The Way To The Love [AU]

Chapter Eighteen

Sziasztok, drágáim! 

Itt is lenne az új rész, amin rengeteget agyaltam, főleg a neveket illetően, melyik lenne a legjobb és a legszebb név két főhősünk pici lányának. A fenébe, elárultam, hogy szülős rész lesz. Nem baj, legalább tudjátok, hogy hangsúlyozom, hogy káromkodások előfordulhatnak a részben, csak saját felelősségre olvasd el a részt, kérlek! 

A részt pedig @Vika_0_5_ -nak ajánlom! ;) ♥

Köszönöm a sok-sok támogatást, vote-ot és kommentet! ♥ Nagyon sokat jelent. ♥♥♥

Mindenkinek további szép estét, csodás utolsó nyári napokat kívánok! ♥ Vigyázzatok magatokra! ♥♥♥

All the love: 

cseni9_malik 

Becca

Gyermeket várni. Érezni, ahogy rugdos és a tappancsait majd kinyomja a pocakodon, átélni a szülés minden csodás és fájdalommentes pillanatát. Aha, persze, maximum a mesékben. A jelen állapotomat leírva a picsába küldeném Adamet, hogy gyereket csinált nekem. De komolyan! Ez rosszabb, mint Bellánál volt, pedig vele majdnem huszonöt órát vajúdtam. Tudom, persze, hogy tudom, hogy megéri a gyermekedért, hisz ő az egyetlen olyan élőlény, aki hallotta belülről is dobogni a szívemet és ő az, akire mi kilenc hónapig vártunk a családdal. Persze, hogy várom, hogy kibújjon, de jelen pillanatban szétszakadok odalent, annyira fáj. Remélem, ez nem lesz huszonöt óra, mint három éve volt. Hú, de kurvára fáj ez az egész! Roberts, te hozzám még egyszer nem nyúlsz, az hétszentség! 

A cégnél időközben Scarlett és az én kedvemért építettek egy szülőszobát, így nem kellett messze mennünk annyira a kocsival, de nekem az a tíz perc tíz hónapnak vagy évnek tűnt. 

Adam ahogy odaértünk menyasszonyi pózba kapott, amit megjegyzem nem tudom, hogy csinált, de hagyjuk. Gyors léptekkel értünk be a földszintre, ahol anya, apa és Scarlett, valamint Benett és Rob beszélgetett meghitten és nevetve. Amint megláttak, kapcsoltak és a segítségünkre siettek. 

-Jézusom, Beccs! -vett át Benett és a rendelőjébe vitt, hogy megvizsgálhasson. Adam mögöttünk rohant a családdal együtt. A vizsgálóba azonban csak a férjemet akartam, hogy ott legyen, mivel ez az utolsó ilyen vizsgálatunk a szülés előtt. Azt szerettem volna, ha itt ketten vagyunk meg Benett, senki más. 

Benett a gépre pillant és elmosolyodik. 

- Szerencséd van, a kisasszony két-három óra kérdése és itt lesz vagy lehet hamarabb. Megyek a köpenyemért és rákötünk a gépekre-kacsint rám sógorom, mire felnevetek. 

- Hú, hálát adok az égnek, hogy nem kell huszonöt órát szenvednem vele is-teszem össze kezeimet, de összekuporodok, mert jött egy nagy fájás. Adam a karjai közé kap és átvisznek egy szobába, ahol lassan, de tényleg lassan átöltözök. A homlokomról patakokban folyik a víz, izzadok, mint egy ló, időként felkiáltok, de próbálom tűrni a fájdalmat. Adam még mindig csillogó szemekkel néz-mint a terhességem alatt végig-, mintha valami istennő lennék. Pedig vajúdok, ami valljuk be, nem annyira szexi látvány egy pasinak. Bár ő itt van és fogja a kezem, szerelmes és nyugtató szavakat suttog a fülembe, ami bevallom, nekem a legnagyobb kinccsel és törődéssel ér fel, amit ő adni tud. Persze, ahogy Bellával bánik, az is a legszebb törődés, amit életemben láttam, de nekem ez, ebben a pillanatban felér minden hőstettel, amit ő idáig tett. Kitart mellettem, ami nem kis dolog a mai világban. Na, de vissza a valóságba. Rohadtul fáj, pedig csak két óra telt el. 

- Adam! -szólítom meg, mire felém kapja a fejét és együttérzően pillant rám- Félek, de komolyan! Ígérd meg nekem, hogy ha bármi történni fog, a lányainkról gondoskodni fogsz és felnevelni őket. Kérlek, ígérd meg! -pillantok rá kérlelően, mire egy könnycsepp hullik le a szeméből. Aztán dühösen és aggódóan pillant rám. 

