Szeretném, ha szeretnél [EXO ff] | ✓

☆ 25. fejezet ☆

Nehezen tudtam csak levegőt venni. Az nem lehet, hogy tudja az igazságot! Mégis hogyan, és kitől? Ezerrel zakatolt az agyam, amint Baekhyun arcát fürkészve próbáltam leolvasni róla valamait. Akármit. Azonban az ő arcán csak egy sejtelmes mosoly terült el. Úgy éreztem menten összeesek, ezért az asztalnak kellett támaszkodnom. Lehunytam szemeimet és vettem egy mély levegőt. Felesleges bármit is letagadni. Hisz tudja az igazságot.

- Bár az igazságot már tudom, de a döntésed okát még nem - ismét túl közelről hallottam a hangját, mégsem volt erőm elhúzódni. Miért csinálja ezt velem?

- Hát nem érted? - lassan nyitottam ki szemeimet, majd egyenesen az ő sötét szempárjába néztem. Istenem milyen gyönyörű szemei vannak!

- Magyarázd el! - egy lépést hátráltam, de a falnak ütköztem. Követte mozdulataimat, így már nem tudtam elmenekülni. Ami a legfúrcsább volt, hogy egyátalán nem tűnt mérgesnek.

- Az egészet azért csináltam, hogy megóvjalak. - most kezdtem csak érezni mennyire hideg van. Kezeimet összefontam mellkasom elött, de nem sokat segített. A hideg bekúszott a bőröm alá is.

- Azzal, hogy elszakítottad magadat tőlem, nem óvtál meg. - tudtam hogy egyszer eljön az idő hogy ezt megbeszéljük. Nem menekülhetek örökké.

- Nem akartam hogy miattam feladd az álmaidat! Tudtam, hogyha elmondom neked amit a menedzser mondott, te engem választasz. - mély levegőt vettem, majd halkabban folytattam - Én csak azt szerettem volna, ha folytatod a karriered, és nem adod fel egy lány miatt. Miattam. Értsd meg, hogy csak azért csináltam az egészet, mert baromira fontos vagy nekem... és... szeretlek - elkaptam könnyes tekintetemet, majd cipőmet kezdtem el tanulmányozni.

- Nem kellett volna játszanod a mártírt. Úgy gondolom, hogy elég érett vagyok már ahhoz hogy jó döntéseket hozzak. Persze hogy téged választottalak volna, hisz mindennél jobban szeretlek - suttogta közelebb hajolva, mire megborzongtam. Egyik kezét csupasz vállamra helyezte, majd végigsimított az egész kezemen és kézfejemnél megallapodott. Hevesen emelkedő és süllyedő mellkassal néztem fel rá. Az arca komoly volt, szemei szomorúan csillogtak.

- Nagyon sajnálom ami történt, de már nem tudjuk visszacsinálni. Megtörtént és kész. Ne próbáljuk menteni a menthetőt, mert nem fog működni. A mi kapcsolatunknak fél évvel ezelőtt vége lett, felesleges lenne erőlködni - mondtam remegő hangon.

- Sungrin, kérlek hall... - kezdte volna a fiú, de félbe szakítottam.

- Ne Baekhyun! Ne nehezísd meg... - feleltem elcsukló hangon, majd lassan lábujjhegyre állva egy puszit nyomtam a fiú arcára - Köszönök mindent! - suttogtam, majd könnyektől fátyolos tekintettel elsétáltam.

•••

Az összes vendég elhagyta az épületet, már csak páran maradtunk itt. Ririn és Kai hazamentek - a menyasszony teljesen kimerült az elmúlt 5 órában.

- Láttam beszéltél Baekhyun-nal... - lépett mellém Sohyun egy seprűvel a kezében. Épp az asztalokról szedtem le a maradékot a kezemben lévő hatalmas kukászsákba.

- Igen - csak ennyit sikerült kinyögnöm. Egész délután a beszélgetésünkön kattogott az agyam. Egyátalán nem akartam elengedni Baekhyunt, de jobb lesz neki nélkülem. Csak bajt okozok ha vele vagyok.

Egy halk sóhaj hagyta el a lány ajkait, majd egy szomorú mosoly után, csendben tovább sepregetett. Miután sikeresen végeztem az asztalokkal, a két hatalmas zsákot megragadva, elindultam a hátsókijárat felé.

Halk énekszó csapta meg a fülemet mielőtt kiléptem volna a hideg, decemberi időbe. Akaratlanul is megtorpantam, majd szemeimet lehunyva élveztem a tiszta hangot. Ezer közül is felismertem volna a világ legszebb hangját, ami képes volt a szívem mélyére hatolni. Kellemes borzongás rázta végig az egész testemet, úgy éreztem menten összeesek. A szemeim felpattantak és enyhén megráztam a fejemet - hátha ezzel kissé rendbeteszem a bennem kavargó zűrzavart.