Szeretném, ha szeretnél [EXO ff] | ✓

☆ 8. fejezet ☆

Eszméletlen volt a forgatás. Fogadni mernék, hogy egész végig tátva maradt a szám is. Elképesztő, hogy a közös munka mire képes. Ez most kis egyszerű forgatásnak számított, hisz egy helyszínen lett felvéve minden. Persze biztosan megoldják úgy, hogy ne legyen unalmas, hisz ez a munkájuk. Mindezek közben, egy másik kamera a "behind the scene" videóhoz vette fel az anyagot. Próbáltam elkerülni hogy bármelyikben is benne legyek, bár nem volt könnyű, hisz mindenhol ott voltak. El sem tudom képzelni, hogy a fiúk ezt hogy bírják. Az egyik pillanatban az egyik kamerába művészien énekelnek, utána pedig a másikba aranyos üzeneteket küldenek az EXO-L-eknek.

Természetesen Baekhyun amikor nem forgatott, általában hülyéskedett a többiekkel. Rá kellett jönöm, hogy én tényleg reménytelenül beleszerettem. Sokat nevettem rajtuk, de mégis diszkréten, hogy a kamerák nehogy rögzítség és esetleg kitörjön bármiféle botrány is.

- Sungrin! Beszélhetnénk? - hívott magához Chanyeol.

-  Persze. Hallgatlak - mosolyogtam rá kedvesen, de nem viszonozta mosolyomat, hanem komolyan nézett a szemembe - valami baj van? - simítottam meg Chanyeol vállát, mire még mindig nem válaszolt - Kezdesz megijeszteni.

- Be kell vallanom valamit - ragadta meg a kezemet és elkezdett húzni maga után. Értetlenül követtem, majd egy fal mögött megállt, így egy lélek sem látott ránk.

- Baj van? - kérdeztem újra, aggódóan nézve szemeibe.

- Mondhatjuk úgy is - vakarta meg zavarában a tarkóját.

- Mondmár el. Komolyan kezdek megijedni - jelentettem ki. Megragadta mind két kezem és közelebb lépett hozzám, így közel kerültem hozzá. Nem lepődtem meg, hisz általában mindig ölelgetnek és puszikat is bátran adnak nekem. Most mégis éreztem, hogy ez másféle közeledés volt.

- Tudod, hogy az érzéseinknek nem tudunk parancsolni, és megváltoztatni sem tudjuk. Ezért úgy döntöttem, most elmondom neked - kezdte lehajtott fejjel, de hamar felemelte azt és mélyen a szemembe nézett. Tekintetében láttam némi szomorúságot és egy kis félelmet. Egy hírtelen mozdulattal magához rántott és ajkait enyémeknek nyomta. Elösször nagyon meglepődtem, de gyors észbe kaptam és visszacsókoltam. Nem volt meg a szokásos "felélednek a gyomrodban a pillangók" érzés, de mégis úgy éreztem viszonoznom kell csókját, hogy ne bántsam meg. Lassan elhúzódtam tőle, és a szemébe néztem. Most jön a nehéz rész.

- Aish! Ne haragudj. Nemtudom mi ütött belém. Figyelj...én - kezdte volna, de közbe vágtam.

- Nem most te figyelj! - feleltem halkan és nyugodtan - Én...én nem akarom tönkretenni a barátságunkat. Tudod hogy nagyon fontos vagy nekem, de nem úgy - mondtam még mindig a szemébe nézve, és éreztem, hogy egy könnycsepp folyik lefelé az arcomon - Nem akarlak megbántani, de nekem nem vagy több mint egy legjobb barát - suttogtam és elkaptam a tekintetem, mert nem mertem a szemébe nézni. Ismét megfogta mindkét kezemet, és bátorítóan megszorította azokat.

- Köszönöm - mondta és ölelésébe vont. Szorosan öleltem magamhoz és keserves zokogásba kezdtem.

- Nem akarlak elveszíteni. Nagyon fontos vagy nekem - szipogtam a vállába. Nyugtatóan simogatni kezdte a hátamat.

- Te is nagyon fontos vagy nekem. Ígérem nem fogsz elveszíteni.

- Köszönöm, hogy elmondtad. Én nem mertem volna elmondani. Ugye attól még barátok maradunk? - húzódtam el tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Természetesen - mosolygott rám, láttam hogy komolyan is gondolja.

- Tudod ugye hogy nagyon szeretlek? - mosolyogtam rá őszintén.