A Maffia árnyékában

30. Fejezet

- El tudod hinni szerencsétlen, hogy már 5 hónapja itt élsz? – puszilt homlokon Tom. – Hiányozni fogsz, ha letelik az idő. - Kilépett a konyhából és elment futni.

Reggeli után visszatértem a szobámba és gondolataimba merültem. 5 hónap. 5 hónapja vagyok itt. Már csak 1 hónap és megszabadulok a szenvedéstől.

3 hónappal ezelőtt történt az incidens az édesapjával és velem. Azóta még tartózkodóbb lett. Alig beszélt hozzám. Kiadta a munkát és ennyi. Egyre nyomorultabban éreztem már itt magam. Az sem segített, hogy állandóan Tiffany gonosz vigyorát kellett bámulnom. Azt is megtudtam, amikor nem volt Tiffany, akkor Aliciát vette igénybe. Aliciára már nem tudtam úgy nézni, mint azelőtt.

Mr. Becker az édesapjával sem beszélt. Tom előtt úgy tett mintha, minden rendben lenne. Kímélni akarta ettől, amit meg is értettem.

Én próbáltam beszélni Mr. Beckerrel, tényleg, de nem hallgatott meg. Kerülte a témát, ahogy engem is. Az fájt a legjobban, hogy a csalódás még mindig ott volt a szemében, csak a düh szállt el.

Az meg végképp nem segített, hogy vége lett az iskolának. A barátaimat sem láthattam, csak amikor Janehez mentem dolgozni. Sajnos 1-1 óránál több szabadidő nem volt. Nem mondtam el nekik semmit. Nem akartam, hogy miattam aggódjanak. Leadtam a jelentkezésemet az egyetemre a vizsgák után. Kitűnő eredményem lett, de félek ez is kevés lesz. Az igazgatónő maga javította ki a matek vizsgám, nem bízott ő sem Mr. Taylorban. Megszabadultam tőle és Scarlettől.

Kopogás térített vissza a valóságba.

- Kedvesem, nem ül ki velem a teraszra beszélgetni utoljára, mielőtt elutazom?

- De szívesen megyek John. – nyitottam ki a szobám ajtaját.

Épp a nap lemenőben volt. Tűnődve néztem a rózsaszín narancsban pompázó horizontot. Béke és nyugalom áradt. A nagy meleg ellenére bebugyoláltam magam egy vékony plédbe és kezembe vettem a limonádém. Behunytam a szemem és hagytam, hogy a nyugalom elárasszon. Olyan békés volt minden, éreztem, hogy a háborgó lelkem megnyugszik.

- Gyönyörű nemde?- kérdezte John.

- Igen az. – nyitottam ki a szemem és néztem a lemenő napot.

- Laurával minden egyes vasárnap kiültünk a teraszra. Imádta ezt az időt. – Sóhajtott. – Kate, maga rossz embernek tart?

- Nem tartom annak. Igen hibákat vétett, de ki nem? Nemlétezik tökéletes ember.

- Mh... - tűnődött. – Laurát teljes szívemből szerettem. De sajnos nagyon félre ismertem. Úgy érzem, el kell ezt magának mesélnem, szeretném, ha megértene. Laurát két évvel Jack születése előtt ismertem meg. Egy bárban volt énekesnő.

- Tudom, Mr. Becker mesélte.

- Igazán? Nos... Laura volt a mindenem. Szerettem őt és Jacket is születéstől kezdve. Viszont Laura egyre furcsább lett az évek alatt. Egyre zárkózottabb lett végül teljesen kizárt az életéből, legalábbis érzelmileg. Így gondolhatja, hogy én is elhidegültem tőle. Ezért csaltam meg őt. De a válás oka nem ez volt. Évekig járatta velem a bolondját, amikor kiderült, hogy kém. Volt egy vetélytársam a piacon, ő bérelte fel Laurát. Elhidegült tőlem, mert sose szeretett. Megjátszotta és kihasznált. Sokat fizetett neki az a szemét.
Teljesen kikészültem, amikor erre rájöttem. Ekkor ismertem meg Maryt, Tom anyját. Maryvel próbáltam a fájdalmamat elfelejteni, de sajnos nem sikerült. Elváltam Laurától és nem hagytam rá semmit. Miért is hagytam volna rá, amikor milliókon ülhetett. 12 év alatt rengeteg pénz gyűlhetett a titkos számlájára. Jacket beírattam egy magániskolába, nem akartam, hogy a fiam ebből bármit megtudjon. Jack arról sem tud, hogy édesanyja a halála előtt fél évvel megkeresett. Megtudtam, hogy teljesen elszegényedett, így próbáltam neki segíteni. Kapott egy lakást és elegendő pénzt, hogy kényelmesen el tudjon lenni. Azt hittem ennyivel letudom a dolgot, de nem így történt. Halála előtt felhívott és sírva közölte, hogy fél. Személyesen találkoztunk és elmondta, hogy kémkedése során olyan információkhoz jutott egy ügyfelével kapcsolatban, hogy ez az életébe kerülhet. Sírt és könyörgött, ha meghalna, legalább a fiunk ne tudjon semmiről. Könyörgött, hogy neveljem tisztességesen, ahogy eddig tettem. Egy hétre rá megtalálták a holttestét a tengerparton. Jack sosem tudta meg, nem mondhattam el neki az esküm miatt. Fájdalmában és haragjában engem vett elő, hogy miattam lett öngyilkos.

- Sajnálom John – sírtam el magam. – Ez borzalmas, maga minden telhetőt megtett. – öleltem meg. – Ezt el kell mondania a fiának.

- Nem tehetem az esküm miatt.

- Ne szórakozzon velem – szipogtam – maga jó ember, sőt most már tisztelem is. Az esküvel ne foglalkozzon, ezt muszáj lesz elmondania a fiának. Így sem maga sem ő nem élheti az életét rendesen.

- Igazad van lányom. – mosolyodott el. – De nem könnyű és attól félek Jack még csak végig sem fog hallgatni.

- Meg kell találni a módját. – jelentettem ki nyomatékosan.

- Ugye tudod, hogy nagyon kedvellek? Látszik az értelem a szemedben. Bárcsak a fiam észrevenné a csodát, ami a szeme előtt van.

- Maga miről beszél? – néztem rá hitetlenkedve.

- Rólad. Látom, hogyan okoz neked a fiam napról napra egyre nagyobb fájdalmat.

- Nem tudom, miről beszél. Mr. Becker engem nem érdekel. – fordítottam el a fejem.

- Kicsim, hazudhatsz nekem vagy akárkinek, de a szívedből jövő érzelmeket nem tagadhatod. Eszed mondhat akármit, ha a szíved mást érez. – kiszállt székéből, adott egy puszit a homlokomra, majd ott hagyott a gondolataimmal.