A főnök ágyában

Új falak

Innentől kezdve minden egyes perc és másodperc kínzó lassúsággal vánszorgott előre. András olyan jól leszerelte a tapintatlan újságírónőt, hogy senki nem mert hasonlót kérdezni, és szépen lassan lecsendesedtek a kedélyek, bár itt-ott hallottam sugdolózást. És mintha pár ember felém is lesett volna. De lehet utóbbit csak képzeltem. Legalábbis reméltem.

Hiába volt nagyon fegyelmezett, azért András is idegesebb lett. Kívülállók nem láthattak túl a pókerarcán, de én kristálytisztán láttam a jeleket: egy apró szájrándulás, egy kicsit erősebben markolta a pulpitust, egy kicsit gyakrabban nézett a faliórára.

Vártam egy darabig, majd mikor úgy ítéltem, hogy elült a vihar és senki nem figyel, kiosontam egy oldalajtón. Fürgén lépkedtem András irodája felé és senkire nem néztem rá útközben. Bent megálltam a szoba közepén és fel-alá járkálva ösvényt szántottam a valószínűleg méregdrága perzsaszőnyegbe.

Szoboszlai adta volna a tippet a nőnek? Vagy mindketten egy harmadik személytől tudnak valamit? És a legfontosabb: vajon van valami bizonyíték a kezükben vagy csak pletyka az egész?

Már épp leültem volna kutakodni a laptopom elé, mikor András nyitott be. De olyan lendülettel, hogy szinte orkánt kavart a szobában. A ruhája katonás rendben simult a testére, de a haja kissé zilált volt, mintha idegességében beletúrt volna. A keze még a kilincsen volt, mikor azt kérdezte:

- Jól vagy? - Mindezek közepette ez az első kérdése. Kis híján könnyek szöktek a szemembe a meghatottságtól.

- És te?

- Persze, miért ne lennék? - Zsebre tett kézzel közelebb lépett hozzám. Végre. Éreztem, ahogy az aggodalmam párává foszlik szét, és mindezt a szimpla jelenlétével érte el, nem is kellett tennie semmit. Egyre közelebb jött, de a végén megtartotta a fél méteres távolságot.

Csak néztem rá jelentőségteljesen és válasz helyett kissé megdöntöttem a fejem. Nagyot sóhajtott és szinte láttam, ahogy védőpajzsai darabokban omlanak le a földre.

- Fogalmam sincs, honnan jön ez az egész. - mondta félig tűnődve, félig bosszúsan.

- Én talán igen. - A hangom cérnaszál vékonyságúnak hatott.

Szavaimra András összeráncolta homlokát és közelebb lépett, majd mégis megtorpant, de úgy mintha erővel kéne megállítania magát. Mintha egy láthatatlan fal magasodna közöttünk. És váratlanul felötlött bennem a szomorú gondolat, hogy valószínűleg így is van.