The Way To The Love [AU]

Chapter Nine

Heey drágáim!

Tudom, hogy nagyon rég volt rész, amiért elnézést kérek, de a gyász és a szomorúság volt a családomban a jelszó az utóbbi időben.😫😣
Sok mindent kellett feldolgoznunk a családban, de hála Istennek, lassan minden helyre jön, hisz ahogy mondani szokták, az élet megy tovább.
Köszönöm a türelmet, a megértést és a sok-sok privát üzenetet tőletek. Nagyon jól estek!!!❤️❤️❤️
Remélem, mindenki jól van, élvezi a nyarat és egyáltalán nem gondol a sulira!😉😉

Itt is a várva várt rész!!! Jó olvasást kívánok és élményekben gazdag nyarat!!

All the love:cseni9_malik

Becca

Az ajtóban a két legidősebb testvérünk állt. Ők Dylannél hat évvel idősebbek és ikrek. Vagy tizenkét éve nem láttuk őket. Viszont előtte nagyon jó kapcsolatunk volt velük. Dylan inkább Scarlett felé húzott, mindig neki ment panaszkodni, én pedig Scotthoz. Nagyon szerettük egymást, mindig kiálltak értünk, viszont egy napon elmentek és nem maradt mas utánuk, mint a fájdalom és a keserűség. Emlékszem, anya és apa akkor mennyite ki voltak borulva,hogy elmentek és vissza se jöttek. Viszont mi mindig gondoltunk rájuk. Dylannel minden nyáron palacküzenetet dobunk a tengerbe hátha valaki egyszer rátalál, és az a valaki Scarlett vagy Scott lesz. Viszont akinek a legjobban fájt a hiányuk, az anya volt. Mindig várta őket haza karácsonyra, hanukára és az ünnepekre, de sosem jöttek el hozzánk. Vissza, haza. Pedig én és Dylan mindent megadtunk volna érte, ha még egyszer is, de hadd lássuk őket viszont.
De az ajtóban álló emberek nem azok voltak, akik az emlékeimben éltek. Mindkét testvérünk felnőtt és ez látszik is rajtuk.
Scott eredetileg szőke haja most barnán virított, kigyúrt volt a teste, de két dolog nem változott :a mosolya és a ragyogó kék szemei.
Scarlett szintén szőke haja megmaradt, viszont az évek alatt az arca nagyon sokat változott. Az arca, az eredetileg duci alakja eltűnt. Helyette egy vékony, mosolygós és aggódó nő állt előttem. Se fogszabályzó, se nah, ruhák, hanem feszülős farmer, bőrdzseki és telitalpú csizma.
Végre megszólaltak:
-Szia, Becca! Szia, Dylan! - mosolygott ránk halványan az ikeprár.
-Scarlett? - kérdezett vissza Dylan.
-Scott! - jöttem én a sorban.
-Igen, mi vagyunk azok. Kérlek titeket, hadd magyarázzuk meg, mit miért tettünk! -könyörgött mindkettő.
Adam lassan ébredezett mellettem. Felnézett rám és arcán egy hatalmas, megkönnyebbült mosoly terült szét.
-Édesem! - ölelt át azon nyomban.
-Szia, kicsim! - ölelem át én is őt.
Olyan szorosan ölel, mintha utoljára tehetné ezt meg. De közben tudom, miket élhetett át, míg az életemért küzdöttek a műtőben.
Elhúzódik tőlem és ajkaimra tapad. Mosolyog közben, érzem. Lassan válik el tőlem, és kiszalad a kórteremből, ám két pillanat múlva Bellaval tér vissza, aki amint meglát, örömében felkiált.
-Anya! - bújik hozzám az ágyba.
-Szia, életem! Hiányoztál anyának. - mosolygok rá és beszívom babaillatát.
-Tye is. - motyog ölelésemben.
Majd egyszer csak Scarlett felkiált:
-Neked gyereked van, húgi? - néz rám döbbenten.
-Igen, ő a kislányom, Bella Lisa Roberts. Az édesapja, a barátom pedig itt ül mellettem, ő Adam-mutatok kicsiny családomra. Az ikreknek meg leesik az álluk és leülnek egy-egy székre.
Adam hirtelen kiveszi a kezemből Bellat és mélyen a szemembe néz.
-Kicsim! Tudom, nehéz, de beszélj velük te is és Dylan is! Kérlek! -kérlel, mire nagyot sóhajtok.
-Rendben! - nézek Dylanre, aki szintén bólintott az ötletre.
Ezzel a mondattal életem két szerelme kiment, mi pedig kíváncsian néztük az ikreket.
-Hú, hol is kezdjem? Az elejénél, tudom. Anno, anno rengeteget veszekedtünk apával és anyával, így eljöttünk otthonról azon a napon. Megbántuk, higgyétek el! Már azon a napon rettentően hiányoztatok nekünk, de vissza nem mehettünk. A viták oka az volt, hogy megtudtuk a cég kilétét, csatlakozni is akartunk, de apa és anya nem engedték. Egy nap, a fő ellenségük, akit Adam megölt ma, megfenyegette apát, hogy megöl minket. Ezért összepakoltunk, és eljöttünk, bujkáltunk a városokban. Aztán, meghallottuk, hogy anyáék meghaltak. A temetésre nem mehettünk vissza, hisz félő volt, hogy meglát minket és végünk. Nagyon sajnáljuk, hogy nem lehettünk akkor veletek, azokban a nehéz időkben. Higgyétek el, nekünk is fáj a mai napig! El sem búcsúzhattunk tőlük! Azt tudom, hogy miután Scott végzett a rendőr akadémián, megkönnyebbültem kicsit. És Scott is. Hisz rendőr lett, én is dolgoztam, és úgy tűnt, lassan végezhetünk Jacksonnal. Ám a fülesen hallottuk, ahogy bemutatkozol neki. Rögtön odasietünk a cégéhez, de senkit se találtunk, csak annyit láttunk, hogy egy fiú, ezek szerint Adam, téged visz ki a kocsihoz. Bepattantunk mi is, és idáig meg sem álltunk. Vártunk kint, aztán találkoztunk Robbal, aki üdvözölt minket és elmesélte, kivel mi történt az elmúlt időben, években. Becca! Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem melletted és Dlyan mellett sem, amikor a gyász eluralkodott rajtatok. De egyet tudnotok kell! Jackson unokája, megtudta, mk történt. Szerintünk készül valamire,valami bosszúra. Fegyverboltba ment az éjjel és sok mindent rendelt és vett. Félünk, hogy te és Dlyan vagytok a célpontjai, ezért is jöttünk ide. Higgyétek el, segíteni akarunk nektek! Hisz Scott már régóta, én pedig múlt hét óta vagyunk rendőrök. Kérlek titeket! Hadd segítsünk! - fejezte be könnyezve a nővérem és a nagyobbik bátyám.
Én is és Dlyan is sírt. Az évek alatt visszafojtott sírás most jött ki.
Magamhoz hívtam a testvéreimet és mindhármukat átöleltem.
Végre visszakaptam az összes testvéremet! De ugyanakkor ott volt bennem a félelem is, hogy a családomat bántani fogja Jackson unokája.
-Mi a terv? - néztem rájuk.
-Hát, ehhez több ember is kell. Megoldató? - nézett ránk Scott.
-Igen. - bólintottam-Hívjuk össze a cég embereit, Dlyan! Bosszú készül ellenünk, meg kell védenünk a családot! - néztem rájuk határozottan.
........