A Maffia árnyékában

17. Fejezet

Ez a hét nagyon lassan telt. Alig vártam már a vasárnapot, de sajnos még a pénteken se voltam túl. Szerettem volna minél hamarabb túllenni rajta. Riasztott a gondolat, hogy az az alak, Ronald hozzám érjen. Gondolatmenetemből Alicia hangja zökkentett ki:

- Kisasszony, a nagyságos úr szólt nekem, hogy el kell magával menni vásárolni. A mai partira ruhát és egyéb kelléket kell venni magácskának. Mivel én vagyok itt az egyedüli asszony, nekem kell magácskát kísérgetni.
- Alicia, ért maga a divathoz?
- Igen, hogyne. Amikor nem dolgozom, látná, milyen csinos tudok lenni.
- Maga még az egyenruhában is nagyon csinos. – sóhajtottam fel. – De örülnék, ha velem jönne, mert én egyáltalán nem értek a divathoz.

A belvárosban vásárolgattunk, természetesen a gazdagok részére felállított butikokban. Más üzletről hallani sem akart Alicia. A lelkemre kötötte, hogy az úr ad magára és ezt az alkalmazottaktól is elvárja. Jó néhány csillogó, villogó butikba betértünk. Természetesen csak akkor vették elő szép mosolyukat az üzletvezetők és alkalmazottak, amikor megtudták, hogy Mr. Becker számlájára kell a számlát felírni.
Aliciával maga volt a pokol a vásárlás. Igen értett a divathoz, azt elismerem, de nem az én stílusomhoz mérte. Rám aggatott egy csillámos koktélruhát... Úgy néztem benne ki, mint egy diszkó gömb. Elszörnyedtem, amikor megláttam magam benne. Semmire nem mentünk. Az egyik ruha undorítóbb volt, mint a másik. Az egyik túl neon volt, a másik túl buggyos, a harmadik túl kivágott volt, és még sorolhatnám. Amelyik ruha meg szép volt, az sajnos nem volt előnyös az én alakomnak. Aliciának könnyű volt, ő persze szuper alakkal rendelkezett. Már három órája nézegettünk ruhákat, amikor elegem lett és elmentem sétálni. Iszonyúan fájt a fejem. 10 perce sétálhattam, amikor Alicia utánam jött.

- Enye, maga jól ott hagyott. Mi lett volna, ha ezt megtudja az úr? Tudja jól, milyen szigorú.
- Tudom Alicia, sajnálom, de már nagyon fájt a fejem és egy kis sétára vágytam. Meg láthatja, mögöttem vannak az őrök. Tőlük sose fogok megszabadulni.

Így beszélgettünk tovább, amikor megláttam Petert az utca túloldalán. Odaköszöntem neki, de amikor meglátta mögöttem a testőröket, pánikba esett és elrohant.
- Hát ennek, meg mi baja volt? – kérdezte nevetve Alicia.
- Tartozik Mr. Beckernek, biztos azt hitte, őt keresik az őrök. – sóhajtottam.
- Hát az bizony nem jó. Nekem Alfrédo bácsikám volt így. Ő is menekült valami verőemberek elől.
- És mi lett a vége?
- Hát addig futott, amíg csak elkapták és ledobták a hídról.
- Alicia, ezt nekem miért mesélted el? – szörnyedtem el.
- Gondoltam a kisasszonyt érdeklik az ilyen történetek. De nézzen csak oda. Azt hiszem megtaláltam a tökéletes ruhát magának, a cipővel együtt.
Balra mutatott be az egyik üzlet ablakán.
- Alicia, azt hiszem, tényleg megtaláltad a ruhám – mosolyodtam el.

Vásárlás után még bementünk az egyik étterembe és megebédeltünk. Mindenre meghívtam Aliciát és a két őrt is, hiszen nem az én pénzem volt. Valamiért nem engedte Mr. Becker, hogy a saját pénzem költsem, azért sem értettem, mivel így neki több volt a vesztesége, mint a haszna velem. Úgyhogy ki is használtam a kedvező lehetőséget. Reménykedtem benne, hogy fel fogom tudni bosszantani ezzel.
- Alicia, lehet egy kérdésem?
- Persze, kisasszony.
- Mióta dolgozol Mr. Beckernél?
- Tudja kisasszony, még az idősebb Mr. Becker karolt fel. Épp Kubából menekültem. Édesapám vert engem és az édesanyámat. Aztán 18 évesen hozzámentem egy férfihez, aki szintén vert. Kidobott sokszor az utcára, nem engedett be a házba.
- Borzasztóan sajnálom – öleltem meg – El se tudom képzelni, hogy milyen szörnyűségeken mentél keresztül.
- Nyugodjon meg nagysága, az már régen volt. – mosolyodott el – Szóval ott tartottam, hogy kidobott az a szörnyeteg az utcára. Egyszer meguntam és elhagytam. Útnak indultam, a határon nehéz volt átmenni, de megoldottam. Összemelegedtem az ottani őrrel, aki átengedett. Aztán több héten keresztül az utcán bolyongtam, míg egy napon az idősebb Mr. Becker munkát ajánlott nekem. Tudja kisasszony, nem volt se útlevelem, se igazolványom, semmim. Emiatt sehova se vettek fel dolgozni. Azonnal elvállaltam.
- Hatalmas szíve van az idősebb Mr. Beckernek.
- Bíz' ám. De a fiatalabb Mr. Beckernek is van szíve. Két hónappal ezelőtt felkeresett a bátyám. Ő is megszökött Kubából. De neki se volt se vízuma semmije. Könyörögtem Mr. Beckernek, segítsen a bátyámnak. Elküldött, hogy ne zaklassam ilyen ügyekkel. Két hét múlva már nyújtottam át a papírjait a bátyámnak. Jó szíve van neki is, csak nem mutatja.
- És nem is kért semmit cserébe? Nekem úgy tűnik, semmit se ad ingyen.
- Nem kért semmi, olyat, amit én ne akartam volna. – vetette hátra dús haját.
- Ezt meg, hogy érted Alicia?
- Hát tudja, időnként, amikor olyan kedve van, igénybe veszi a szolgálataimat.
- Ugye maga nem arra gondol... arra... vagyis...
- De kisasszony.