The Way To The Love [AU]

Chapter Twenty-Four

Sziasztok drágáim!❤️❤️❤️

Nagyon régen, talán két hete volt rész, amit nagyon sajnálok, de a családom életében kisebb gondok merültek fel, amiben segítenem kellett rajtuk, hiszen mint mindenkinek, nekem is a családom az első legfontosabb dolog az életemben. Köszönöm a sok-sok kommentet, vote-ot!!! Öröm olvasni őket!! ❤️💓💓💓
Köszönöm a végtelen türelmeteket és íme, itt van csak nektek, csak most az új rész!!!😍❤️😏😏
Vigyázzatok magatokra és pihenjetek a hosszú hétvége utolsó napján is. Mindenkinek kitartást erre a 3 napra a munkában, iskolában, ne feledjétek, hogy mindjárt őszi szünet!❤️❤️

All the love:
cseni9_malik

Becca

Éppen a kisbabám ágya felett állok és nézem, ahogy az én picike kisfiam az igazak álmát alussza a legnagyobb békében. Az elmúlt egy év nem volt egyszerű, de valahogy kitartottam és sikerült eltitkolnom a kisfiam kilétét, amit a családom nem nézett jó szemmel, de mindenben segítettek, amiben csak tudtak. Életem mondhatni legnehezebb 9 hónapja volt talán. Hiszen a történelem ismételte önmagát, mert megint egyedül kellett végigcsinálnom a terhességemet. Életem legnehezebb döntése volt, hogy eltitkoltam életem egyetlen és utolsó szerelmétől, a volt férjem elől a harmadik gyönyörű kisbabánk létezését, de muszáj volt. Éppen olyan nehéz volt, amikor az ügyvédeknél lévő végleges papírok aláírása után kijöttünk az irodából és Adam visszahúzott és sírva nézett rám. A válást ügyvédek között, bíróság nélkül rendeztük le, békés úton. Alig voltam 14 hetes terhes, nem látszott még a pocakom annyira, köszönettel tartozom magamnak, hogy akkor vettem fel a legvastagabb téli pulcsimat decemberben. 

*Visszaemlékezés*

Sietősen léptem be az irodába, ahol az ügyvédeink már vártak minket. Leültünk a székekbe, és anélkül, hogy Adamre néztem volna, Mrs.Collins felé tekintettem, azzal a tipikus "gyorsan rendezzük le ezt a dolgot is" arccal. Szomorúan elmosolyodott, és elkezdték a szokásos dolgokat, hogy megmarad a közös felügyeleti jog, Adam elviszi hétvégenként őket, és látja őket, amikor akarja. A pénzről, a gyerektartásról is, valamint mindenről szó esett. 

- Egyéb dolog, hozzáfűznivaló mielőtt aláírják? Ellenvetés, ellenérv? -tette fel a kérdést Mr. Adams, Adam ügyvédje. 

- Részemről semmi, beleegyezem mindenbe, ami a papíron van-néztem egy pillanatra az ügyvédúrra, majd utána rögtön a földre. Életem legnehezebb mondata volt ez. Hiszen elválok attól a személytől, aki a mindenemet és a mentsváramat, az otthonomat jelentette akkor. Adam szintén egyetértett mindennel, ám neki is megcsuklott a hangja, mint ahogyan az enyém is tette alig egy perccel ezelőtt. 

- Akkor már semmi akadálya, hogy aláírják? Utoljára viszont megszoktuk kérdezni és meg is kell a protokoll szerint. Biztosak az akaratukban, Ms. Morgan és Mr. Roberts? -néztek ránk az ügyvédeink, én pedig most először néztem könnyes szemeimmel Adamre, ő pedig szintén hasonló tekintettel rám, majd lassan és halkan bólintottunk. Életem leghosszúbb perce volt, míg aláírtuk azt a nyamvadt papírt. 

Ezután elköszöntünk és szintén sietve kapkodtam a lábaimat a kocsimig, míg lábak dübörgése és egy kéz visszarántása után kénytelen voltam visszanézni. 

- Most már boldog vagy? Nem vagy a feleségem, Becca! -nézett rám megtörve Adam.

- Akkor lettem volna a legboldogabb, ha nem csalsz meg azzal a ribanccal-szűrtem ki a számon a mondatot mérgesen, mire Adam letörten pillantott rám. 

- Ő csak egy este volt, egy hiba, de ti...ti a családom vagytok. Te, Bells, Angel...ti jelentitek nekem a mindenséget, Becca! Te mindig az én Mrs. Robertsem maradsz! Történjék bármi...-nézett rám megakadva és szipogva. Ennyi, én is sírtam. 