- Na, ide figyelj, Becca Emma Roberts! Te kitartottál Bellával, most is ki fogsz, mert nem vagyok hajlandó nélküled élni, a feleségem vagy, a másik felem. Nem lesz semmi baj, minden rendben lesz, a kislányunkat fogjuk a kezünkben tartani és mindkettőt együtt felnevelni-néz rám határozottan, miközben a kezemet szorítja, mert jött egy újabb fájás. Na jó, ezek egy percesek! 

- Kérlek...csak ígérd meg, mielőtt a szülőszobára tolnak-nézek rá könyörögve.

- Nem lesz semmi baj, de ha ennyire szeretnéd, megígérem neked, szerelmem! -csókolja meg homlokomat. 

A következő percben viszont a családunk lép be már nem tudom hányadjára, Benett pedig hozzám lép és megnézi mi a helyzet lent. Vigyorogva néz rám. 

- Na, drága sógornőm! Indulunk szülni, kitágultál teljesen! -jelenti be ünnepélyesen, mire mindenki felnevet, még én is. 

Aztán eszembe jut, hogy anyának megígértem régen valamit. Hogy az egyik gyermekem születésénél ő lesz velem jelen, hisz ő sokszor átélte már ezt. Anya felé fordulok, aki aggódva fürkészi az arcom. 

- Anya! Kérlek, gyere velem! -nézek rá, mire kikerekedik mindkét szeme. Hezitál, de végül bólint, mivel látom az arcán, hogy eszébe jutott, mit ígértem neki nagyon régen. Ő az anyukám ,végig mellettem volt a terhességem alatt, megérdemli ezt az ígéretteljesítést. 

- Köszönöm, kislányom! Büszke vagyok rád-simogatja a kezemet, amit ő is fog, mint a másik oldalamon Adam. 

Már a szülőszobán vagyunk, ami igazából egy műtő. Fél órája nyomok, Benett szerint nincs már sok, de nekem már nagyon fáj...odalent egy pont. Anya törli közben a homlokomat, Adam segít szavakkal, de nem érdekli, hogy gyönyörű mondatokat dobálok a fejéhez, mindig lehurrog egy perszével. Milyen mondatok? Például: "Többet te nem csinálsz nekem gyereket! , Hozzám nem érsz többet! , Cölibátusban leszek, édesem!". Na, ezek a gyönyörűségek estek ki a számon idáig, csupán félóra alatt. Na, nyomjunk még hármat! 

Az utolsó nyomás után végre megérkezett az én pici kislányom, aki hangosan felsírt. Amint meghallottam, felzokogtam, ahogy mellettem Adam is. Benett odaadta az egyik itt dolgozó nővérnek, aki bebugyolálta és idehozta nekünk. Anya mellettem sírt, a férjem is, én is és a pici kislányunk is a kezemben. 

- Hát, szia, kicsi angyalom! Isten hozott, kincsem! -puszilom meg magzatmázas fejecskéjét, mire elhalkul és csendben figyel minket. Adam ujját megszorította a maga kis módján. 

- Szia, kicsim! -suttog neki az apukája, aki még mindig könnyezik. Anya is hasonlóan köszönti. 

Ezután elvitték lemérni, engem pedig fél óra múlva visszatoltak a szobába. 

A szobában már mindenki ott állt. Nagylányom Dylan ölében ült, de amint meglátott, felcsillant a szeme. 

- Anya! Itt van a húgi? -mosolyog rám, miközben leül egy székre. 

- Igen, drágám! Nemsokára hozza Benett bácsikád-kacsintok rá, mire felugrik és éljenez. 

Mosolyogva figyeljük a reakcióját, én viszont ölni tudnék egy kávéért, de tudom, hogy most még nem fogok aludni, csak csodálni a két csodámat. 

Húsz perc múlva behozzák a pici babánkat, akinek a karszalag már ott lóg a pici kezén. Mindenki csodálattal figyeli, ahogy a kezembe teszik és az apukája rögtön elkobozza tőlem, mire felnevetek. 

- Szóval, kedves család! A mai napon, február elsején megszületett Becca Emma Morgan, illetve Mrs. Roberts és Adam Roberts második pici csodája 3100 grammal és 53 centiméterrel. A neve pedig...-pillant ránk drága sógorom. 

- Angel Grace Roberts-szólalunk fel egyszerre Bellával és Adammel. 

Szerelmem telefonja viszont ebben a pillanatban szólal meg. Elnézést kér és gyorsan felveszi. Egy nemmel elintézi és hogy máskor beszélnek, de kíváncsivá tesz, miért lett hirtelen dühös és ijedt.

- Ki volt az, kicsim? -pillantok felé. 

- Harrison-motyog mellettem. A szemeim a kétszeresükre tágulnak. 

Na, itt ment el a jó kedvem és a boldog napunk...