A Maffia árnyékában

9. Fejezet

- Tom ezt add vissza a seggfej bátyádnak – nyomtam kezébe a borítékot. – És légy szíves mond meg neki, hogy dugja fel magának, nincs szükségem a mocskos pénzére.

- Mi van? – nézett rám csodálkozva Tom. Nem volt kedvem magyarázkodni, így ott hagytam a suli folyosójának közepén.

Tegnap mikor munkából hazaértem, néztem meg a boríték és a cédula tartalmát. Nagyon dühös lettem és felhívtam Jenny-t.
- Ez a mocsok, még volt képe pénzt küldeni nekem! – Járkáltam körbe a szobában.
- Mit írt arra a cédulára?- kérdezte Jenny.
- Felolvasom: „Habár a kiszolgálás förtelmes volt, lássa, milyen jószívű vagyok, küldök magának egy kis összeget, amivel majd hamarabb tudja édesapja rendezni a tartozását."
- Mekkora egy szexy rohadék- sóhajtozott Jenny.
- Még hogy szexy!- kiáltottam el magam – Ez csak egy rohadék, egy aljas kőszívű dög. Még volt pofája apu tartozását az orrom alá dörgölni.
- Mennyi pénzt adott?
- 6000 dollárt... Tudja jól, ha elfogadom, akkor ő nyer. De ha nem, akkor meg továbbra is szenvedhetek az összeg összekaparásával.
- Túl makacs vagy ahhoz, hogy elfogadd, igaz?
- Igen, előbb zuhanjon rám a ház, mint hogy elfogadjam a pénzét.

- Miss. White, mi lenne, ha befáradna az órámra még ma – Szólított meg gunyorosan Mr. Taylor. – Ne, nem kell felmennie a padjához, maga ma a táblánál fog felelni.

Sóhajtottam – Na, ez a napis jól indul. – Indultam el lassan a terem felé.

Mr. Taylor ma még borzalmasabban van kiöltözve, mint tegnap. Borzalmasan áll rajta a spenót színű kockás pulóver. Haja, mint mindig most is úgy néz ki mintha egy tehén lenyalta volna. Már máskor ajánlottam neki hogy nem kellene ennyi hajzselét használnia, de ebből az lett, hogy az óra végét az igazgatónőnél töltöttem.

- Miss. White, kérem, írja fel a táblára a következő egyenletet és oldja meg.
Az egyenlet túl egyszerű volt. Éreztem, hogy itt nincs vége.

- Kkhm, Mr. Taylor. – Jelentkezett száját csücsörítve Scarlett. – Ha szabad megjegyeznem, szerintem túl könnyű feladatot adott fel Katenek...

- Teljesen igazad van Scarlett. Köszönöm, hogy szóltál. Ezért jutalmul kapsz egy ötöst. – Vigyorgott Scarlettre, aki büszkén leült helyére.

Emelt szintű matek feladatot adott fel. Még csak nem is a tananyaghoz kapcsolódott. Mialatt oldottam a feladatot Scarlett hangosan nevetett rajtam a barátnőivel.

- Szánalmas vagy Kate. – ordibált le hozzám. Ma egy fehér kivágott trikóban feszített egy rózsaszín shortban. Ezzel a viselettel egy sztriptíz bárba is mehetett volna.

Mr. Taylor két perc után szólt, hogy elég volt, nem tudom megcsinálni. Az volt az igazság, hogy rájöttem, hogyan kell megoldani a feladványt és ezt Mr. Taylor is tudta.

- Miss White, elég lesz. Egyes már kerül is a naplóba. Üljön csak le a helyére.

- Mr. Taylor maga is látja, mindjárt készen vagyok a feladattal. Meg tudom csinálni, de maga nem hagyja.

- Elég lesz ebből. Nem tudod, mert béna vagy matematikából, és ha rajtam múlik meg fogsz bukni.

Olyan mérges lettem, hogy nem is gondoltam bele mit ordibálok a tanárom képébe.

- Mr. Taylor, ha nem dugná állandóan azt a ribancot ott- rámutattam Scarlettre – talán észrevenné, hogy aki béna itt matematikából, az nem én vagyok, hanem ő. Nagyon jól teljesíthet az ön ágyában, ha ilyen jó jegyei vannak a semmire.

Az osztály halálcsöndje térített észhez. Scarlett vörös volt a dühtől és a megalázottságtól. Mr. Taylor tátott szájjal meredt rám. Életében először nem tudta, mit mondjon.

- Óra végét az igazgatóiba szeretném tölteni. – kijelentettem és otthagytam a döbbent osztályt.

Én magam sem értem, miért mondtam ezt. Kicsit furdalt a lelkiismeret, hiszen ez senkire nem tartozik, rám meg főképp nem. Éreztem, egyszer kifog belőlem robbanni a feszültség, de nem hittem volna, hogy most és így. Megálltam az igazgatói iroda előtt. Kopogni akartam, de valami megakadályozott. Ha bemegyek az irodába, az igazgatónő kérdezősködni fog és akkor mindent be kell vallanom. Ebből akár eljárás is indulhat. Utálom Mr. Taylort, de az életét nem szeretném tönkretenni.
Hátat fordítottam az irodának és elhagytam az iskola területét.
Betértem a munkahelyemre. Jane meglátta az arcomat nem kérdezett semmit, csak a kezembe nyomta a rendelést. Mivel három órával korábban kezdtem a munkát, előbb el akart engedni, de könyörögtem neki, hadd maradjak még. Nehezen engedett és a maradék időt túlórának számolta fel.
Este 8-kor hazaindultam.
A parkon át mentem, jól esett az esti friss levegő. Szeretem a parkot ilyenkor. Minden olyan nyugodt és békés, még ha az én lelki nyugalmam nem volt az.

A távolban az egyik padon ülve megláttam Petert. De mellette ült még valaki... Olyan ismerős, de ebbe a homályban nem láttam tisztán. Elrejtőztem egy hozzájuk közel lévő vastag fa mögé.

- Nem, Mr. Becker. – hallottam Peter rekedt hangját. – A pénz majdnem megvan, már csak 500 dollár kell, de a jövőhónapban megkapom a fizetést és ki tudom fizetni magát.

- Nem Peter, a határidő már egy hete lejárt, már így is túl kegyes voltam hozzád. – Szólalt meg Mr. Becker csengő lágy hangján, ami egyre ijesztőbbé kezdett válni a fák árnyékai alatt.

Ennek nem lesz jó vége. Suttogtam magamnak, miközben a fa leveleinek lágy zörgése elrejtette a hangom.