A Maffia árnyékában

28. Fejezet

Mr. Beckerék után mentem, miután sikerült lenyugodnom. Még most sem voltam képes felfogni, hogy mi történt az előbb. Nem értettem, miért volt mindig ilyen hatással rám Mr. Becker. Neki köszönhettem, hogy nem lehettem szabad.

Mr. Beckeréket a nappaliban találtam meg. Tom apja mellett ült és beszélt hozzá. Nagyon boldognak láttam, amin el kellett vigyorodnom. Mr. Beckerre pillantottam és lehervadt az előbbi mosolyom. Zavarba jöttem, mert eszembe jutottak a nemrég történtek. Mr. Becker az ablakban állt kezében egy pohár whiskeyvel és engem bámult áthatóan.

- Tom, nem szeretnél bemutatni ennek a bájos hölgynek? – szólalt meg hírtelen az idősebb Mr. Becker.

Mr. Becker se nézhetett ki rosszabbul, mint fiai. Haja már őszes volt, viszont az arcvonásaiban még volt valami vonzó. Egyértelműen látszott, hogy fiai az ő vonásait örökölték. Tom a kék szemét, Mr. Becker a lehengerlő mosolyát.

- Apa, ő itt Katherin White. Kate ő itt az apám John Becker. – mutatott be. – Kate velem jár egy évfolyamra és most jelenleg itt él velünk. Jacknek pedig személyi titkára jelenleg.

- Örvendek Uram.

- Hát még én, Katherin.

- Csak Kate. A Katherint nem szeretem.

- Nyugodtan szólíthatsz Johnnak. Jack, ha előbb tudtam volna, hogy ilyen szép titkárnőd van, már rég meglátogattalak volna titeket. – kacsintott rám.

- Kész a vacsora – Szólalt meg Mr. Becker. – üljünk asztalhoz.

Ebédlőben gyönyörűen meg volt terítve. Kristály poharak és szép díszes porcelán tányérok, edények és ezüstkanalak, villák voltak kitéve. Idősebb Mr. Becker maga mellé ültetett baloldalra, jobb oldalon Mr. Becker foglalt helyet. John az asztalfőn ült, vele szemben Tom foglalt helyet.

- És mondja Kate, hogy került ide?

- Apukám még öntől kért kölcsön pénzt az adósságai rendezésére, viszont amint a maga fia átvette a családi bizniszt, megszűnt a haladék. Mr. Becker felajánlotta a titkárnői munkát, így kiválthatom magunkat az adósság alól.

- Enye fiam, hogy lehetsz ilyen? Másokkal is ezt teszed?

- Apa, ha a te módszered folytatnám, 10 éven belül elszegényednénk. Rengeteg pénzt elpazaroltál. Nekem valamilyen módon vissza kell szereznem.

- Hát, de fiam, az a megoldás, hogy tönkreteszel másokat?

- Ők maguknak okozták a bajt, minek kérnek kölcsön, ha nem képesek időben visszafizetni a tartozást.

- Ez akkor sem szép, igaz kedvesem? – kacsintott rám John.

- Mit számít az? – Mr. Becker szeme villant.
Mr. Becker folytatni szerette volna, de Moris megzavart bennünket. Miután Aliciával kiosztotta a vacsorát, magunkra hagytak minket. A vacsora további része csendben telt. Mr. Becker feszült volt. Látszott rajta, nehezére esik apjával kommunikálnia. Johnon nem látszott semmi merevség, végig mosolyogta a vacsorát. Tom néha néha megtörte a csendet. Mesélt apjának az iskoláról és a fociról. Desszertet a nappaliban fogyasztottuk el. Itt is maga mellé ültetett John. Kérdezett a családomról, barátaimról és az életemről. Fesztelenül tudtam vele beszélgetni. Nem éreztem magam feszélyezve, mint Mr. Beckerrel. Johnból hiányzott az a merevség, ami a fiában nagyon jelen volt. Teljesen elmerültem a beszélgetésbe, amikor hírtelen Mr. Becker hangja szakított félbe.

