A Maffia árnyékában

7. Fejezet

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Ki az?- szóltam ásítva bele.
- Kate, hol a fenében vagy?- kérdezte Alan, hangjából áradt az aggodalom. – Már 20 perce várlak.
- Miért mennyi az idő?- kérdeztem ásítva.
- 10 perc múlva becsöngetnek. Már megint elaludtál igaz?- sóhajtott Alan. - Ugye tudod, hogy az első órád Mr. Taylorral van?
-Basszus – csaptam le azonnal a telefonom. Két perc alatt lezuhanyoztam, felöltöztem, magamra dobtam a sulis táskám, bezártam a házat és rohantam, mint egy őrült.
Meglett a hatása, teljesen leizzattam, de legalább még Mr. Taylor előtt léptem be a terembe és foglaltam el a helyem Jenny mellett.
- Fésülködj meg- nyomta kezembe a fésűt barátnőm.
Egy percbe sem telt, megjelent Mr. Taylor. – Á Miss. White, jó látni, hogy képes időbe megjelenni az órámon. – szólt hozzám, amint meglátott. Mivel ma volt kedves időbe megjelenni, maga kapja meg azt a megtiszteltetést, hogy bemutathatja a házi feladatát, amit tegnap feladtam.
- Mr. Taylor- szóltam gúnyosan hozzá, mit sem törődve azzal, hogy mindenki rajtam nevet – Itt van a leckém, láthatja, hogy kész és le van ellenőrizve is mind.
- Miss. White, azt majd meglátjuk. – mélyedt bele a füzetembe.

- Hármas, csessze meg már megint hármast adott- morogtam Jennynek óra után. - Ugyanaz van leírva nekem, mint neked, mégis nekem csak hármast adott, neked meg ötöst.
-Kate, nem kéne rendezned a viszonyod Mr. Taylorral? Talán akkor nem lenne ilyen szemét veled.
- Ne viccelj, azt hiszed nem próbáltam? Köztudott, hogy dugja állandóan azt a ribanc Scarlettet. Az a nő bármire ráveszi Mr. Taylort. Amióta volt ez az ügy Scarlettel, azóta nem képes velem normálisan viselkedni.
- Miss. White, remélem nem felejtette el, hogy mára szól a büntetőcédulája. –Szólalt meg az igazgatónő mellettem elhaladva.
- Nem, Miss. Parker, ott leszek. – mosolyt erőltettem az arcomra.
- Helyes mosolygott vissza, mint aki tisztába van azzal, hogy elfelejtettem.
- Elfelejtetted igaz, Kate?- jelent meg mellettem Alan vigyorogva.
- Teljesen kiment a fejemből – néztem rá szenvedő tekintettel.
- Jó volt tegnap azzal a szőke plázacicával?- kérdezte gúnyosan Jenny, kék szeméből szikrát szórt, ahogy Alanre pillantott.
- És neked azzal a bájgúnár Peterrel?- vágott vissza dühösen Alan.
- Ahhoz neked semmi közöd, Alan- húzta fel az orrát Jenny. – De ha tudni akarod, Peter iszonyú jól csókol.
- Remek és ezt ki kérdezte?!- kiabált rá Alan. – Lese szarom, hogy mit csinálsz azzal a nagyképű köcsöggel.
- Ne merészeld ócsárolni Petert!- ordibált vissza Jenny.

Otthagytam őket, annyira lefoglalta őket a veszekedés, hogy észre se vették. Mindig ezt csinálják. Ilyenkor hiába próbálom lenyugtatni őket, semmi haszna. Ezek után mindig az következett, hogy egész nap nem szóltak egymáshoz, másnap pedig már úgy tettek, mintha misem történt volna.

