Szeretném, ha szeretnél [EXO ff] | ✓

☆ 21. fejezet ☆

Már tíz perce kint ülök az egyik kórházzal szemben lévő padon. Az eredeti tervem, miszerint kiszellőztetem a fejemet nem igazán sikerült. Ész érveket próbáltam keresni arra, hogy miért is titkolhatták el előlem a terhességet. Azon kívül, hogy nem támogatom a házasság előtti "közösülést" nem találtam megfelelő indokot. Jobbnak láttam, ha egyenesen a kismamától kérdezem meg.

Felállva a padról letöröltem a könnyeimet, majd egy orrfújás után a bejárat felé sétáltam.

- Valami baj történt magával? Hívjak egy orvost? - lépett mellém egy ápolónő, aki őszinte aggodalommal nézett rám. Valószínüleg a csapzott külsőm miatt feltételezhette hogy történt velem valami.

- Velem nincs semmi baj, köszönöm. A barátnőmet látogatom meg - hajoltam meg egy kicsit, és rgy mosolyt eröltettem az arcomra. A szoba előtt megtorpanva vettem egy mély levegőt, majd kopogás nélkül benyitottam. Egyből minden tekintet rám szegeződött. Baekhyun kivételével mindenki bent volt, elszórva az egész szobában. A legtöbben a betegeskedő Ririn ágya körül ültek.

- Beszélhetnék négyszemközt a barátnőmmel? - mondtam szándékosan kiemelve az utolsó szót. Az összes fiú szó nélkül felpattant onnan ahol eddig helyet foglalt, csak Sunggi maradt ülve. Kai Ririnhez hajolva egy apró puszit adott a lány homlokára.

- Sunggi kérlek! - néztem a szemébe könnyes szemmel, de ő csak összeszorított ajkakkal álta a tekintetemet. Amikor az utolsó fiú is kilépett a kis szobából Sunggi lassan felállt.

- Ne csinálj hülyeséget! - simította meg a vállamat a lány, amikor elhaladt melettem, majd ő is kilépett a szobából, becsukva maga után az ajtót. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, amint Ririn ágya végébe ültem.

- Miért hazudtál? - nem kerteltem, feltettem azt a kérdést ami elösször megfogalmazódott bennem.

- Én... - kezdte Ririn, de elcsuklott a hangja a kitörő könnyeitől - El akartam mondani.

- Mikor? Amikor elfolyik a magzatvized? Vagy amikor három évesen óvodába viszed? Mégis mikor akartad elmondani? - a könnyeim megállás nélkül folytak, nem tudtam visszafogni magam.

- El akartam mondani. - ismételte meg az előző mondatát - Csak...csak nem tudtam mikor és hogyan. És a múlt hétig nem is volt biztos hogy megmarad a baba - kezdett keserves zokogásba Ririn. Majd megszakadt a szívem, és kicsin múlott hogy szorosan magamhoz öleljem. - Ne haragúdj - temette az arcát a tenyerébe és úgy sírt tovább.

- Én...én nem haragszom, - töröltem le a könnyeimet feleslegesen, mert újabbak húltak a helyükre - csak szörnyen csalódott vagyok. Az egyik legjobb barátnőm elhallgagott előlem egy hatalmas dolgot. Hazudott nekem...

- Annyira sajnálom - nézett újra a szemembe.

- Miért? Miért csak előlem hallgattad el? Tudod te hogy ez mennyire rosszul esik nekem? - próbáltam nem felemelni a hangomat.

- Féltem hogy megutálnál. Hogy elítélnél engem. Sungrin nagyon fontos vagy nekem. Féltem hogy elveszítelek ez miatt - simította meg a hasát, amire összeszorúlt a torkom.

- Időre van szükségem. Át kell gondolnom a dolgokat - álltam fel az ágyról, majd hátat fordítva Ririnnek az ajtóhoz indultam.

- Sungrin kérlek. Bocsáss meg! - újra elcsuklott a hangja. Összeszorítva az ajkaimat a kilincsért nyúltam, majd hátra sem nézve kiléptem a szobából. Senkire sem mertem ránézni, csak Baekhyunt kerestem a szememmel. Amint találkozott a tekintetünk felpattant, és elém lépve szorosan megölelt. Kitört belőlem a zokogás. Szörnyen csalódottnak és átvertnek éreztem magam. Már fájt a fejem a sok sírástól és az orrom is bedugult.

