A Maffia árnyékában

25. Fejezet

Három napja otthon voltam. Végre felszabadult és kiegyensúlyozott lettem. Iskolába se tettem be a lábam, bár már illet volna a vizsgákra készülődni. Jane-t is felhívtam, hogy nem megyek dolgozni a héten. Apával minden percet együtt töltöttünk. Hiányzott már a társasága. A nagyit is felhívtam, bocsánatot kértem, amiért eddig nem kerestem. Ő elmesélte, hogy éppen Las Vegas-ban vannak. Papussal is beszéltem, közölte, ha nyer a szerencsejátékon, akkor vesz nekem valami szép ajándékot az egyetemre.

Telefonálás után eszembe jutott, meg kellene látogatni Judi sírját is, végül is ő volt a pótanyám, akit szerettem annyira, mint anyut.

Apával megtettük az utat, majd hazafele beültünk egy kávézóba. Összefutottunk Jennyvel és Alannel, csatlakoztak hozzánk. Otthon aztán apa magunkra hagyott minket. Felzavart minket a szobámba, amíg készítette az ebédet.

Be se léptünk a szobába Jenny már kérdésekkel bombázott.

- Na? Mesélj! Milyen az élet a villába? Ugye nem bántottak? Mr. Becker ugye nem egy szadista?

- Hagyd már szegényt levegőhöz jutni. – csillapította le Alan. – Kezd az elejéről Kate.

Mindent elmeséltem nekik. A villa életét, Mr. Beckert és a szökésemet is.

- Hogy lehettél ilyen felelőtlen? – szidott le Alan. Mi lett volna, ha nem találnak meg időben? Meg is ölhettek volna azok az emberek.

- Most már tudom, hogy felelőtlenség volt, ki voltam bukva és még csak józan se voltam. Hírtelen bekattantam és úgy éreztem jót cselekszem.

- De hála Istennek, semmi sem történt. – ölelt meg Jenny. – Úgy veszem észre Mr. Becker nem is akkora seggfej, mint amilyennek hittük. Hiszen azt is megengedte, hogy a hetet itt töltsd.

- Igazad van. – sóhajtottam.

- Amúgy – vigyorodott el Jenny. – képzeld el, hogy holnap fogok randizni Georgeal tudod a focistával.

- Hogy-hogy?

- Lányok, ezt a témát most hanyagoljátok. Nem érdekel, hogy Jenny melyik baromnak adja be a derekát. – morgott Alan.

- George nem barom. – vágott vissza Jenny szembe fordulva Alannel. – Te se vagy különb. Múltkor kivel is randiztál? Azzal a ribi Rebecával?

- Ezt most fejezd be Jenny.

- Légy szíves srácok mindketten fejezzétek be. – álltam közéjük. – Nem azért vagyok itt, hogy a civakodásotokat hallgassam.

- Igazad van Kate – ölelt meg Alan. – Jenny ezt majd később folytatjuk. – zárta le a témát.

Délután végre volt időm olvasni. Kimentem a nagy diófa alá, amit még a Dédnagyapám ültetett gyermekkorában. A fa egyik nagy ágán egy hinta volt fellógatva. Kislányként imádtam hintázni és a felhőket nézni, amikor a hinta felvitt a magasba. Ráültem a hintára és az egyik kötelére ráhajtottam a fejem és kinyitottam a könyvem.

Teljesen elütött a városi képtől az otthonom. A házhoz egy hatalmas angol stílusú park tartozott, ami ősidők óta nem változott. Apa, amikor nem dolgozott, mindig gondozta. Amíg itt éltem én se tettem másképp. Ezeket a fákat még az ük- nagyszüleim ültették.

Kislányként is mindig vonzott ez a kert. Gyönyörű vidéki tájat lát az ember, ha ide benéz. Ilyenkor tavasszal még csodálatosabb. A rengetek gyönyörű virágnak köszönhetően, élettel telt meg a park. A méhek szorgalmasan repülnek rá egyik virágról a másikra. A park távolabbi részén épp egy szép nyuszi futkosott. Három évvel ezelőtt apával befogadtunk pár nyuszit az egyik vágóhídról. Idővel véletlen elszökött kettő. Nem kerestük őket többet. A park erdő részében boldogan éltek az elszaporodott nyulak.

Kate – zavarta meg gondolatmenetemet apa. – hívásod van. – odajött, átnyújtotta a telefont, majd magamra hagyott.

- Igen?- szólaltam bele.

- Miss White, lenne egy kérdésem magához a munkájával kapcsolatban.

- Magának is jó napot Mr. Becker. – szólaltam meg kissé kimérten.

- Biztos, hogy minden könyvet pontosan átnézett? Nem számolt el valamit?

- Nem érek rá ezzel foglalkozni Mr. Becker. Nem érne rá, amikor visszatérek?

- De. – hosszú ideig néma maradt a vonal. Nem voltam hajlandó megszólalni.

- És – köszörülte meg a torkát. – Hogy érzi magát?

- Jól. – újabb csönd támadt.

- Hallottam, hogy elmentek szórakozni Apjával az utóbbi napokban.

- Miért is nem lepődök meg, hogy maga mindenről tud. Bocsásson meg, de most mennem kell. Mivel maga úgyis minden percben figyeltet, nem kell magának semmit elmondanom. Viszlát, Mr. Becker. – lecsaptam a telefont, mielőtt bármit mondhatott volna.

Hogy ez egy mekkora seggfej. Mit akar ez tőlem? Ő maga mondta az utazásom előtt, hogy nem fog zaklatni. Egész héten került, most meg a munkával zaklat, amikor kimenőm van. Inkább törődjön a szeretőjével. Becsaptam a könyvet és elindultam zsörtölődve a ház felé.