Szeretném, ha szeretnél [EXO ff] | ✓

☆ 15. fejezet ☆

- Ki kér tortát? - tette fel a költői kérdést Sunggi. Válasz képpen mindenki egyszerre tolongott az asztal elött.

- Hé-hé fiúk. Mi ez itt?  Álljatok be sorba, ne legyetek csorda! És engedjétek előre Baekhyunt, mert neki van ma szülinapja - kiabáltam túl a hangzavart, s egy pillanat alatt rendet teremtettem a kialakult káoszban. A fiúk sorba álltak előre engedve Baekhyunt, Rirint és engem. Türelmesen kivártuk, amint Sunggi osztogatja a torta szeleteket, majd kis csoportokra verődve elfogyasztottuk a tortát.

Épp Chanyeollal beszélgettem, amikor Ririn hírtelen keresztülrohanva mindenkin, a fürdőbe igyekezett. Tányéromat Chanyeol kezébe nyomva, a lány után siettem, Kaival és Sunggival a nyomomba. Amint a fürdőszobába értem, a wc fölött görnyedő lányt figyeltem. Fájó tekintettek nézett ránk, majd felálva a wc elől, lehúzta azt. A mosdó kagylóhoz lépett, s kiöblítette a száját. Mi hárman mindezt némán figyeltük, végig követve minden egyes mozdulatát.

- Jól vagy? - simítottam meg Ririn vállát.

- Nem igazán - sóhajtott fel gondterhelten, majd barátjához lépett, aki szorosan megölelte. - Beszélhetnék Kaival négyszemközt? - nézett ránk könyörgőn Ririn.

- Persze - válaszolt Sunggi, majd karomat megragadva visszahúzott a szobába. Amint visszaértünk, a fiúk letámadtak és Ririnről kérdeztek.

- Jól van. Biztos csak összeszedett egy gyomorrontást - mondtam - Eddig nem volt vele semmi? - kérdeztem, de választ nem kaptam, egyszerre mindenki zavarba jött.

- Hát...nem. Eddig nem volt vele semmi - vakargatta zavartan a tarkóját Xiumin.

- Ahha - néztem rájuk hitetlenül - Valamit titkoltok előlem - láttam át rajtuk egy pillanat alatt.

- Mi? Dehogyis. Hogy hihetsz ilyet? - nézett rám sértődötten Sunggi.

- Olyan titokzatosak vagytok - néztem végig rajtuk, majd Chanyeol kezébők kitépve a tányéromat, duzzogva leültem az ágyra, s tovább majszoltam a tortaszeletemet. Pár másodpercig még engem néztek, de hamar megunták, így mit sem törődve velem, elkezdtek beszélgetni. Sehun és Sunggi nevetgélve beszélgettek, majd néha csókot csentek egymástól. Olyan boldognak tűnnek. Kicsi haragomban féltékeny lettem rájuk, s még jobban felhúztam magam. Időközben Ririnék is visszatértek.

- Srácok! Egy kis időre elbúcsúzok tőletek. Lepihenek, mert eléggé rosszul érzem magam - búcsúzkodott Ririn, majd kilépett Kaival a szobából. Magamban fortyogtam, s ha lehetséges, csak még jobban felhúztam magam. Baekhyunt lestem, aki már vagy fél órája vidáman telefonálgatott. Gyorsan végigfuttatva kicsike kis agyamon a lehetséges jelentkezőket, nem jutottam túl jóra. A szülei nem lehetnek, hisz velük már beszélt. A testvére is már felköszöntötte, a barátai pedig vagy itt voltak, vagy a koncert elött felhívták. Tudom, hisz Chanyeol elmondta, hogy ki beszélt már vele. Így már csak az a megoldás jöhetett szóba, hogy egy olyan lánnyal beszélget, akit nem ismerek. Ezen gondolkodva, nem csak a féltékenység dúlt bennem, hanem még idegesebb és dühösebb lettem. A tortám időközben elfogyott, így újabb szeletért indultam. Egészen véletlenül egy kicsit meglöktem Baekhyun vállát, amikor elhaladtam mellette. Tudom szörnyen gyerekes vagyok, de ha mérges vagyok, néha visszafejlődöm öt éves durcis kislányra.

- Boccs - mondtam flegmán, de Baek még mindig el volt foglalva a telefonpartnerével. Szemforgatva vágtam egy hatalmas szeletet a tortábol, majd visszaballagtam az ágyhoz, s levágtam magam a puha ágyneműre. Lábaimat felpakolva, durcásan meredtem magan elé, és úgy majszolgattam a gyümölcstortámat. Jó pár perc durcizás után éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. Szándékosan nem néztem rá, hisz tudtam ki az, mert már akkor megcsapott édeskés illata, amikor lehuppant mellém. Fel sem tűnt, hogy idő közben az összes fiú elhagyta a szobát, szándékosan kettesben hagyva vele.

