A Maffia árnyékában

8. Fejezet

- Kis cica, gyere a gazdihoz!- vigyorgott egy héttel később Tom az iskolában. A lányok irigykedve vagy hitetlenkedve néztek rám, hogy miért áll szóba velem Tom.
- Hagyj békén! - löktem el magamtól. - Semmi kedvem ma reggel a bolondságaidhoz.
- Hé, mi bajod van?- kérdezte mit sem törődve azzal, hogy szeretnék minél előbb elmenekülni előle.
- Te vagy a bajom- vetettem oda neki mérgesen- amióta betörtem hozzátok állandóan zaklatsz.
Tom abban a pillanatban megfogta kezem és berángatott egy üres terembe.
- Mi a baj cicus?- kérdezte komolyan a szemembe nézve – Nem én vagyok a gond az biztos, úgyhogy ahelyett, hogy kiabálnál velem, elmondhatnád, mi gyötör.
- Ne haragudj - sütöttem le a szemem. - A nagyszüleim... - itt beharaptam a szám.
- Megbízhatsz bennem hercegnő. – simított ki egy tincset az arcomból. Felnéztem rá és színtiszta aggódást láttam azokban a kék szemekben.
- A nagyszüleim Chicagóban üzemeltetnek egy kis bistrot... vagyis üzemeltették, ugyanis reggel felhívott nagyi és közölte, hogy eladták és a pénzből utazgatni fognak.
- De hát ez remek hír- vigyorodott el Tom. – Hiszen a világ legjobb dolgát fogják tenni, tapasztalatokat gyűjtenek és felfedezik a világot.
- Ó Tom te ezt nem értheted... - biggyesztettem le az ajkam. – Ez a bistro volt anyukám mindene, abban a bistroban van az ő emléke... három évi munkájába telt, mire befejezte a falon lévő festmény elkészítését. Anyukám a bistrot tartotta második otthonának. Minden kuncsaft ismerte és szerette őt. Segített mindenkinek, akinek csak tudott. Ha valakinél nem volt pénz ő állta az ebédet. Sose kérte vissza, ő csak adott és adott. Szóval nekem nem csak egy bistro. – El kezdtem zokogni. Tom vigasztalásul átölelt. Miközben a könnyeimmel küszködtem hirtelen kivágódott az ajtó.
- Tom mindenhol kerestelek, mond csak... - Scarlett szeme elkerekedett, amikor meglátott minket. – Ó látom, nem érsz rá.
- Nem – szipogtam - már úgy is menni készültem.
- Ezért megfizetsz... - hallottam, amint elhaladtam miss picsa mellett.

- Kate segíts nekem légy szíves. – könyörgött Peter. – Nem győzöm a rendelést. Tömve van az étterem.
Már egy hete dolgozom itt a kávézóba, de már igen szép kis összeg gyűlt össze az otthoni kasszába. Apu nem boldog ettől, hiába jön jól. Ettől függetlenül én büszke vagyok rá és boldog vagyok, hogy dolgozhatok. Jane ma segített nekünk mindenben, amiben tudott. Nem számítottunk rá, hogy ma este ekkora tömeg lesz.
- Oké Pete. – abbahagytam a mosogatást, felvettem egy tollat és egy jegyzettömböt. Ahogy kijöttem a konyhából, rájöttem, nem sokkal jobb itt kint lenni. Ugyanolyan fülledt meleg csapott meg, csak mosogatószer illata helyett alkoholbűz terjengett.
- Jó estét kívánok - Szólaltam meg udvariasan. – Mit szeretnének az urak kérni?- és ez így haladt folyvást. Már kezdtem unni a sokadik vendégnél.
- Kate, vedd fel a rendelést a 12. asztalnál is. – Pete meg se várta, hogy válaszoljak, idegesen elvonult a konyhába. Ez fura volt. Ilyen zaklatottnak még nem láttam, amióta ismerem. Elindultam az asztal felé. Olyan zsúfolt volt az étterem, hogy figyelnem kellett hova lépek.
- Mit kérnek az urak? – tettem fel a kérdést pólómat igazítgatva.
- Kérünk 2 Jack Daniel's-t, 2 vodkát tisztán és egy citromos jégkrémet, lehetőleg a jégkrém maradjon is a kehelyben.
- Mi a f... – Kerekedtek el a szemeim. Nem, nem, nem. Ilyen nincs. Ez a faszfej meg mit keres itt?
- Mondja, elindulna még ma a dolgára?- kérdezte.
- Persze Mr. Becker – válaszoltam flegmán. Emlékszik- gondolkodtam el. – volt képe ezt hozzám vágni. A haverjai nem értették a célzást, de én igen. Ó igen, én nagyon is értettem.
Dühösen, gondolataimba merülve mentem konyhába leadni a rendelést.
- Kate - szakította félbe Peter a gondolatmenetem. – Mr. Becker ugye nem keresett engem?- kérdezte félénken.
Ekkor leesett. – Peter, mennyivel tartozol ennek a gazembernek?- tettem fel a kérdést.
- Mi én? Nem. – válaszolta szemét lesütve.
- Pete mennyi?

