The Way To The Love [AU]

Chapter Four

Drágáiiim! 

Itt is lenne az új rész(új szereplőkkel ;)  ) , ami remélem elnyeri a tetszéseteket!!! ♥

Mindenkinek sikerekben gazdag, szeretetteljes és boldog újévet kívánok előre is! ♥♥

Vigyázzatok magatokra, élvezzétek a szünetet! ♥ 

All the love:

cseni9_malik

Becca

Nem akartam ezt a beszélgetést. Nagyon nem. Nem akartam feltépni a múlt sebeit.

Én csak új életet akarok kezdeni a lányommal, aki mától az én gyámságom alatt lesz. Nem lesz olyan gyerekkora, mint nekem volt. Őt nem fogják csúfolni az árvaházban. Tudom, szüksége lenne egy apára, de ő nem tudhatja, hogy én fogom nevelni Bellát. Adam megmondta anno, ő nem akar gyereket soha. Se egyet, se ötöt.

Adam mellém húzódott a kanapén, de én inkább átültem vele szembe a fotelre. Szórakozottan nézte, ahogy átsasszézok a kanapéról a kényelmes fotelbe. Aztán hirtelen komoly tekintettel vizslatott engem.

-Miért hazudsz, Becca? Te nem adtad örökbe azt a gyereket-rázta a fejét folyamatosan.

-Honnan veszed, hogy hazudok? Adam! Nem érted? Örökbe adtam. Se pénzem, se semmim nem volt akkoriban-nézek rá komolyan.

-Tudom. Csak tudod mi az érdekes? –néz rám kihívóan. Mintha tudna valamit, amit én nem.

-Na, mi okoska? –kérdezek rá szemforgatva.

-Az, hogy Higgins talált egy árvaházat, ahol te vagy egy gyermek szülőanyjaként feljegyezve. És őt nem adták örökbe-nézett rám nagy szemekkel. Francba! Én ezt nem így akartam! Na, gyerünk, Becca, szedd össze magad!

-Mivel a múlt héten jöttem el, addig mellettem volt egy gyerek. Igen, addig én adtam neki anyatejet, mellette voltam, de mivel nem volt kedvem hozzá, ezért két hete sincs, hogy ott hagytam őt és örökbe adtam. Ennyi a sztori, Adam! Tényleg-nézek mélyen a szemébe. Méreget. Mérlegel, hogy igaz-e a történet.

-Becca! Tudok a kislányunkról-néz a szemembe. Én eltátom a számat.

-Hogy mi? –tátom el a számat.

-A nagybátyjám felesége az árvaház igazgatója, Becs! A kezdetektől fogva, mióta szakítottunk, tudtam rólatok-néz a szemembe mélyen.

-Oké, tudsz róla. De! Enyém a felügyeleti joga. Nem a tiéd-nézek a szemébe.

-Jogom van a lányunkhoz, Becca! –néz rám komolyan.

-Tudom. De, figyelj már egy kicsit! Ott voltál, mikor huszonöt órát vajúdtam vele? Mikor megszületett? Mikor először felsírt? Mikor éjjel hasfájós volt? Mikor negyvenkét óráig nem aludtam, mert felette virrasztottam? Mikor először kijött a foga? Mikor kimondta, hogy anya? Mikor a szívem szakadt meg, hogy ott kellett hagynom? Mikor az a tudat vigasztalt, hogy elhozhatom, hogy nem adták örökbe? –fejeztem be a kérdéseimet, arcomról pedig sorba hullottak le a könnyek.

Akármennyire is tagadom, nekem Adam a nagy Ő. Nekem még mindig vannak iránta érzéseim. Idáig utáltam, de most meg... Három órája tűnt fel az életemben, de máris visszajöttek azok az érzések, amik nem is múltak el igazán.

-Becs! –guggolt le elém, és szorosan átölelt. Istenem, de hiányzott! Ő, a közelsége és a biztonságot nyújtó karjai.

-Kérlek, hallgass meg! –kérlel, mire bólintok. Kissé eltol magától, hogy a szemembe nézhessen.