- Nyugi Sungrin - simogatta nyugtatólag a hátamat Baekhyun, és eltolva magától egy puszit nyomott a homlokomra.

- Haza kísérsz? - néztem rá üveges tekintettel, mire megsimítva az arcomat bólintott egyet. A kezemet megragadva összekulcsolta az ujjainkat és hátrafordúlva elköszönt a többiektől.

- Hazudtak nekem... Mindenki hazudott nekem - bambultam ki a fejemből a taxi hátsó ülésén. A hangomat eléggé eltorzította a sok sírás. Baekhyun egy pillanatra sem engedte el a kezemet, egészen hazáig apró köröket rajzolt a tenyerembe. A közelsége segített egy kicsit lenyugodnom. Szörnyen rosszul éreztem magam.

- Csak meg akartak óvni téged. Ahogy én is. - simította meg újra az arcomat Baek, amikor a kis házikóm elött kiszálltunk a taxiból. Minden szomorúságom ellenére beleremegtem az érintésébe. Egy puszit nyomott a számra, majd az ajtó felé húzott.

- Nem muszáj bekísérned. Menj csak vissza... - kezdtem és már húztam volna ki a kezemet az övéből, amikor bal mutatóujját a számra helyezte, a kezemet pedig nem engedte el.

- Komolyan azt hitted, hogy ilyenkor magadra hagylak? - nézett mélyen a szemembe - Mert akkor tévedsz.

- Nincs semmi bajom - hazudtam, amit csak egy morgással díjazott, majd a kulcsot kivéve a kezemből kinyitotta az ajtót. - Figyelj Baek! Én nem szeretnék veled veszekedni. Most elég rossz állapotban vagyok, és nem szeretném ha valami rosszat tennék - mondtam neki amikor beléptünk az ajtón. Utánunk becsukta és bazárta azt, majd felém fordúlva a kezemnél fogva megához rántott.

- Figyelj Sungrin! - fonta szorosan a derekam köré a karjait - Én úgy szeretlek ahogy vagy. Akár hisztis, akár vidám, akár elviselhetetlen - közeledett lassan felém - akármilyen kedved is van, én ígyis-úgyis szeretlek - szüntette meg a köztünk lévő távolságot. A karjain végigsimítva lassan felvezettem a karjaimat majd a nyaka köré tekertem azokat. Még közelebb nyomtam magamat hozzá, szinte egybe olvadt a testünk.

- Azt hiszem ezek után minden gondom elszállt - adtam egy apró puszit a fiú szájára, miután elváltak ajkaink. - Köszönöm - néztem őszintén a szemeibe.

- Szerintem most a legjobb lenne neked, ha vennél egy forró fürdőt. Én megvárlak a nappaliban - nyomott egy puszit az arcomra Baek.

- Kezdem azt hinni, hogy a fejembe látsz - néztem rá összehúzott szemöldökkel. Sikerült őszinten elmosolyodnom. - Biztos hogy megvársz? Lehet hogy egy órát is bent leszek. - figyelmeztettem előre, mert nem akartam hogy unatkozzon, amíg én próbálok ellazulni.

- Megvárlak - simította meg az arcom és egy újabb szájra puszival ajándékozott meg.

A fürdőbe sétálva engedtem a kádba melegvizet, majd amíg folyt a víz a tükörhöz léptem. Mostmár értem miért hitte az az ápolónő, hogy balesetem történt. Szörnyen festettem. A kontyomból kilógó hajszálak nagy része a nyakamra tapadt, a többi pedig szana szét állt. A sírástól a szemeim bevörösödtek és bedagadtak. Tényleg úgy néztem ki mint aki balesetet szenvedett.

A kád hamar megtelt, így gyorsan levetkőzve már be is feküdtem a meleg vízbe. A víz szinte azonnal ellazított, és segített kicsit kikapcsolni az agyamat. Egy kérdés azonban nem hagyott nyugodni...

Vajon csak túl reagálom az egészet, vagy teljesen jogos ez a reakció?