The Way To The Love [AU]

Chapter Twelve

Sziasztok drágáim!

Ismét itt lenne a folytatás, csak nektek, csak itt, csak most!😉😍💓
Nagyon szépen köszönöm nektek a sok-sok visszajelzést és pozitív véleményt, nagyon jól esnek! 💓💓
Ti vagytok a legjobbak! ❤️❤️
Remélem, mindenkinek jól telik a nyár és jól vagytok! 😉😎🌺
Köszönök mindent!
All the love:
cseni9_malik

Adam 

Féltettem, csessze meg! Hogyne féltettem volna. A szerelmem, a gyerekem anyja, az életem értelme ez a nő! Tudtam, úgy tudtam, hogy nem kéne átjönnie még a sebbel a tárgyalóba. Ez az egész az én hibám. Ezekkel a gondolatokkal álltam Becca ajtaja előtt kezemben Bellával. Még álmosan pillantott körbe, mivel nemrégen ébredt fel. Szorosan öleltem magamhoz, mivel ő érzi maga körül a feszültséget. 

-Apa! - emeli fel kicsi buksiját a vállamról, miközben rám néz. Én is ránézek, de látom, hogy ő inkább a teremben ülő Lisára és Benjaminra összpontosít, mivel nem tudja, kik ők. Majd együtt bemutatjuk neki Beccával őket, ha ő is így szeretné. 

-Szia, életem! Nagy nap van ma, igaz? Ki lett ma két éves nagylány? -vigyorgok rá, mire elmosolyodik és felnevet. Imádom hallani azt a hangot. Már csak Beccáé hiányzik. 

-Én - mutat magára, mivel ő így jelzi, hogy ő a szülinapos. Nevetve bólogatok és körbeforgok vele. Dylan, Scarlett és Scott jönnek mellénk és átveszik tőlem a hercegnőmet. 

Mind a három testvér nevetve ölelik át az unokahúgukat, miközben éneklik neki a Boldog Születésnapot! című számot. 

Mosolyogva figyelem őket, miközben odaadják neki a játékokat, amiket Bellának vettek.  

Lisa és Ben könnyezve figyelik a boldog családi pillanatot. Megértem őket. Sok mindenen mehettek keresztül, hogy most újra itt állhassanak az életük értelmeivel, a négy szerelmük gyümölcsével, a gyerekeikkel. Az orvos ebben a pillanatban lép oda hozzám. 

-Adam! Kérem, ne zaklassák fel semmivel, nyugodtan beszéljenek hozzá. Tudom, nehéz, de pihenés kell neki, hogy energiát gyűjthessen. Felkelt, a lányotokat és téged szeretne, de bárki bemehet, lenyugodott-mosolyog halványan a doki. Bólintok, megköszönöm a segítségét és Bellát felkapva bólintok a többieknek, hogy szabad a pálya, be lehet menni Beccához. 

Becca

Nagyon nehezen keltem fel. Tudtam, hogy mi miatt ájultam el. A sebhely csak egy ok volt. A szüleim visszatérése és eljátszott halála volt sok. Lenyugodtam, hajlandó vagyok meghallgatni őket, de nem szeretnék több stresszt mostanában, főleg nem ma, mivel ma van az én egyetlen pici kislányomnak a szülinapja. Hihetetlen, hogy két éve adtam életet egy csodának, aki bearanyozza a hétköznapjaimat. Ezt a csodát Adamnek köszönhetem. Istenem, de látni akarom már őket! 

Gondolkodásom közben nyílik az ajtó és a két életem értelme fut be rajta nevetve. Felkacagok, mire Adam felém kapja a fejét. Csillog a szeme a boldogságtól, ahogy nekem is. 

Gyorsan odajön hozzám és hosszasan megcsókol, miközben Bella nevet a mellettem lévő székről. Adam a homlokát az egyémnek dönti. 

- Szia, szerelmem! -puszilja meg a homlokomat. 

- Szia, édesem! -ölelem magamhoz szorosan. 

- Kérlek, még egyszer ne ájulj el! A szívbajt hoztad rám, kicsim! -dorgál meg aggódva. 

Nevetve megrázom a fejemet, miszerint nincs a terveim között ez a jövőben. Bólint egyet és odanyújtja a kislányunkat nekem. Bella szemei felcsillannak és szorosan bújik hozzám. Könnyezve ölelem magamhoz életem kisebb értelmét. 

