The Way To The Love [AU]

Chapter Twenty-Two

Sziasztok drágáim! ❤️❤️❤️

Köszönöm a türelmet, a szavazatokat és a sok-sok érdeklődést, hogy mennyi van még vissza a sztoriból, de erre sajnos még nem tudom a pontos választ. Ám most itt is lennék az új résszel, ami remélem megint tetszeni fog nektek. Előre csak annyit ígérhetek, hogy sok-sok csattanó és meglepetés várható a következő részekben.😉😉❤️
Ha már én itthon ülök betegen, remélem, ti nem vagytok azok! ❤️
Vigyázzatok magatokra, kitartást kívánok a suliban, munkában,illetve a betegeknek jobbulást!
All the love, puszi:
cseni9_malik

Becca

Az összetört szívem és az eszem egy dolgot akart csak:visszamenni Adamhez és örökké vele lenni, de nem is tudom, a döntése véglegesnek tűnt. Tudjátok milyen nehéz dönteni a szívem és az eszem között? Hogy melyikre hallgassak? Ám már meg is hoztam. Villámgyorsan ugrok fel és sietek be a házba. Adam szobája van egyedül a földszinten, így nem kell messze mennem, ám meglepődtem az ajtó előtt, amikor halk zokogás ütötte meg a fülemet odabentről. Én is sírtam, de most meglepődtem. Adamet hallottam már sírni, de így zokogva még egyszer sem. Még akkor sem, amikor Jackson unokája meglőtt.
Halkan benyitottam és láttam, hogy a férjem a takaró alatt zokog. Bebújtam mellé és nem gondolkodtam, rögtön magamhoz húztam és szorosan átöleltem. Nem érdekelt akkor semmi és senki, csak hogy még egy kicsit vele lehessek. Adam meglepődött, de talán a lehetségesnél is szorosabban bújt hozzám.
- Sajnálom, de nem hagyhattalak magadra most-simítom meg a hátát.
- Miért jöttél, Becca? -néz rám fájdalmasan könnyei közül.
- Kérlek, csak ma este legyél velem! Utána elengedhetsz, ha akarsz, de kérlek, csak ma este hadd lehessek veled-könnyezem én is.
Adam rám néz és bólint. Lassan megcsókol és felém kerekedik. Kérdő tekintettel néz rám, és én habozás nélkül bólintok.
Ez volt a mi búcsúesténk. Az utolsó közös együttlétünk.
.....

6 héttel később

Nem adtam be a válópert. Nem tudtam. Főleg a mai nap után nem. Tudhattam volna, hogy másfél hónappal ezelőtt nem használtunk semmit, de annyira nem gondoltam erre és olyan felelőtlennek érzem magamat, hogy az valami hihetetlen.
A mai napon az itteni doktor nő megállapította, amit a teszt is kimutatott. Kisbabát várok,ismét Adamtől. Amennyire boldog vagyok, annyira félek. Három gyerek csak három gyerek. És egyedül felnevelni megint, na az az igazi feladat. De nem fogom őt elvetetni, nem menne. Éppen ezért a mai napon összecsomagoltam a cuccaimat, a gyerekek cuccait és indulásra készen voltam. Ja és hogy Alessandro tud-e róla? Igen, tud és támogat abban, hogy hazamenjek és helyrehozzam a dolgokat. Hogy kivel? Azzal, akit nem szabadott volna elengednem néhány héttel ezelőtt. Mielőtt viszont hazamegyek, fel kell hívnom valakit, aki mindig őrizte a titkainkat.
Lassan veszi fel, de csak beleszól:
- Baj van, kislányom? - szól bele halkan anya és hallom, hogy lassan kilép az apával közös hálójukból.
- Anya! Hazamegyek-szólalok meg halkan. A vonal végéről hallom, ahogy elmosolyodik.
- Na, helyrejött az eszed? - kérdez rá nevetve.
- Anya! Ez most halál komoly, kérlek! Csak ne légy mérges rám! - könyörgök a vonal másik végén.
- Mi történt, kicsikém? - hallom a hangján, hogy félt.
- Anya! Emlékszel, hogy meséltem, hogy Adam elengedett? Hogy utána bemenetem hozzá éjjelre? - kérdezek rá halkan.
- Kislányom! Mondd, hogy nem... - kérlel anya.
- De. Terhes vagyok. Adamtől - suttogok, mivel Angel még fent alszik.
- Édesem! Nézz egy repülőt és gyere haza! Ezt meg kell beszélnetek. Három gyermek nem tréfa - korhol le halkan.
- Rendben, a ma esti géppel megyünk. Alessandro támogat és ő mondta azt, hogy hozzuk helyre ezt Adammel. Én is így gondolom. Ha nem is leszünk együtt, de muszáj megpróbálnom. Legalább tudjon a kicsi babánkról- simítom meg pocakomat.
- A doktor nő mondott valamit? - érdeklődik egyetlen anyukám.
- Minden rendben a picivel és velem is-válaszolok boldogan.
- Becca, szívem! Le kell tennem, Aiden sír és Scarlették nincsenek itt. Beszélünk, kicsim! Vigyázzatok az úton - köszön el és le is teszi.
Én halkan pakolászok még, majd két óra felé Angellel elindulok Bellsért az oviba. Amint hazaérünk, elmondtam kicsi lánykámnak a tervemet, miszerint haza megyünk és életemben nem láttam még ilyen boldognak, komolyan.
Amint öt órát ütött az óra, indultunk is a reptérre Alessandroval. A búcsúzás pillanata sosem egyszerű, de tudom, hogy még jövünk ide vissza valamikor. Szorosan ölelem magamhoz olasz barátomat, aki hasonló módon ölel át.
- Vigyázzatok magatokra! Tudd, hogy bármi történjék, ide mindig jöhettek a lányokkal. Vigyázz a babára is! - simítja meg a pocakomat mosolyogva.
-Köszönök, köszönünk mindent neked! Sose leszek elég hálás neked, hogy mindig segítettél nekünk - ölelem át utoljára egy ideig.
Bells sírva köszön el Alessandrotól, akit nagyon megszeretett az elmúlt hónapok alatt. Angel csak mosolyog és kacarászik, de tudom, hogy neki is fontos lett a fiú ezidő alatt.
A repülőn szerencsére mindkét kislányom aludt vagy mesét néztünk közösen, így hamar eltelt az út.
Későn értünk a reptérre, ahol anyukám szorosan átölelt minket. A lányok nagyon örültek a nagymamájuk szeretetkitörésének. Anya kérésére rögtön az Adammel közös házunkhoz megyünk, ahol Bells szeme felcsillan és a nyakamba ugrik, miszerint végre hazaértünk és itthon vagyunk. Az ajtóhoz lépek és bekopogok kezemben Angellel és az oldalamon Bellával. Anya a hátunk mögött áll és kíváncsian figyel minket az autó mellől. Hallom, ahogy lassan odalép valaki az ajtóhoz és ugyanolyan lassúsággal kinyitja azt. Nyílik az ajtó, de nem az áll ott, akire számítottam. Ugyanis az ajtóban egy kissé hiányos öltözetű, szőke nő áll... Mögötte pedig kicsoszog a drága férjem....
.......