A Maffia árnyékában

6. Fejezet

- Kértek még valamit?- kérdezte egy magas barna hajú pincérsrác tőlünk.
- Nem, köszönjük - válaszolta Alan.
Fél órával a történtek után beültünk egy közeli vendéglőbe. Nagyon zaklatott állapotban voltam a történtek miatt, így Alan kitalálta, jöjjünk ide, míg sikerül megnyugodom. Abban mind egyetértettünk, hogy ilyen állapotban nem mehetek haza. Jennynek mindent szóról-szóra elmeséltünk, amíg a pincér visszatért a rendelésünkkel.
- Kate, ez a pasi még mindig olyan szexi, mint két éve? – kérdezte csillogó tekintettel.
- Most ez nem számít és jó is lenne, ha ilyen dolgokat nem előttem tárgyalnátok ki. – Mentett ki a kérdés alól morogva Alan. – Mi legyen ezután? Kate, mit fogsz tenni?
- Nem tudom - feleltem szomorúan. - Lehetetlenség még egyszer betörni és szerintem azzal sem érünk el semmit, ha email-t írunk. Valószínű figyelemre se méltatná.
Jenny még próbálkozott pár ötlettel előrukkolni, de egyik se volt megfelelő.
Míg Alan elvonult a kasszához számlát rendezni, mi a gondolatainkba merültünk.
Nem voltam képes elfelejteni azt a gúnyos nézést. Mintha tisztába lett volna azzal, mire gondoltam. Azt be kell vallanom, még mindig őrjítően dögös volt, még ha egy tahó személyiség is társult hozzá. Most a haja rövidre volt nyírva. Ettől viszont mintha még ragyogóbb lett volna a szeme. Mindegy is, akármilyen jól nézett ki akkor is csak egy szívtelen fráter volt. Megérdemelte volna, hogy jól tökön rúgjam. Ha Tom nem fogott volna le talán meg is tettem volna abban a helyzetben.
- Kate, van egy jó hírem – szakított félbe Alan. Észre se vettem, hogy visszatért.
- Találtam neked munkát, de ráérsz később hálálkodni – tette hozzá nyomatékosítva. – még a végén a dögös szöszi ott jobbra azt hinné, hogy a barátnőm vagy, nem tudom felszedni, ha rám ugrasz.
- Mond már el, milyen munkáról van szó te seggfej – Jenny levágott egy taslát Alannek.
- Jól van, na – morogta Alan. – Kate, ide hajlandóak lennének felvenni téged, ha megfelelsz az elvárásoknak. A fizetés nem rossz, de igazán a borravalóval tudsz pénzt keresni. Ez a vendéglő még ennek a luxus negyednek a része és mondanom sem kell, rengeteg gazdag jár ide, főleg miután lejár a munkaidő. A tulaj azt mondta, jattot bőven adnak, ha rendesen kiszolgálják őket. Szerencse, hogy épp dolgozót keresnek ide. Odakísérlek a tulajdonoshoz- mutatott egy telefonáló nőre.
Odavonultunk hozzá. Míg telefonált, volt lehetőségem megfigyelni. Harmincas éveiben járhatott. Nagyon szép volt. Nagy kék szemei voltak, amihez szép hosszú szőke haj párosult. Határozott megjelenéssel rendelkezett. Az öltözködése is igen kifinomult volt, ami azt a benyomást keltette, hogy vele nem érdemes kikezdeni. Egy kicsit ijesztő is volt azzal a lebiggyesztett ajakkal.
- Á szóval te vagy Kate Johnson – nyújtotta kezét, miután befejezte a telefonálást. – Mrs. Jane Mendez vagyok, de csak szólíts Janenek. – mosolyodott el.
-Igen asszonyom- szólaltam meg nagy nehezen.
- Van valamilyen tapasztalatod ezen a területen?- kérdezte még mindig mosolyogva.
- Minden nyáron a nagyszüleimnél nyaralok. Van egy kis bisztrójuk Chicagoban. Mindig nagy a forgalom náluk, így besegítek nekik, amikor csak ott vagyok.
- Remek!- kiáltott fel örvendezve. – Mikor kezdesz? A hétfő megfelel neked?- suli után gyere és kezdhetsz. –Mielőtt válaszolhattam volna, újra megszólalt. - Tőlem jöhetsz később is, csak egy kérésem van. Négytől este kilencig legyél itt. Ilyenkor legnagyobb a forgalom és nincs elég ember. Most lépett ki három diák is, mert máshova mentek tovább tanulni és senki nem akart eddig jelentkezni- biggyesztette le ajkát.
- Hétfőtől tudok kezdeni.
- Tökéletes- elindult a pult irányába, miközben a következő hívását vette fel. – Ja és Kate – fordult vissza felém- Ne késs- mielőtt válaszolhattam volna a pultnál lévő ajtó mögött eltűnt.
- Nem is volt olyan vészes- válaszoltam megkönnyebbülve. - Nem igaz, Alan?
- Alan már egy ideje nincs itt – válaszolta Jenny. – Odament ahhoz a luxus prostihoz csevegni. Remélem, a csaj legalább 200 dollártól megfossza.
- Jenny, hagyd már Alant. Ez az ő dolga. Ne foglalkozz vele – mondtam neki, miközben kerestem Alant a szememmel. – Téged ez úgysem érdekel, hiszen randid lesz azzal a fiúval, akit letapiztál, nem? – löktem kicsit meg. – Gyere, menjünk haza.
- Igazad van. Hiszen ez az ő dolga. Én meg úgyis a dögös Peterrel randizom. – válaszolta erőltetett vigyorral.
Annyiban hagytam a dolgot, bár lett volna egy-két mondani valóm. De nincs jogom beleszólni a magánéletükbe, ez az ő „harcuk" nem másé.
Ezek az idióták már legalább 3 éve szerelmesek voltak egymásba, csak túl büszkék voltak bevallani. Amikor ezt közöltem velük, tagadták, ahogy csak lehetett. Kezdtek ezzel az agyamra menni. Úgy viselkedtek néha, mint két óvodás. Mindenen civakodnak, csak nehogy a másiknak igaza legyen. Már próbálkoztam mindennel, de semmi nem vált be. Ezután feladtam. Majd megoldják, ha megjön az eszük.

