A főnök ágyában

Következő lépések

- Miről van szó? - kérdezte halk és aggódó hangon.

- Tegnap Szoboszlai beszélni akart velem, négyszemközt. - Nagy sóhaj hagyta el a számat, mert nem tudtam hogyan fogalmazhatnám meg azt az abszurd társalgást, ami inkább volt vagdalózás.

- Nem gyanúsított konkrétan semmivel, de olyan érzés volt, mintha gyanítana valamit. Hogy van kettőnk között valami. - tettem hozzá kicsit félve.

András csak hallgatott maga elé meredve, de olyan sokáig, hogy már épp megakartam kérdezni jól van-e, mikor végül rám emelte gesztenyebarna szemeit, melyekből kiolvastam, hogy fejben még mindig messze jár.

- Mit válaszoltál erre?

- Azt, hogy fogalma sincs miről beszél és hogy téved. - Rezzenéstelen némaság vett körül minket, mintha a bőrkötéses könyvek is azt lesnék mit mondok és merre halad ez a beszélgetés.

- És erre hogy reagált?

- Sehogy mert faképnél hagytam. - Ahogy ezt kimondtam egy apró mosoly jelent meg a szája szegletében, de éppen olyan gyorsan el is tűnt.

Kezeit a csípőjére téve és a száját harapdálva vadul gondolkodott valamin. Nagyon szerettem volna megtudni min. Vagy még inkább odalépni és elsimítani a gondterhelt ráncokat a homlokán, majd csókokkal eltüntetni az összes feszültséget. Az övét és az enyémet is. De tudtam, hogy nem tehetem.

- Jól van. - Nagy sokára leengedte a kezét és hangja egy tapasztalt politikushoz méltóan magabiztosan csengett. - Ha nem vádaskodott nyíltan, akkor valószínűleg nem tud semmit és csak valami ostoba pletyka az egész egy kotnyeles ellenlábastól.

- Valószínűleg?

Most végre közelebb lépett és kezeit a vállamra tette.

- Ne aggódj kicsim, majd én elintézem. - A szívem abszolút nem odaillő módon vad örömtáncra perdült ettől a megszólítástól. - Minden rendben lesz.

Biztató mosollyal nézett rám, miközben egyik ujjával a vállamat cirógatta és masszírozta. Próbáltam kiolvasni valamit a tekintetéből, de csak határozottságot és gyengédséget láttam. Különös kettősség, mely annyira jellemző rá.