Három napja otthon voltam. Végre felszabadult és kiegyensúlyozott lettem. Iskolába se tettem be a lábam, bár már illet volna a vizsgákra készülődni. Jane-t is felhívtam, hogy nem megyek dolgozni a héten. Apával minden percet együtt töltöttünk. Hiányzott már a társasága. A nagyit is felhívtam, bocsánatot kértem, amiért eddig nem kerestem. Ő elmesélte, hogy éppen Las Vegas-ban vannak. Papussal is beszéltem, közölte, ha nyer a szerencsejátékon, akkor vesz nekem valami szép ajándékot az egyetemre.
Telefonálás után eszembe jutott, meg kellene látogatni Judi sírját is, végül is ő volt a pótanyám, akit szerettem annyira, mint anyut.
Apával megtettük az utat, majd hazafele beültünk egy kávézóba. Összefutottunk Jennyvel és Alannel, csatlakoztak hozzánk. Otthon aztán apa magunkra hagyott minket. Felzavart minket a szobámba, amíg készítette az ebédet.
Be se léptünk a szobába Jenny már kérdésekkel bombázott.
- Na? Mesélj! Milyen az élet a villába? Ugye nem bántottak? Mr. Becker ugye nem egy szadista?
- Hagyd már szegényt levegőhöz jutni. – csillapította le Alan. – Kezd az elejéről Kate.
Mindent elmeséltem nekik. A villa életét, Mr. Beckert és a szökésemet is.
- Hogy lehettél ilyen felelőtlen? – szidott le Alan. Mi lett volna, ha nem találnak meg időben? Meg is ölhettek volna azok az emberek.
- Most már tudom, hogy felelőtlenség volt, ki voltam bukva és még csak józan se voltam. Hírtelen bekattantam és úgy éreztem jót cselekszem.
- De hála Istennek, semmi sem történt. – ölelt meg Jenny. – Úgy veszem észre Mr. Becker nem is akkora seggfej, mint amilyennek hittük. Hiszen azt is megengedte, hogy a hetet itt töltsd.
- Igazad van. – sóhajtottam.
- Amúgy – vigyorodott el Jenny. – képzeld el, hogy holnap fogok randizni Georgeal tudod a focistával.
- Hogy-hogy?
- Lányok, ezt a témát most hanyagoljátok. Nem érdekel, hogy Jenny melyik baromnak adja be a derekát. – morgott Alan.
- George nem barom. – vágott vissza Jenny szembe fordulva Alannel. – Te se vagy különb. Múltkor kivel is randiztál? Azzal a ribi Rebecával?
- Ezt most fejezd be Jenny.
- Légy szíves srácok mindketten fejezzétek be. – álltam közéjük. – Nem azért vagyok itt, hogy a civakodásotokat hallgassam.
- Igazad van Kate – ölelt meg Alan. – Jenny ezt majd később folytatjuk. – zárta le a témát.
Délután végre volt időm olvasni. Kimentem a nagy diófa alá, amit még a Dédnagyapám ültetett gyermekkorában. A fa egyik nagy ágán egy hinta volt fellógatva. Kislányként imádtam hintázni és a felhőket nézni, amikor a hinta felvitt a magasba. Ráültem a hintára és az egyik kötelére ráhajtottam a fejem és kinyitottam a könyvem.
Teljesen elütött a városi képtől az otthonom. A házhoz egy hatalmas angol stílusú park tartozott, ami ősidők óta nem változott. Apa, amikor nem dolgozott, mindig gondozta. Amíg itt éltem én se tettem másképp. Ezeket a fákat még az ük- nagyszüleim ültették.
Kislányként is mindig vonzott ez a kert. Gyönyörű vidéki tájat lát az ember, ha ide benéz. Ilyenkor tavasszal még csodálatosabb. A rengetek gyönyörű virágnak köszönhetően, élettel telt meg a park. A méhek szorgalmasan repülnek rá egyik virágról a másikra. A park távolabbi részén épp egy szép nyuszi futkosott. Három évvel ezelőtt apával befogadtunk pár nyuszit az egyik vágóhídról. Idővel véletlen elszökött kettő. Nem kerestük őket többet. A park erdő részében boldogan éltek az elszaporodott nyulak.
Kate – zavarta meg gondolatmenetemet apa. – hívásod van. – odajött, átnyújtotta a telefont, majd magamra hagyott.
- Igen?- szólaltam bele.
- Miss White, lenne egy kérdésem magához a munkájával kapcsolatban.
- Magának is jó napot Mr. Becker. – szólaltam meg kissé kimérten.
- Biztos, hogy minden könyvet pontosan átnézett? Nem számolt el valamit?
- Nem érek rá ezzel foglalkozni Mr. Becker. Nem érne rá, amikor visszatérek?
- De. – hosszú ideig néma maradt a vonal. Nem voltam hajlandó megszólalni.
- És – köszörülte meg a torkát. – Hogy érzi magát?
- Jól. – újabb csönd támadt.
- Hallottam, hogy elmentek szórakozni Apjával az utóbbi napokban.
- Miért is nem lepődök meg, hogy maga mindenről tud. Bocsásson meg, de most mennem kell. Mivel maga úgyis minden percben figyeltet, nem kell magának semmit elmondanom. Viszlát, Mr. Becker. – lecsaptam a telefont, mielőtt bármit mondhatott volna.
Hogy ez egy mekkora seggfej. Mit akar ez tőlem? Ő maga mondta az utazásom előtt, hogy nem fog zaklatni. Egész héten került, most meg a munkával zaklat, amikor kimenőm van. Inkább törődjön a szeretőjével. Becsaptam a könyvet és elindultam zsörtölődve a ház felé.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
A Maffia árnyékában
RomantizmMindenem megvan, amire a világon szükségem van: egy rendes apa, legjobb barátok. Miért kell nekem mindezt elvesztenem? Csak mert apu mindent meg akart adni nekem? Csak sajnos azzal nem számolt, hogy ennek súlyos következményei lesznek...