-Tudom, kurva nagyot hibáztam azon az estén. Aznap éjjel úgy berúgtam, hogy azt se tudtam, hol vagyok, csak téged kerestelek mindenhol, ahogy azt a mai napig teszem. Nem voltam ott, igen, ebben igazad van. De két év hosszú idő, Becca! Én is változtam. Senkim nem volt, Becs! Komolyan mondom. Se kapcsolatilag, se úgy, abban az értelemben. Nem feküdtem le senkivel rajtad kívül azóta. Nem bírtam. Mindenkiben téged láttalak. Nem láthattam a kislányomat. Se téged. Kerestelek, Becca! Égen-földön. Hiányoztál mellőlem. Reggel, a kócos hajad, a most keltem fel arcod, a nevetésed, az ölelésed, a csókod. Mindennél jobban. Te vagy nekem az igazi. Minden értelemben. A nagy pocakodat akartam simogatni, de nem lehetett. Én dobtam el magamtól a két legfontosabb nőt az életemben. És ezért mindig bűnhődni fogok. De a kibaszott életbe! Én azt akarom, hogy félthessem őt és téged is. Hogy vigyázhassak rátok. Főleg most, hogy London egyik legnagyobb maffiacégénél dolgozunk. Hibáztam, Becca! Tudom. Bűnhődtem érte eleget. Szeretnék új életet veletek. A két szerelmemmel-fejezi be hosszú monológját, de én már sírok.

Szorosan átölelem, és percekig csak így maradunk.

-Mi a neve? –kérdezi halkan.

-Bella Lisa Roberts-motyogom pólójába, de ő meghallja.

-Ez azt jelenti...?-kérdez rá, de közbevágok.

-Egy esélyed van, Adam! Ha elcseszed, repülsz! –állok fel lassan.

-Köszönöm! –ölel át megint. Mosolyogva ölelem vissza-de tudod, hogy nagyon kell rá vigyáznunk? Ha más cégek tudni fognak róla, ő is veszélyben lesz-néz rám komolyan.

-Minden erőmmel azon leszek, hogy a lányunk a legnagyobb biztonságban legyen-nézek rá én is ugyanúgy.

-Velünk mi lesz, Becs? –néz rám érdeklődő tekintettel.

-Kezdésnek gyere el velem Belláért! A többi alakul-kacsintok rá, és gyorsan kisietek a kocsimhoz, hogy elmenjek a kislányomért. Adam futva jön utánam, de mosolyog. Beülünk a kocsimba, én gázt adok és már ott sem vagyunk.

***

Az árvaházba belépve elmosolyodok. Jövünk érted, édesem! Mostantól rendes életünk lesz.

Adam szorosan jön mögöttem a volt szobám felé. Előttem pedig a volt nevelőm tipeg régi fehér papucsában. Mrs. Benett megáll az ajtó előtt, kinyitja és betessékel minket.

És igen! Ott van az én kék szemű és göndör barna hajú kislányom, aki felkiált, amint meglát!

-Anya! –kiált fel örömében és felém kezd el futni.

Gyorsan futok felé én is, és mikor odaér elém, szoros ölelésembe húzom. Jaj, de hiányzott ez a babaillat, ez a hang! Hogy valaki anyának hívjon...

Nagy nehezen elengedtem a kislányomat, aki érdeklődve figyelte Adamet, aki mellettünk állt.

-Kicsim! Ő itt az apukád. Adam! Ő itt Bella, a kislányunk-nézek a fiúra mosolyogva és átadom neki Bellát.

Szorosan öleli magához törékeny kis testét. Milyen anya vagyok én?

Meg akartam fosztani a lányomat az apjától. De egy a lényeg: most már mindhárman együtt vagyunk.

Bella Adam felé fordul, és végre kiejti a száján, hogy apa. Adam nem bírja tovább és elkezd könnyezni.

-Igen, kicsim! Apa vagyok. Mindig itt leszek neked, ahogy a gyönyörű anyukád is-motyogja kislányunk arcára, miközben puszikkal árasztja el őt.

Hirtelen öleltem át a két szerelmemet, ami a fiút is váratlanul érintette, de azonnal visszaölelt.

Akkor jöttem rá, hogy mekkora áldás, hogy ők vannak nekem. De tudom: most, hogy átvettem a céget, akármi áron is, de meg kell óvnom a gyerekemet és az apukáját...