Hated Love | BTS Suga ff. | VÉGRE ÁTÍRÁS ALATT-ami per pillanat szünetel- |

4. rész

-De miért zavar ez annyira téged?-szólalt meg halkabban a kelleténél, egy kis idő után, s furcsa mód, se gúny, se harag, se akármilyen más negatív érzelem nem volt található a hangjában. Talán...az aggodalmon kívül..

-Mert van jobb dolguk az embereknek, minthogy másokért aggódjanak.-adtam tudtára véleményem, feszülten, s kezem tördelve, de attól még, hogy ennyire higgadtan beszélt velem, semmi kedvem nem volt akkor pont vele lelkizni. Csak az új ugrást akartam megtanulni. És egyedül. Emberek nélkül.

-De mivan ha az embereknek ez a legjobb dolguk amit tehetnek?-tette fel újjabb kérdését, lágy, s furcsa hangon, amit nem teljesen értettem, ezért felé kaptam tekintetem, hátha letudom olvasni arcáról a választ. Ő ekkor nem nézett rám. Csak a végtelen messzeségbe bambult, egy halvány, hitetlen mosolyal a szája szélében.

Van benne valami...de miért lenne ez a legjobb dolguk?

-Kérlek most hanyagoljuk a témát...-döntöttem keservesen a pad mögött lévő falnak a fejem, de a beszélgetésünk során teljesen kiment a fejemből a balesetem, csakhogy mire ezt felfoghattam volna, hullócsillagként hasított belém a már megszokott, de mégis kellemetlen fájdalom. Parányit felszisszentem, közben kezem a fájó ponthoz kaptam, bár ezzel nem sokat segítettem. Ráadásul nem csak a fejem, de még a lábam is fájt. Gondoltam magamban, hogy szüleimnek biztos megint nem fog tetszeni, hogy a lányuk még csak nem is esetleg egy huligán által lett elverve, hanem a maga hülyeségei miatt.

-Nem kéne haza menned?-fordult felém ismét ugyan olyan furcsa, talán aggódó tekintettel, mint az előbb, amire szívem fájdalmasan összeszorult és szemeiben parányi könnycseppek gyülemlettek. Gyávaságom miatt kissé lehajtottam a fejem, hogy még véletlenül se vehesse észre kényes reakcióm.

-Hagyd abba.-szóltam rá halkan, de mégis ellentmondást nem tűrő hangon, úgy hogy ő pont meghallja.

-De mit?-értetlenkedett rajtam továbbra is, majd lassan lejjebb hajolt, hogy jobban láthassa meggyötört arcom. De én ismét elfordultam.

-Ne aggódj értem!-nyögtem ki nehezen gombóccal a torkomban, mi nyomta a lelkem egész áldott nap, amit talán én okozhattam magamnak, de az ilyen dolgokat soha nem mondtam, vagy vallottam volna be, se magamnak, se senki másnak, mert nem akartam olyan alacsonyszintűnek tűnni, mint egyesek.

A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy kezével óvatosan állam alá nyúl és azt felemelve szembe fordít magával, hogy még véletlenül se tudjak másfelé fordulni, csak őt figyeljem. De ennek következményeképpen megint megláttam szemeiben az aggodalmat, és minden nekem nem ínyemre való érzelmet, amitől végleg kikészültem és csak arra eszméltem fel, hogy eltörött a mécses . Arcomat végig szántotta az első, fájdalmas könnycseppem.

-De nekem nincs jobb dolgom.-jelentette ki egy halvány mosoly kíséretében, amitől eddig hevesen dobogó szívem, most kihagyott egy ütemet, de az az egy ütem valahogyan sokkal nagyobb kínszenvedéssel járt, mint akármikor máskor. Arcomon lassan egyre több könnycsepp gördült le, amit Ő gyengéden letörölt kezével, hogy nehogy a hidegtől rászáradjon az arcomra. Érintésétől össze rezzentem, de nem azért mert féltem. Inkább mert kellemes és lágy volt. Keze pedig valahogy simábbnak, s puhábbnak tűnt, mint az enyém, amire nem voltam valami büszke.

Az időérzékem kicsit elkalandozott, mint ahogyan mi is, egymás tekinteteiben, amiből csak akkor észleltünk fel, mikor meghallottuk a padról megcsörrenő mobilom, mire mind a ketten, szinte bombaként rebbentünk szét egymástól.

Jimin(béna csajozós bácsi)

Olvastam el magamban a kijelzőn kimutatott nevet, majd mikor realizálódott bennem, hogy ki is hív, megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez helyeztem.