- Szija, anya! Szejetjek -bújuk hozzám még szorosabban, mire magamhoz szorítom és utat engedek könnyeimnek. 

- Szia, életem! Hát kinek van ma születésnapja? -nézek rá vigyorogva. Bella erre vidáman felnyújtja a kezét és én-t kiabál. Nevetve ölelem át. 

- Isten éltessen, kicsi kincsem! Apa mindjárt behozza az ajándékodat. Amint látom, a bácsikáid és a nénikéd vettek neked játékokat -nézek rájuk rosszallóan, mire felnevetnek és ők is megölelnek. A szüleim a szoba végében állnak egymást átkarolva és látom a szemükben a könnyeket. Adam közben kiszaladt az ajándékokért. 

- Kicsi kincsem! Hihetetlen, hogy két éves vagy már. Két éve ezen a napon volt életem legszebb éjszakája, akármennyit is szenvedtem veled- nézek kicsi lányomra, aki nem érti még, mit mondok, de mosolyog folyamatosan -érted megérte. Érted, akiért apával minden nap felkelünk és imádunk. Te aranyozod be a napjaimat, te vagy az értelme apával az életemnek, pici szerelmem! -emelem magamhoz könnyezve a kislányomat. Anya sírni kezd a szoba végében. 

Feléjük pillantok, mire ők szomorúan néznek ránk. Dylan és az ikrek szeme is könnyes, mint az enyém. Apáék szeme könnyes, ennek ellenérek közelebb jönnek. 

-Anya! -nézek rá, mire az említett hangosan felsír, apa pedig hullajtja a könnyeit. -Apa! -folytatom, mire rám néznek. 

- Sajnálom, hogy kiakadtam és mindenki aggódott értem. Tudom, hogy ti is, a szüleink vagytok a történtek ellenére is. Mindig hiányoztatok, mindenkiben titeket kerestelek. Nem tudtam felfogni, elfogadni, hogy ti már nem vagytok. Az árvaház és a szétválasztás után nem voltam önmagam, de aztán jött egy barna hajú herceg motorral és mindent megváltoztatott. Kivirultam. Aztán...telt egy pár év és újra mélypontra jutottam, de valaki bennem küzdött az anyjával. Hogy igenis éljen, mert ő is élni akar és az anyjával élni, boldog lenni. Ez a kicsi drága most itt ül a karjaimban, nem érti mit mondok, de mindig mosolyog, pont mint anno te, anya és mindig nevet, mint te apa, és mint az ikrek! Na meg Dylan! Sokat gondolkodtam, míg most aludtam. A múltat nem tudom megváltoztatni, akármennyire is akarom. De nem is akarom. Mert a tapasztalataimmal tartok itt, ahol most tartok. Azt mondják, az ember néha kap új esélyeket. Én most kaptam, hogy ti itt álltok előttem és éltek. Megakarlak titeket hallgatni, de a hallottakat szeretném komolyan venni. Bármi is történjék, ti a családom vagytok! A vér kötelez-nézek rájuk sírva. Ők is sírnak mindketten, de erőt veszek magamon. Felemelem Bellát, aki szomorúan néz rám. 

-Semmi baj, szívem! Anya csak meghatódott, nem szomorú- mosolygok rá, mire ő is hasonlóan tesz. 

-Szóval: bemutatom nektek az elsőszülött lányomat, Bella Lisa Roberts-t, aki pontosan ma két éve éjfél előtt nem sokkal látott napvilágot. Anya, kérlek, fogd meg, zsibbad a sebem! -jajdulok fel fájdalmasan. Tényleg fáj a hasam, csessze meg! A kisbabám...a kisbabám már nincs ott. Adamre nézek, aki fájdalmasan néz rám, de rögtön átjön hozzám, miközben átadom a síró anyukámnak az unokáját. Megérdemlik. Nem gonosztevők, ők a nagymamája és a nagypapája. 

- Szia, kincsem! Lisa mama vagyok, ő pedig Ben papa- mutat magára anya, miközben szorosan átöleli kislányomat, aki félénken ugyan, de visszamosolyog. Meghatódva figyelem a jelenetet. 

- Ne csüggedj! Lesz még kisbabánk, hamarosan akár! Amikor készen állunk rá, szívem! -mosolyog rám szerelmem, mire csak szorosan átölelem és hálát adok, hogy ő van nekem. Hogy ők, a családom itt van nekem...Akármi is történt... 

De még vár ránk egy hosszú beszélgetés anyáékkal, amire nem tudom, készen állok-e...