The Way To The Love [AU]

Chapter Three

Hy, guys! 

Itt is lenne a 3.rész, ami múltba tekintős rész lett. ☺♥

Remélem, jól vagytok és már várjátok a Jézuskát és az ajándékokat a fa alatt! :) ♥

Remélem, jól vagytok és élvezitek végre a szünetet! ;)

És kívánok mindenkinek kellemes, békés, szeretetteljes és boldog karácsonyt! ♥

All the love:

cseni9_malik

Azok a barna szemek és a fekete haj volt az én végzetem három és fél évig. Tizennégy évesen volt két két hónapos kapcsolatom, de azok semmilyenek voltak. De aztán... Aztán jött Ő és megváltoztatott bennem mindent. Megtanította, mi is a szerelem. Milyen érzés az, amikor a mennyekben vagy és az a bizonyos rózsaszín köd rászáll az elmédre. Milyen az, amikor már a búcsú pillanatában hiányolod őt, hogy milyen aggódni valaki miatt, aki ennyit jelent. Megtanította szeretni az összetört szívemet. Ő volt a másik felem, de aztán bekövetkezett életem legnehezebb időszaka anyáék halála után.

Minden talán kilencedikben kezdődött. Belépett az ajtóban, és már akkor megfogott valami benne.

Igen, az egész lénye. Már akkor. Első pillantásra.

Októberig rám sem nézett, de aztán valamiért odaült mellém irodalomra és angolra. Elkezdtünk beszélgetni, de én titkoltam előtte, hogy árvaházban lakom. Persze ez akkor kínos volt, amikor haza akart kísérni, de akkor mindig leráztam valamivel.

Egyik nap viszont követett az árvaház felé. Akkor már január eleje felé járt az év. Rákérdezett, és én aznap este elmentem vele a közeli parkban. Emlékszem, majd megfagytam, de akkor este valami más lett köztünk. Tisztán emlékszem Adam szavaira aznap estéről, sőt arra a beszélgetésre is nagyjából.

*

-Mondd, mi a véleményed? Meg sem szólalsz, mióta elmeséltem, hogy kerültem az árvaházba-néztem óvatosan felé, mert ő folyamatosan maga elé bámulva nézett egy irányba. Egyszóval minden felé, csak rám nem.

-Tudod, Becs (ejtsd: beksz), sajnálom, hogy ezen túl kellett menned. Nem, nem a sajnálatom kell, tudom, de ez a véleményem. Tudod, nekem sincs egyszerű életem. Egy elbaszott kölyök vagyok-tördelte az ujjait.

-Mi történt, Adam? Nekem elmondhatod-néztem rá nyugtatóan, mire alig láthatóan, de elmosolyodott.

-Minden akkor kezdődött, mikor megszülettem. Anya belehalt a szülésbe, úgy, mint az ikertestvérem is. Apa nem hibáztatott engem, de sosem nevelt szeretettel. Azt hiszi, a pénzzel minden meg van oldva, de nem. Nem lehet pénzzel boldogságot venni. Kurvára nem! De ő ezt nem fogta fel. Elvett egy utcai kis lotyót, aki szült neki egy kislányt, aki a féltestvérem. Szeretem, szeretem, de látni, hogy apa velük boldog, engem meg le se szar. Tudod, ez belülről fáj, akármennyire is próbálom tagadni. Nehéz a mai napig, de én már elköltöztem. Nem mondom, nehéz egyedül élni, de megvagyok. Csak egy család hiányzik mellőlem-néz maga elé folyamatosan a fiú. Hirtelen ötlettől vezérelve megölelem. Nem ellenkezik, szorosan magához húz.

*

Aznap este sok mindent beszéltünk át. Adammel akkor volt az első csókom. Aztán telt-múlt az idő és márciusban elhívott randizni és én aznaptól a barátnője voltam. Életem legszebb napja volt, amikor letérdelve és édesen mosolyogva feltette nekem azt a kérdést. A legszebb két év következett ezután: randik, csókok, a suli álompárja poszt és minden földi jó. Tizenegyedik félévénél Adamhez költöztem. Ideiglenesen kipróbáltuk, milyen lenne együtt lakni két év járás után. A tapasztalatunk az lett, hogy a kisebb balhék ellenére mi nagyon jól megvagyunk a másik mellett. Így hát véglegesen odaköltöztem.