Órák után elindultam a „büntetőszobába". Ez egy terem, ami direkt azoknak a diákoknak lett előállítva, akiknek le kell „dolgozni" a büntetőcédulán álló óraszámot. Abból áll, hogy beülünk a terembe és nézünk ki a fejünkből órákig.
A terembe belépve leültem a szokásos helyemre. Igen, van egy saját helyem, ezt is természetesen Mr. Taylornak köszönhetem. Senki nem volt még itt így neki álltam békésen a leckeírásnak. Egy előnye volt annak, hogy itt vagyok. Legalább békében tanulhattam. Nem zavar senki és nem kell attól sem félnem, hogy Scarlett megtámadhat hazafelé. Este 6-ig bent kellett maradnom, addig teljes nyugalommal készülhettem a holnapi matek témazáró dolgozatra. Nem mintha lett volna értelme...
- Szia, szerencsétlen, dobd le azt a táskát, ide ülök. – szólalt meg a hátam mögött Tom.
- Van elég hely máshol is. – válaszoltam. – Úgy látom Alice csak rád vár.
- Várjon csak, már meg volt kétszer is- felelte vigyorogva. – Most pedig ide ülök és kész. – leült a mellettem lévő székre.
- Jaj, Istenem mit vétettem én. – néztem fel a plafonra.
- Mi lenne, ha bevallanád, hogy tegnap csak miattam szöktél be hozzánk- súgta fülembe érzékien.
- Előbb pusztuljon ki az emberiség, mint hogy én veled kikezdjek. - válaszoltam kicsit hangosabban.
- Én nem ezt kérdeztem szerencsétlen – nézett vidáman a szemembe – hanem..
Ekkor jött be a felügyelőtanár, így nem tudta befejezni a mondatot.
Szótlanul ültünk egymás mellett. Teljesen belemerültem a tanulnivalóba. Maradt még egy óra a büntetésből, miután mindent megtanultam. Csak most vettem észre, hogy Tom végig engem bámult.
- Mi az?- kérdeztem suttogva.
- Kinek volt az ötlete, hogy így szökjetek be hozzánk? Tiéd?
- Mit érdekel ez téged?- kérdeztem fülig vörösödve. – Nem mindegy neked?
- Ne pirulj kis cica, csak érdekel, hogy ki volt, aki ezt a tervet kitalálta.
- Alan volt, de most már hagyj békén! – Zavaromban elkezdtem a cuccaimat a táskámba pakolni.
- Tudhattam volna!- kiáltott fel Tom.
- Mr. Hill, ha nem szeretne még egy órát itt tölteni, befogja a száját- szólt rá a felügyelőtanár, majd a következő percben újra belemélyedt a telefonjába.
- Tartozok neki egy hatalmas pacsival – nézett rám csillogó tekintettel.

Tom felajánlotta, hogy hazakísér. Nem akartam megengedni, de nagyon erőltette, így belementem.
Végig nevettem az út alatt. Minden tanárt és diákot leutánzott és kigúnyolt. Mesélt a focicsapatáról és az edzőről. Az egy kicsit elgondolkoztatott, hogy nem mesélt semmi komolyat magáról, hiába kérdeztem. Nem szeretné, hogy bármit is tudjak róla. Kerülte az összes témát, ami róla vagy a családjáról szólt.

Otthon csak egy cédula várt rám meg pár dollár, hogy rendeljek magamnak kaját estére. Este felhívott Jenny és elpanaszolta Alannel való veszekedését.
Miután sikerült megnyugtatnom, letettem a telefont.
Az ágyban eszembe jutott Tommal való beszélgetésem. De igazából az érdekelt, hogy mit titkol el mindenki előtt. Talán a szemétláda bátyja miatt kell titkolóznia. Ettől dühös lettem. Hogy lehet ilyen szemét Mr. Becker? Nem képes haladékot adni, de még a testvérét is ráveszi, hogy mindent titkoljon. Mekkora egy rohadék. Gyűlölet gyúlt bennem Mr. Becker iránt.
- Nem nem nem!- kiálltam fel hangosan. – Nem szabad erre a rohadékra gondolnom.
Ilyen gondolatok közepette aludtam el.