A Maffia árnyékában

24. Fejezet

Végre eljött a várva várt vasárnap. Reggel mire felkeltem, Alicia összepakolt nekem. Elkészültem, lementem reggelizni. Alig bírtam enni az izgalomtól. - Egy hetet apával és Jennyékkel fogok tölteni és végre elfelejthetem az összes borzalmat, ami velem történt. De apának nem fogok semmit elmondani, nem hiányzik, hogy bármiről tudjon.

- Szerencsétlen, kit fogok idegileg kikészíteni, ha te elmész? – szakította meg a gondolatmenetem Tom.

- Ó ettől nem féltelek. Úgy hallottam, a szakácsot előszeretettel szoktad kínozni a rendeléseiddel.

- Moris már unalmas. Őt csak ezzel lehet kiborítani. Azt hitted nem próbálkoztam mással? – nyögött panaszosan Tom. – Gyere vissza, kérlek minél hamarabb, téged volt a legszórakoztatóbb eddig bosszantani. – ölelt meg.

- Van más választásom? – adtam egy puszit az arcára.

Ezután Tom felment a szobájába. Edgard szólt, hogy fél órán belül indulunk. Volt még egy kis időm, úgyhogy lehuppantam a kanapéra.
Mr. Becker a szökésem óta nemigen beszélt velem. Nem került nyíltan, de éreztem, hogy feszült, amikor a közelében vagyok. Lehet még haragszik, nem tudom. Én csacsi azt hittem, azon a bizonyos éjszaka után barátok lehetünk. Magamat sem értem, miért barátkoznék azzal az emberrel, aki elszakított apámtól. De a lelkiismeretem azt diktálja, hogy el kell búcsúznom tőle a hétre. – felálltam és elindultam az iroda felé.

Az ajtó előtt hírtelen megtorpantam. Hangokat hallottam. Félig benyitottam, amikor a látványtól lefagytam. Mr. Becker szó szerint nekivágta Tiffanyt a falnak. Erőszakosan szétnyitotta a lány combját, miközben forrón csókolgatta a nyakát. A lány szoknyája teljesen fel volt tűrve. Tifanny hangosan nyögdécselt. Nekem ennyi látvány elég volt. Becsuktam óvatosan az ajtót és háttal nekidőltem az ajtónak. Forgott velem a világ, be kellett csuknom a szemem, miközben émelygett a gyomrom. Edgard hangja térített vissza: - Kisasszony mehetünk?

- Természetesen. – mosolyt erőltettem magamra.

Amint megláttam a házunk előtt állva aput és Jennyéket, elfeledkeztem Mr. Beckerrel. Szeretettel omlottam apu mellkasára, aki simogatta és puszilta a fejem búbját. Bent a házban már a frissen sült muffin fogadott. Elmeséltem nekik, mi minden történt velem. Természetesen hallgattam mind Scarlettről, mind a szökésemről. Apa megnyugodott, hogy jól bánnak velem. Miután mindent elmondtam apa kezdett mesélni: - Mióta elmentél, még többet túlórázom, így ki tudtam venni az egész hetet számunkra. Nagyi is hívott két napja, furcsának találta, hogy nem keresed. Nem akartam neki szólni erről, így azt mondtam, iskola után sokat dolgozol és elfeledkeztél mindenről.

- Majd felhívom nagyit. –szorítottam meg a kezét. – És hogy vannak?

- Amikor hívott épp San Franciscóban voltak. Most már ki tudja hol. – mosolyodott el apu. – Nagyon tetszik nekik az utazás, de nagyapádnak hiányzik néha a bisztró. Nagyanyádat hibáztatja, amikor összevesznek. De tudod milyenek, mindig kibékülnek a nap végére.

- Ez igaz. – nevettem el magam. – Sosem fogom elfelejteni, amikor annyira összevesztek, hogy a papa szülinapi tortáját a nagyi marékkal megfogta és hozzávágta a papushoz. A papus meg visszavágott. Mi meg csak néztük, olyanok voltak, mint a gyerekek. A csata végén mindkettőnek elmúlt a haragja és együtt nevettek.

- Ők már csak ilyenek. – mosolyodott el apu.

Jennyék csak ebédig maradtak. Egyedül hagytak apával, amit egyáltalán nem bántam. Mivel ellenőrzés alatt tartottak még mindig, megkértem az egyik őrt, vigyenek ki a temetőbe minket. A temető előtt vettünk egy nagy csokor virágot egy kedves idős nénitől. Megkerestük anyu sírját és kicseréltük friss virágra a régit. Szokás szerint megemlékeztünk róla.

Otthon megnéztünk egy filmet. Ezután a szobámba visszatérni nagyon furcsa volt. Nem rég óta voltam Mr. Beckeréknél, mégis egész jól megszoktam, ahhoz képest, amilyen nehezen ment az elején. Mindent át kellet néznem, mi hol van. Kifeküdtem a régi ágyra és visszaemlékeztem, mi minden történt itt anno. Éjszaka forgolódtam az ágyban. Keményebb volt a matrac, mint Mr. Beckeréknél. Mr. Becker. Hogy juthatott eszembe, hogy elbúcsúzzak tőle? Attól, aki fogságban tart? Na persze... - fordultam a másik oldalamra. – Neki eszébe se jutott ilyesmi, eléggé lefoglalta Tiffany.

Hajnalig bosszankodtam, mire elnyomott az álom.