Jenny szokás szerint hazakísért. Mire haza értünk, sikerült jobb kedvre derítenem őt.
- Hol voltál Katy. Nem vetted fel a telefont. - Megdermedtem, mikor meghallottam apám hangját a hátam mögött.
- Tudja Mr. White Katy-vel ma munkát kerestünk és így elfelejtettük visszahangosítani a telefonokat az interjúk után. – válaszolta Jenny boci szemeit apámra emelve.
- Ez igaz? – végre sikerült nekem is felé fordulnom. – Igen apa- válaszoltam. – Találtam is egy jó munkahelyet, hétfőn már kezdhetek.
- Sajnálom kicsim- sütötte le a szemét bűntudatosan. – Tudom, milyen nehéz lehet neked. Azon nem is csodálkozom, hogy Jenny mindent tud. – Tette hozzá mosolyogva. - Ha ő nem lenne, nem kellett volna megbüntetnem téged egyszer sem.
- Ez igazságtalan volt Mr. White - nézett Jenny szúrós szemmel apámra- Kate nélkülem is bajba került elégszer. Az már más kérdés, hogy utána mindig belefolytam.
- Na persze Jenny- nevette el magát apám. – Van kedved ezt Katetel megbeszélni egy tea mellett?
- Nem, köszönöm- válaszolta Jenny. – Haza kell mennem, biztos már várnak otthon. – Viszlát, Mr. White, szia Kate. – megölelt, ezután haza indult.
- Mennem kell dolgozni – adott apa egy puszit a homlokomra. – Büszke vagyok rád, hogy ezt megteszed értem, pedig meg sem érdemlem.
- Ugyan - megöleltem - amúgy is már régóta szeretnék dolgozni, csak te nem engedted. Emlékszel?- néztem rá. – Ilyenkor tiszta anyád vagy, ugye tudod? - sóhajtott apa. - Mintha csak ő tenne szemrehányást nekem. – nézett vissza szomorúan.
- Nekem is hiányzik. - válaszoltam neki, miközben még jobban megszorítottam. – Anya büszke lenne rád, ugye tudod?
- Ebben nem vagyok biztos. – biggyesztette le az ajkát. – Ő sose hagyta volna, hogy a dolgok idáig fajuljanak.
- Az lehet, de értékelné a kitartásod, és hogy a végsőkig küzdesz- nyugtattam meg apám.
Néztem, ahogy elindul munkába, utána bementem a magányos házba. Már megszoktam, hogy a legtöbbször egyedül vagyok ebben a régi ódon épületben. A konyhában megfőztem a vacsorát, majd nekiálltam megírni a házi feladatom.
Este tanulás után újra a mai történteken kezdtem el agyalni.
A smaragdzöld szemekre gondolva aludtam el.