chosen - h.s [hun] // befejezett

53.

Utolsó simításként még felteszek egy kis szempillaspirált, és kimegyek a fürdőszobából.

Egy virágos ruha van rajtam, a hajamat pedig begöndörítettem.

Utoljára egy pillantást vetek magamra a tükör segítségével, majd lemegyek a lépcsőn. Meglepődve veszem tudomásul, hogy Harry már ott  vár rám.

„Szia, gyönyörűm," mondja, amint odaérek hozzá.

„Szia," köszönök vissza neki mosolyogva, majd amikor karját kinyújtja, belekapaszkodom.

Amikor kiérünk a szabadba, Harry tudatja felem azt, hogy újra egy szagos taxisofőrt sikerült kifogni.

Kinyitja nekem a járműnek az ajtaját, majd mind a ketten beszállunk.

„Jó estét, Sofőr úr," mondja Harry, nekem pedig muszáj eltakarnom a kezemmel a számat, hogy ne nevessek fel hangosan.

„Ne kezdd el megint," szólal meg a sofőr idegesen, mire Harryvel egyszerre felnevetünk.

„Mit szólna hozzá, ha most is mondanék pár viccet, Sofőr úr?"

„Fogd be."

„Rendben. De hallott arról az emberről, akinek az egész bal oldala le lett vágva? Úgy hallottam, hogy most már egészen rendben van, szóval minden oké."

Kezemmel újra eltakarom a számat, Harry pedig egy gödröcskés mosollyal ajándékoz meg.

A sofőr nem mond semmit, Harry pedig folytatja:

„Két légy megy be az étterembe, mire az egyik azt mondja a másiknak: Légy a vendégem!" ***

„Ebből elég. Most azonnal kiraklak titeket, ha nem fejezed be," csattan fel a sofőr. A nevetésemet alig bírom visszatartani.

„Rendben, Sofőr úr. Sajnálom, Sofőr úr." Mondja Harry, én pedig csak megrázom a fejemet.

„Szeretlek," mondom a mellettem ülőnek halkan, mire ő csillogó szemekkel rám néz.

„Én jobban szeretlek."

„Mind a kettőtöket utálom," motyogja az orra alatt a taxisofőr, de ahhoz elég hangosan, hogy meghalljuk. Harryvel csak felnevetünk ezen.

*****

Beérve az étterembe, majd az asztalunkhoz, Harry kihúzza nekem a széket, amin miután helyetfoglaltam, ő átmegy az asztal másik oldalára, és leül elém.

„Megint a séj ajánlatát kérjük?" Kérdezi Harry.

„Még jó, hogy azt kérjük," kortyolok egyet mondatom végén az előttem lévő borból.

„Jo?"

„Igen?"

„Nagyon csinos vagy."

„Köszönöm," válaszolok nevetve.

Mosolyogva iszik egy kicsit ő is a borából.

„Lehet, hogy inkább egy klubba kellett volna elvinnem téged," mondja, mire én felnevetek, de összezavarodva nézek rá.

„Öm, rendben?"

„Csak azt mondom, hogy szívesen részegednék le veled, míg őrült dolgokat csinálunk, és egyszerűen csak együtt töltjük az egész éjszakát. Nem gondolva semmire."

Elmosolyodok. „Vicces lenne."

„Viszont ez sokkal jobb," mondja szintén mosolyogva.

„Ebben egyetértek."

Ekkor a pincér visszatér, hogy felvegye a rendelésünket, Harry mind a kettőnkét leadja.

„Mit fogunk ezután csinálni?" Kérdezem kíváncsian.

„Van pár ötletem. Kicsit nyálas, de tetszeni fog."

„Tetszenek a nyálasan romantikus ötleteid."

„Én vagyok a nyálasság királya."

„Nincs olyan szó, hogy nyálasság, édesem," mondom. Elneveti magát.

„Olyan sincs, hogy okoskodóbb, mégis használjuk, édes."

„Touché," mondom nevetve.

*****

Az ételeink befejezésével Harrynek muszáj volt néhány idióta viccet elmondania, amiknek egyébként semmi értelmük nem volt.

Most megyünk ki az étteremből. Vagyis, az épület mögé.

„Mit csinálunk itt?" Kérdésem feltétele után gyengéden megsimogatja a kezemet.

„Rexlaxálunk."

Egy kisebb tóhoz érünk, ami az étterem épület mögött van. Szemeim tágra nyílnak.

A tavat apró világításokkal tették hangulatosabbá, a közepére pedig egy dokk segítségével mehetsz be. Egyszerűen gyönyörű az egész.

„Istenem, Harry."

„Tudom."

„Ez gyönyörű."

Felnézve rá, egy széles vigyorral találom szembe magam, miközben mélyen a szemeimbe néz.

Kéz a kézben megyünk a dokk felé. Egészen a végéig menetelünk, ahol Harry leül, és lábait lelógatja a szélén.

Én is követem mozdulatait, de ő ekkor lefekszik a hátára. Lefekszem mellé, annyi különbséggel, hogy én a fejemet a vállán pihentetem meg.

Karjait körém fonja, és ha lehetséges, még közelebb húz magához.

„Amikor találkoztál velem, gondoltad volna, hogy valaha is itt fogunk tartani?" Hallom meg halk hangját.

„Soha."

„Nem gondoltam volna, hogy ennyire mélyen szerelmes leszek beléd, mint most," mondja.

„Én se."

„Amikor először megláttalak élőben, nem tudtam elképzelni hogyan lehetsz ennyire gyönyörű. Egyszerűen csak.. emlékszem, amikor először megláttalak, és leültem melléd. A hajad a fejed legtetejére volt felfogva egy szoros lófarokba, ruha gyanánt pedig egy V-nyakú felsőt és futónadrágot választottál. Alig volt rajtad smink, és már akkor abban a pillanatban meg tudtam mondani, hogy te voltál a legszebb lány, akit valaha láttam."

„Köszönöm, Harry," válaszolom csöndesen.

„És, ahogy beszéltél hozzám. Annyira kíváncsi voltál. Nagyon aranyos volt," mondja, de ekkor fejét megrázza. „Sajnálom. Hülyeségeket beszélek."

Erre csak felnevetek. „Nem baj, Harry."

Egyik kezemet a hasára teszem.

„Néha azt kívánom, hogy bárcsak visszamehetnék oda. Hogy nemet mondhassak az ajánlatukra. Sőt, még annál is messzebb szeretnék visszamenni, hogy felkérhesselek, legyél a társam. Igen, a törvény hülyeség. De akkor legalább nem aggódnánk az miatt, hogy vajon melyik együtt töltött pillanatunk lesz az utolsó."

Sóhajtva válaszolok. „Engem is mindig ez zavar."

„De ez rendben van, Josephine. Nem most lesznek az utolsó pillanataink. Ezek az emlékek, és ezek a pillanatok még csak a kezdet," mondja, talán túlságosan boldogan.

„A vég kezdete," mondom.

„Nem. Nem, Jo. Egy új élet kezdete."

Felsóhajtok, majd fejemet jobban belefúrom a vállába. Csak reménykedni tudok, hogy Harrynek tényleg igaza lesz.

*** Az eredeti történetben nem ez a vicc szerepel, de itt muszáj voltam cserélni, mivel az angolban egy angol szóvicc volt, aminek lefordítva semmi értelme nem lett volna a történetben!