A főnök ágyában

Itt és most

Hajmeresztőek voltak a szerpentinek, amiken kacskaringóztunk. Igyekeztem a távolban fekvő fenyvesrengeteget szemlélni, és a bennük fellelhető zöld ezer meg ezer árnyalatát. A gyomrom kavargását enyhítette az arcomat simogató friss, az ősz második hónapjához képest meleg szellő. Ahogy a kocsi oldalának dőlve könyököltem, azon gondolkodtam, mennyivel jobban tudnám élvezni a tájat, ha nem ilyen körülmények között kellene most itt utaznom. Oldalra néztem, és a szél által felborzolt, hosszú szőke tincseimet a fülem mögé simítva néztem a számomra kivételes férfit, aki a volánnál ült.

András teljesen hétköznapi ruhát viselt, megismerkedésünk óta először. A szürke kötött pulcsi és a kissé koptatott farmer az elegáns bakanccsal frenetikusan nézett ki rajta. Valószínűleg ezt a látványt is jobban élveztem volna, ha nem a kényszer sodor minket ebbe a helyzetbe. Érdekes. A sors megadja amire az ember vágyik, de sose úgy, ahogy elképzeljük...

                                                                                      *

Ahogy ott ültünk a széles, alacsony támlás székeken, melyen én kétszer is elfértem volna, úgy izgultam, minta lángra gyújtottam volna egy iskolát, és most az igazgató hívatott volna kirúgatni. Ezzel szemben a mellettem helyet foglaló férfi még sosem látszott ilyen eltökéltnek, és rendíthetetlennek. Csak nézett előre szilárdan, egyenesen a miniszterelnökre. Én annyira izgultam, hogy nem mertem a szürkéskék szemekbe nézni. A körömágyam valahogy sokkalta érdekesebbnek tűnt.
Tisztán emlékszem erős, lassan tagolt szavai mindegyikére.
- Azt szeretném, ha mind a ketten felszívódnátok egy időre. Engem az sem érdekel, ha együtt. Amit tettél Andris, simán megérdemelné, hogy azonnali hatállyal eltávolítsalak a hivatalból.
Erre már felnéztem. Ám ő kizárólag Andrásra figyelt, aki még mindig egy antik szobor mozdulatlanságával nézett vele farkasszemet. Egész testbeszédével azt sugallta, hogy egyáltalán nem bánja, amit tett és kész szembenézni a következményekkel.
- Mindazonáltal a körülményeket figyelembe véve lehet, hogy megtudjuk úszni a totális botrányt. De ehhez egyrészt az kell, hogy Richmann hajlandó legyen eltekinteni a vádemeléstől. Másrészt, hogy ti ketten ne legyetek szem előtt.

Úgyhogy ezt tettük. Amikor a feszültség még mindig ott ólálkodott körülöttünk, és az irodában Andrást ölelve, nyakát karolva mélyen a szemébe néztem, és felvetette, hogy menjünk el együtt az erdei nyaralójukba, először tartózkodtam. Aztán úgy voltam vele, miért is ne. Anya szavai még mindig ott csengtek a fülemben a helyzetünk tisztázásával kapcsolatban.

Ahogy megérkeztünk és András leállította a motort, tátva maradt a szám. A szemem sarkából érzékeltem, hogy mosolyogva engem figyel, de én csak a házra tudtam figyelni. Egy kétszintes, impozáns, de mégsem hivalkodó modern ház tárult elénk, ami színeivel és formáival tökéletesen belesimult a tájba. Barna és szürke árnyalatokban dominált, mindenhol csupa faltól - falig ablakkal. 

Mikor bementünk és András egyedül hagyott hogy egy üveg borért menjen, az idegeim már kezdték beadni a kulcsot. A gyomromban száznál is több pillangó repdesett, mert valahogy éreztem, hogy meg fog történni. Itt és most. Végre kettesben vagyunk. Nincs munka, kötelezettség, sem figyelő tekintetek.