- 1000 dolcsi. De nem sok kell és meg lesz az összeg, de félek, már most behajtaná, hiszen egy hete kellett volna kifizetnem. Az emberei kerestek engem a minap otthon. Szerencsére nem tudják, hogy itt dolgozom.
Szó nélkül ott hagytam. Dühös lettem, nagyon dühös. Az a mocsok szemétláda már keresi az embereket? Egy hét után? Szegény Pete... Van képe megjelenni pont ma. Így is stresszes ez a nap, de ő még tesz rá egy lapáttal. A mocsok, majd én megmutatom neki.
Ezzel az elhatározással elindultam az asztaluk felé a tálcával együtt.
- Tessék, itt a két Jack Daniel's és a fagyi- mosolygok negédesen. Már megfordulok, amikor hallok egy káromkodást.
- Ez meg mi?- kérdezte Mr. Becker villogó szemekkel. - Ezt nevezi maga fagylaltnak? - rámutatott a kehelyre. A citromos fagylaltját felöntöttem egy kis mosogatóvízzel és beleköptem, majd jól elkevertem.
- Ó uram bocsánat. – néztem rá ártatlan szemeket meresztve. - Mindenki csak azt kapja, amit megérdemel. – Megfordultam és diadalittasan ott hagytam.

Innentől kezdve nem foglalkoztam vele. Vettem fel továbbra is a rendeléseket, de még véletlenül se mentem a 12-es asztal közelébe. Oda se néztem. Nem érdekelt, mit csinál vagy beszél ez a seggfej. Nem érdekelt, hogy ma különösen dögös volt a szürke ingében és fantasztikusan jó illata volt a parfümjének...
- Kate, Mr. Becker le se veszi rólad a szemét. – állított meg Clara, a másik munkatársam. Ilyen izgatottnak még nem láttam. – Olyan szexi pasi, bárcsak engem bámulna, de látom, te érdekesebb vagy számára. – sóhajtott, amitől ideges lettem.
- Clara, nincs jobb dolgod, mint ezzel foglalkozni? – kérdeztem. – Vidd ki inkább a rendeléseket. – zártam le a beszélgetést. Clara szeretett volna még valamit mondani, de látta rajtam, jobban jár, ha meg se szólal.

Alig vártam már hogy vége legyen a műszakomnak. Folyamatosan éreztem Mr. Becker tekintetét magamon. Egy kívánságom volt, hazamenni és bedőlni az ágyba.
Megnyugodtam miután láttam, Clara a 12-es asztal felé vette az irányt a blokkal. Ez azt jelenti, végre megnyugodhatok, hiszen lelép az a seggfej.
Este 10-re végre elkezdhettünk rendet rakni. Minden egyes vendég elment, így nem maradt más, mint az asztalok leszedése és a székek felpakolása.
- Kate várj egy percet. – kiálltott utánam Clara, miután már elindultam haza. – Tessék - kezembe nyomott egy cédulát és némi papírpénzt. Meg se várta mit mondok, ott hagyott engem leesett állal.