- Rossz igeidőt használsz. A múlt idő nem jelen idő, Adam Roberts! -húztam ki karjaimat az övéi közül és elrohantam a kocsihoz, majd nem tudom hogyan, de eljutottam haza, ahol a kocsimban zokogtam tovább. Fájt...rettentően fájt....

*Visszaemlékezés vége* 

Hiába jött el mindig a lányokért, hiába nem látott, én mindig láttam őt a hátsó házból. Hiába nyerte vissza Bells bizalmát, hiába imádják a lányok, nekem attól függetlenül hiányzik. Hiányzik az ölelése, a mosolya, a nevetése, a biztonság, amit éreztem mellette és úgy őszintén minden. Nekem ő jelentette a világot, ám ő mégis nem becsülte meg azt a szót, hogy hűség.Ez ellen pedig semmit nem tudok már tenni. Fáj, hogy a kisfiam nem fogja tudni, hogy ki az apukája (talán egyszer valamikor, sok-sok év múlva), hogy nem fog tudni kivel focizni, beszélni a lányokkal, hogy nem lesz ki megtanítsa a csajozási trükkjeire, de én mindig itt leszek mellette, mint az édesanyja. Mert ő az én pici kisfiam, akiről az apukája annyit álmodozott, hogy továbbviszi a nevét és mindig ott lesz neki, mint a lányainknak. Ő az én kicsi Aaron Jacob Robertsem. Az én hősöm, hiszen nem sírt fel elsőre. Életem legnehezebb perce volt, amikor a doktornő pánikolva kezdte volna az újraélesztést, ám az utolsó pillanatban felsírt és akkor vele zokogtam én is. Koraszülött volt, de számomra a legszebb kisfiú, aki valaha láttam. Ugyanaz a kék szem, sötétbarna, szinte fekete haj, mint az apukájának. Anya és apa, valamint a családom nagyon boldog volt, mikor világra jött a legújabb tagunk, de ők hiányolták Adamet a kórházból. Scarlett próbált beszélni a fejemmel, de hajthatatlan voltam ez ügyben. 

"-Nem tudhat róla Adam, nem érdemli meg ezt a jogát! 

-Pedig ő az apja, joga van tudni, hogy megszületett a kisfia! Nézz már rá egy kicsit Benettre és Aidenre. Odáig és vissza vannak egymásért. Tudja, hogy kitől, mit és hogyan várhat el és hogy mindig számíthat mindkettőnkre, nem csak az anyjára, Becca! Az ég szerelmére, kérlek, térj észhez! Szüksége van az édesapjára, nem hagyhatod hogy ő is Adam nélkül nőjön fel évekig, közben a nővérei az ő apukájához járnak ,de ő nem mehet, mert az anyja eltiltotta tőle a tudtán kívül!  -kiabált szinte a végére Scarlett. 

- Értsd már meg, hogy az én döntésem! Tudni fogja ,de ha rajtam múlik, nem egyhamar! -kelek ki magamból én is. 

- Akkor nem rajtad fog múlni, de hidd el, a sors egyszer olyan szituációba fog titeket hozni, amikor kénytelen leszel neki elmondani. És nem biztos, hogy a nyakadba fog ugrani, amikor megtudja, hogy VAN EGY FIA, AKIRŐL NEM IS TUDHATOTT EGÉSZEN ODÁIG-kiabál megint a nővérem, mire elsírom magam, ennyi. 

Túl sok ez egyszerre. Scarlett egy pillanat alatt váltott át kioktató testvér helyett aggódó nővérbe és odajött átölelni. Nem haragudtam rá, mert igaza volt. Nagyon is...Kár hogy ezt akkor még nem tudtam..."

Ezóta majdnem négy hónap telt, és most éppen megint felkelt az én drága kisfiam, mert fáj a hasa. Fel-alá járkálok vele, éneklek, gügyögök hozzá, de semmi nem használ. Észre sem vettem és a bejárati ajtó kinyitódott, csupán egy hangot, egy túlságosan is ismerős hangot hallottam, amint felénk lépdel. 

- Hahó! Van itt valaki? Bells cuccaiért jöttem-hallottam közelebbről a hangot, de közben a karjaimban üvöltött a kisfiam.- Mi ez a ricsaj? Ki sír itt? -lépett be a nappaliba Adam és a látványunkra megakadt benne a levegő. 

- Te mit keresel itt? -kérdezek rá jó öt perc sokkolódás után. 

- Ki ez a kisbaba a kezedben, Becca Emma Morgan...? -kérdez rá mérgesen. 

............................