- Meddig csinálod még ezt? - kérdezte gondterhelten Baekhyun.

- Mit? - kérdeztem flegmán, majd unottan a szemébe néztem. Gyors elkaptam a tekintetem, hisz nem akartam elveszni a sötét szempárba, mert akkor biztosan elfelejteném minden haragomat, s a karjaiba borulva bevallanék neki mindent.

- A duzzogást. Olyan vagy mint egy dúrcis kislány - csipkedte meg az arcomat mint egy nagymama. Mosolyomat lenyelve, szúros szemekkel néztem rá.

- Én nem duzzogok. - emeltem fel kicsit az államat - Amúgyis - tettem hozzá - Minek hagytak minket kettesben?

- Mert tudják, hogy vannak dolgok amiket fontos megbeszélnünk. Legalábbis Chanyeol, hisz ő a legjobb barátom, és megosztok vele mindent - felelte, mire a szívem a torkomba ugrott.

- Nincs mit megbeszélnünk - fordultam felé, s a dühömet szomorúság vette át. - Ha lett volna, azt már rég megbeszéltük volna. De te nem kerestél. Szóval gondolom, neked nem volt semmi "fontos megbeszélnivalód" velem - rajzoltam idéző jeleket a levegőbe.

- De igenis vannak dolgok amiket meg kell beszélnünk - kúszott hozzám közelebb, aminek köszönhetően esze veszett gyorsasággal kezdett verni a szívem.

- Mint például? - kérdeztem kíváncsian, mert fogalmam sem volt mire akar kilyukadni.

- Például a csók - mondta, s éreztem, hogy kissé újra dühös leszek.

- Azon nincs mit megbeszélnünk - fordítottam el a fejem, s fájt kimomdani ezeket a szavakat - Nincs, mert azt már rég meg kellett volna beszélnünk - fordultam inkább vissza hozzá, s mélyen a szemébe néztem. Nem érdekelt, hogy látta hogy szemeim könnyel telnek meg - Ott hagytál kételyek közt, és azzal hitegettél hogy "majd beszélünk". Nem hívtál fel. Pedig én vártam. Néha álmatlan éjszakákon vártam egyetlen hívást. Akárhányszor beszéltem Chanyeollal te mindig telefonáltál. Tudom, hisz mindig téged figyeltelek. Mert csakhogy tudd, nagyon fontos vagy nekem. És az a csók is sokat jelentett. De úgy látszik neked nem - mondtam, majd letöröltem a könnyeimet, amik patakokban folytak le az arcomon. - Hát. Most bevallottam neked mindent, pedig úgy terveztem sohasem mondom el neked. Már egy lakást is kinéztem ahol a macskáimmal fogok együtt élni. Mostmár tudod, hogy fontos vagy számomra és akkor hozzáteszem, nekem már mindegy alapon, hogy szeretlek. Nagyon szeretlek. Sohasem szerettem még úgy senkit mint téged, és talán nem is fogok. De hát ez van. Nem mindenkinek jut a jóbol. Remélem te boldog leszel egy szerencsés lány mellett - kiakadásomat Baekhyun némán hallgatta. Nem szólt egy szót sem. Gondolom emésztette a hallottakat.

- Tudod. Én nem szoktam csak úgy akárkit megcsókolni. - ragadta meg kezemet, majd ujjait enyémek köré fonta - Ha nem jelentett volna valamit, nem csókoltalak volna meg.

- Azt mondtad rendesen el akarsz búcsúzni - néztem összekulcsot kezeinkre, s vártam a választ - És ha nem értettem félre a célzásaidat, körülbelül négyszer próbáltál megcsókolni. Nem szeretném ha játszadoznál velem, és az érzéseimmel. Mostmár hogy tudod mit érzek irántad, remélem nem akarod még jobban összetörní a szívem. Már össze van törtve - néztem rá szomorúan, majd kezemet kihúzva az övéből, feláltam az ágyról.

- Sungrin várj - próbált kezem után kapni, de nem törődve vele, az ajtó felé indultam.

- Szerintem ezt hagyjuk. Ne magyarázd túl. Nem kell sajnálni. Túl élem valahogy. Majd kiheverem - néztem utoljára hátra, majd kinyitva az ajtót, kiléptem a szobából.