chosen - h.s [hun] // befejezett

29.

destine
(chosen 2. évad) huszonkilencedik rész

Jo szemszöge

Az alattunk elterülő várost kémlelem. Nem mondom, hogy nem rettegek attól, hogy leesek, de mivel Harry itt van velem, valahogy biztonságban érzem magam.

Amikor felé fordulok, ő engem néz. Elmosolyodom.

"Mi jár a fejedben?" Kérdezi.

Válaszul megvonom a vállaimat.

Túl sok mindent kell egyszerre feldolgoznom. De a röhejes ebben az, hogy már ezek a dolgok megtörténtek velem. Egy álhalál, majdnem megöltek, a Harryvel való kapcsolatom.

Én pedig semmire sem emlékszem.

Visszanézek rá. "Emlékek," nevetek fel.

"El sem tudom képzelni, hogy semmire se emlékezzek."

Felsóhajtok. "Nehéz. Vissza fognak jönni, de csak magatehetetlenül várom, hogy ez megtörténjen."

"Szerinted apránként vagy egyszerre fog visszajönni minden?"

Megvakarom a fejemet. "Azt érzem, hogy nem kellett volna így történnie, hogy amnéziás legyek. De a szerencsémet nézve, így kellett lennie. Remélem, hogy hamarosan visszajön minden."

Harry elmosolyodik. "Talán előbb meg fog történni, mint gondolnád. Néhányan csak pár napig nem emlékeznek dolgokra. Lehet nekünk is szerencsénk lesz."

"Remélem."

Egyik kezét a combomra rakja, majd gyengéden megszorítja.

Alsó ajkamat beharapom és ránézek.

A kezét továbbra is a combomon tartja, de most már a hüvelykujjával simogatja azt a területet. Maga elé mered, a szél pedig ekkor feltámad és összeborzolja az így is kócos haját.

Lassan hajolok oda hozzá és teszem a fejemet a vállára. Pillanatok múlva már a karjait érzem meg magam körül, amint közelebb húz a testéhez.

Az arcomba lógó hajamat eltűri onnan, és a szemeimbe néz. "Talán már nem sokára az oltárhoz fogsz sétálni, míg én ott várok rád."

Felnevetek. "Miért hiszed azt, hogy hozzád megyek?"

Felsóhajt. "Tudni akarod, hogy mennyire szerencsétlen vagyok? A baleseted estéjén akartam megkérni a kezedet."

Újra felnevetek. "Tényleg?"

Bólint. "Sajnos haza akartál menni, pedig már mindent előkészítettem a saját házamban." Rázza meg a fejét, majd egy pillanatra elnéz rólam. "Ha rávettelek volna, hogy gyere haza velem.."

Megsimogatom a karját. "Semmit nem tudtál volna tenni. Ez az egész nem a te hibád, Harry."

"Amikor rólad van szó, úgy érzem, hogy minden miattam történik."

Összevonom a szemöldökeimet. "Tudom, hogy voltak rossz időszakaink, de pont ez az. Csak voltak. Azok már a múlt részei. Törődjünk inkább a jelennel és azzal, hogy új és boldog emlékeket gyártsunk. Mi a jó abban, ha csak a rosszakra gondolunk, de a jókra nem?"

Harry elmosolyodik. "Tetszik a gondolat. De nehéz, amikor én voltam az egyetlen, aki rosszat hozott az életedbe, miközben te állandóan boldoggá tettél engem."

Felsóhajtok. "Kérlek, ne gondolj állandóan a legrosszabbra. Megbocsátottam, és itt vagyok veled. Gondolj a jó dolgokra."

"Próbálkozom. Miután elmentél, Louis mondott nekem néhány dolgot. Jelenleg csak arra tudok gondolni."