- Apa beszélhetnénk veled az irodába?

- Mi az fiam?

- Ezt hatszemközt szeretném veled megvitatni és Miss White-tal.

John fiát felküldte az emeletre. Tom nem mert az apjával ellenkezni, így teljesítette kérését. Bementünk az irodába. Mr. Becker ránk csukta az ajtót, majd kubai szivarral kínálgatta apját. John készséggel elfogadta. Kiterült az iroda másik felében lévő bőrkanapén és rágyújtott szivarra.

- Fiam, te mióta szivarozol?

- Tudhatnád, hogy nem szoktam.

- Akkor minek van nálad?

- Apa, nem ezért hívtalak be.

- Akkor miért?

- John – kezdtem bele. Mr. Beckeren látszott, hogy nehezen viselte apja könnyelműségét. Féltem, hogy nem lesz jó vége a folytatásnak, így átvettem a szót. – Hogy hívták a maga pénzügyi emberét, aki körülbelül 15 évvel ezelőtt magának dolgozott?

- Miért kérdezed kedvesem?

- Ezért. – Mr. Becker apja ölébe dobott egy köteg nyomtatott papírt. Mr. Becker belenézett és felhúzta a szemöldökét. – Mi ez a nagy összeg itt a végén? Fiam, én ehhez nem értek, úgyhogy jobb lenne, ha elmagyaráznád.

- Látod? Pontosan emiatt van ez az összeg a lap alján. Tisztába vagy egyáltalán azzal, hogy mit műveltek a dolgozóid a hátad mögött?

- Dolgoztak?

- Hát ezt nem hiszem el. – Mr. Becker felugrott a helyéről. Szembe állt apjával és üvölteni kezdett vele. - Hogy lehetsz ennyire könnyelmű? Hála neked meglopták a családunkat több mint 50 millió dollárral. Tisztában vagy vele, hogy ez a pénz a családi vagyon felét képezi? És még bele se számoltam azt a 3 millió dollárt, mit még kölcsönadtál hitelekre és sose kértél vissza.

- Mindenki hibázhat.

- Ezt nem hiszem el. –Túrt a hajába Mr. Becker. – Ilyen könnyen veszed, hogy megloptak minket ennyi pénzzel? Bezzeg anyánál nem voltál ilyen. Jól kisemmizted.

- Laura megérdemelte. Nem tudod, miket beszélsz fiam.

- Nem tudom? Már hogyne tudnám, amikor hagytad, hogy az anyám a szegénységtől éljen haljon? Te ölted meg őt.

- Ez nem igaz fiam. A halálát csak magának köszönhette.

Nagyon ideges lett, keze ökölbe volt szorítva arca vörös volt a haragtól és a szeme villámokat szórt. Attól kezdtem félni, hogy nekimegy apjának, végül hátat fordított nekünk és kiviharzott a teremből. John a fejét rázta, majd egy könnyed mosollyal felém fordult.

- Szóval, mi is ez az egész?

Elmeséltem neki mindent. Arca semmilyen érzelmet nem mutatott ki. Végül megszólalt.

- Az akkori pénzügyi emberem Danial Peterson volt. Akkoriban járt a 20-as évei elején. Apja kérésére állítottam magam mellé, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem kis tehetsége van. Nagyon értett a pénzhez, ezek szerint még jobban, mint ahogy én gondoltam.

- Nem nézett bele sose a számlákba?

- Nem láttam szükségét, mivel magától elmondta mindig vacsoránál, amit kellett. - Mélyen a gondolataiba merült majd megszólalt. – Bár furcsa volt, hogy egy nap olyan hírtelen bejelentette távozását. Másnap már nyomát se lehetett látni. De nem vettem nagyra a dolgot, úgy hittem, hogy talált egy jobban fizető állást.

A fiam nem fog addig nyugodni, amíg meg nem találja a fiút, igaz?

- Úgy hiszem.

- Félek, nagy bajba sodorja magát. – csóválta a fejét.