chosen - h.s [hun] // befejezett

31.

destine
(chosen 2. évad) harmincegyedik rész

"Nekem mindegy mit nézünk," mondom.

Harry felnevet. "Nem is vártam mást."

Hátradőlök a kanapén, és elkezdem nézni, ahogy Harry váltogatja a csatornákat valami film után kutatva.

Sóhajtva hagyja ott az egyiken.

"Ez egy elég szomorú film, de mindjárt vége, és akkor majd meglátjuk, hogy mi jön utána."

"Oké," mondom, és lenézek a kezeimre.

Érzem Harry pillantását magamon, de nem nézek rá.

"Jól vagy?" Kérdezi.

Bólintok.

Utálom ezt. Utálom, hogy nem emlékszem semmire a mellettem ülő emberről. Utálom, hogy nem emlékszem arra, hogy szerelmes voltam belé.

Egyszerűen csak vissza akarom kapni az emlékeimet minél előbb, mivel most semmi mást nem érzek, csak kételyt.

"Nem, nem vagy jól," hajol egy kicsit közelebb hozzám. "Mire gondolsz?"

"Utálok itt ülni azzal az emberrel, akit szeretek, úgy, hogy nem is emlékszem rá."

Harry elneveti magát. "Jo, ígérem, hogy hamarosan emlékezni fogsz. És amikor ez megtörténik, veled leszek. És akkor majd emlékezni fogsz az emberre, akibe szerelmes vagy," kacsint felém egyet a végénél.

Alsó ajkamat beharapva válaszolok. "Sajnálom, csak fura."

Mély levegőt vesz, és egyik kezét a combomra rakja. "Tudom. De van egy olyan érzésem, hogy hamarosan emlékezni fogsz mindenre."

"Köszönöm, hogy itt vagy velem. Neked sem lehet könnyű."

Közelebb csúszik hozzám a kanapén, ezáltal a lábaink összeérnek. A karjait a vállaim köré fonja, és magához húz. "Persze, hogy veled vagyok. Nincs még egy ember a világon, akivel szívesebben múlatnám az időt, mint veled."

"Tudom, hogy most egy kicsit tartózkodom tőled, érthető okok miatt, de azt tudom, hogy tényleg szerelmes vagyok beléd. És nem volt nehéz rájönni ennek az okára."

És ez igaz is. Tényleg rájöttem, hogy miért lettem szerelmes Harrybe. Nehéz lett volna nem beleszeretnem, ha mindig ennyire aranyos volt.

"És te is tudod, hogy őrülten szerelmes vagyok beléd," mondja viccelődve, ami engem egy nevetése késztet. "Jó, hogy van egy őrült szerelmi történetünk, amit elmondhatunk majd az embereknek."

Elmosolyodok, majd fejemet Harry vállára hajtom. Boldog vagyok, amiért van egy olyan ember az életemben, mint Harry.

Három héttel később

Egy hete annak, hogy visszatértek az emlékeim.

Egyik reggel felébredtem és mindenre emlékeztem. Utána Harry felé fordultam - mivel együtt aludtunk el előző este - és csak néztem őt.

Kicsit megfájdult a fejem, amikor egyszerre mindenre emlékezni kezdtem hirtelen.

Nem úgy történt, ahogy számítottam rá, de a lényeg, hogy újra minden visszajött.

Most már mindenre emlékszem, főleg arra, akibe szerelmes vagyok.

Harryvel azóta szinte minden időnket együtt töltjük.

Még mindig nem kért bocsánatot Louistól és Nialltől. Igen, elmondta, ráadásul részletesen, hogy mi történt. Fél felhívni őket.

Most jelenleg a parton ülünk a naplementét nézve. A kezeink össze vannak kulcsolva.

"Gondolkodtál már a gyerekekről?" Hallom meg hirtelen Harry hangját.

Ránézek, ajkaimra pedig egy mosoly szökik. "Hogy jön ez most ide?"

Harry vállat von. "Csak milyen lenne, ha kis Jo-k és Harry-k rohangálnának körülöttünk."

Felnevetek. "Miből gondolod, hogy lesznek gyerekeink?"

Mosolyogva néz rám. "Azért, mert te is tudod, hogy veled akarom tölteni az életem hátralevő részét."

Egyetértően bólintok. "Ahogy én is veled."

"És pontosan ezért hoztam ezt magammal."

Ekkor a zsebébe nyúl és elővesz egy apró dobozt.

Elengedi a kezemet, felém fordul és két kézzel megfogja a kezében lévő dobozt.

Ránézek, miközben próbálok nem elmosolyodni.

Mély levegőt véve megszólal: "Már akkor tudtam, hogy veled akarom leélni az életemet, amikor először megcsókoltalak. Néhány rossz döntésünket a múltban csupán a félelem miatt hoztuk meg, de a szívem mélyén tudom, hogy mind a ketten ezt szeretnénk. Josephine, hozzám jönnél feleségül?"

Bólintok, majd elmotyogok egy igent, ami miatt Harry elmosolyodik. Kiveszi a gyűrűt a dobozból, és ráhúzza a gyűrűsujjamra. A kezeimmel megfogom az arca két oldalát, hogy magamhoz húzhassam egy csókra.

Ő húzódik el tőlem. "Nagyon, de nagyon szeretlek, és megpróbállak a lehető legboldogabbá tenni, amennyire egy ember csak boldog lehet."

"Mindig boldog vagyok, ha veled lehetek," mondom, szavaimtól pedig egy hatalmas mosoly kerül ajkaira.

Megfogja a kezemet, és felállít.

"Gyere."

Elkezd húzni a víz felé, de megrázom a fejemet.

"Harry, nem. Nem megyek bele a vízbe. Hideg, és ki tudja, hogy hány cápa úszkál benne," viccelem el a végét.

"Akkor azoknak a cápáknak először velem kell megküzdeniük, ha a közeledbe akarnak jutni," viccel, majd megmutatja a bicepszét.

Megütöm a hasát, de ő csak fogja magát és leveszi a nadrágomat és a pólómat, így csak egy szál fehérneműben állok előtte.

Mosolyogva néz végig rajtam. "Így már bejöhetsz a vízbe."

Ő is leveszi a pólóját és a farmerjét, majd egy szál alsógatyában szalad be a vízbe addig, hogy ne nagyon érjen le a lába, így kényelmesen tud úszni.

"Gyere be, szerelmem! Hiányzol!" Kiabál oda nekem, mire felnevetek.

"Jövök már, jövök!" Kiabálom vissza neki, majd odaúszok hozzá, és rácsimpaszkodom.

A karjaim a vállai körül pihennek, míg Harry a sajátjait a derekamon pihenteti meg.

"Köszönöm, hogy megjelentél az életemben," suttogom neki.

Megrázza a fejét. "Nincs életem, ha te nem vagy benne. Szavakkal nem lehet elmondani, hogy mennyire hálás vagyok, amiért vagy nekem."

Egymás szemébe nézünk, mindkettőnk ajkain ott virít egy szerelmes mosoly. Egyszerre hajolunk a másik felé egy csókoljuk meg egymást.

Először életemben érzem, sőt, tudom, hogy tényleg minden okkal történik az életünkben. Az én okom Harry. Az, hogy mennyire szeretem őt és ő is ugyanúgy szeret engem, valami csodálatos érzés.

A szerelmünk rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül, de egyik sem volt annyira erős, hogy legyőzzön minket. A kettőnk szerelme törhetetlen, és minden akadályt legyőzött és le fog győzni, bármekkora is legyen az.