Hated Love | BTS Suga ff. | VÉGRE ÁTÍRÁS ALATT-ami per pillanat szünetel- |

28. rész

-De akkor is én veszem meg, mert az én ruhám!-akadékoskodtam Yoongi-val, miközben a ruhámért nyúltam, de Ő a hátammögé rejtette, így ahogy utána kaptam, olyan volt, mintha átöleltem volna.

-Jaj de kedves vagy! Még ölelést is adsz!-mondta hülyéskedve, majd velem együtt a kasszához indult, és odaadva a ruhát a néninek, kifizette. A néni belerakta egy zacskóba az anyagot, majd mosolyogva végignézte, ahogy átölelve Yoongi-t kilépünk a boltból. Mikor észbe kaptam, hogy még mindig a fiút ölelem készültem elválni tőle, de Ő két karját körém fonta és szorosan átölelt, amitől értetlenül kissé kitágultak szemeim.-Hmm...-hümmögött egyet, ahogy arcát egy picit beledörgölte fejembe, és még úgy is, hogy nem láttam, tudtam, hogy mosolyog. Én is hümmögtem egy aprót, alig hallhatóan és szorosabban hozzábújtam a fiúhoz.-Annyira hiányoztál...-morogta orra alatt, egyre szorosabban ölelve engem, mire kissé értetlenül-amennyire bírtam-felemeltem fejem, s könnyektől csillogó iríszeibe néztem.-Sajnálom...én nem akartam...hogy ez történjen...én...annyira...-mondta már szinte sírva, és könnyei egyenes az én arcomon landoltak, mire ijedten felemeltem jobb kezem, majd arcához érintettem, és letöröltem a sós folyadékokat, de azok csak nem álltak meg.

-Yoongi, ne sírj! Nem a te hibád, nem kell sajnálnod!-mondtam kissé rémülten, arcát cirógatva, miközben tekintetét fürkésztem. Óvatosan, s lassan kezét az enyémre helyezte, majd szemét lehunyva, kissé beledörgölte arcát tenyerembe.-Kérlek...-suttogtam, hogy még véletlenül se hallja meg senki. Egyet szipogott, majd felnyitotta szemeit és gondolkodás nélkül, ajkaimra hajolt. Szenvedélyesen ajkaim kezdte falni, úgy, mintha az élete múlna rajta. Pár másodpercig csak magam elé meredve pislogtam, majd mikor észbe kaptam, lehunyva szemeim vissza csókoltam. Akármikor amikor ajkaink összeérnek, pillangók kezdenek el repkedni gyomromban, és egy kellemes bizsergés fut végig rajtam, ami most sem történt másképp. Egyszerűen nem tudom megunni a csókjait. Remélem Ő is ugyan így van ezzel, mint én. Ahogy egyre szenvedéljesebben kezdte el falni ajkaim, hirtelen megfájdult a fejem, és elhúzódtam tőlle, majd homlokomra helyeztem kezem.

Ó ne! Csak most ne kezd...!

-Jól vagy? Minden redben? Rosszul vagy?-bombázott meg kérdéseivel, mire felkaptam fejem, kissé összehúzott szemöldökkel, és Yoongi aggódó tekintetével találtam szembe magam.

-Csak...kicsit fáj a fejem, de jól vagyok.-mondtam egy halvány mosolyt eröltetve az arcomra, majd dobtam egyet a hátamon lévő táskán.

-Add viszem én!-nyúlt az előbb említett tárgyért, mire hátrébb léptem.

-A-a! Még csak most épültél fel. Nem!-emeltem fel kezeim, kissé összehúzott szemekkel a fejfájásom miatt.

Úgy érzem ennek nem lesz jó vége...

-De akkor neked lesz bajod.-jött egy lépést előrébb.

Yoongi, kezdesz elég fura lenni. Mi bajod...?

-Már van így is, de most inkább menjünk.-legyintettem kezemmel, majd megfordultam, de Ő megragadta a kezem és maga felé fordított.

-És nekem ezeket miért nem mondod el?-húzta tovább az agyam, de ehhez nekem most epp semmi kedvem, sem erőm nem volt.

-Yoongi, ne most...-néztem rá, mint valami élőholt zombi. Minnél előbb haza szerettem volna érni, hisz fájt a fejem. És mikor nekem fáj a fejem, nagyon rosszul is szoktam lenni, de persze ezt a nevelő szüleimen kívül senki sem tudja.

-RaRa...nagyon sápadt vagy! Biztos jól vagy?-húzott kissé közelebb magához, amire kissé meg is szédültem.

-Csak menjünk...kérlek.-fordultam vissza, hogy elinduljak, de Ő nem engedte.

Ha így folytatjuk tényleg nem lesz jó vége, baszki!

-RaRa, mondd ha bajod van, nem titkolhatod el.-mondta egyre jobban szorítva csuklóm. Látásom kissé elhomályosult, de ez mondjuk nállam normális szokott lenni ilyen esetben, csak nem jó, mikor a városban vagyok.

-Yoongi...fáj a fejem...-próbáltam tovább hazudni, bár ez az igazság volt, csak nem a teljes. Lábaim kissé megremegtek és szemeim is lehunytam, mert úgy éreztem, mindjárt össze esek, vagy elhányom magam. Ajkaimon keresztül, mély levegőket vettem.

-RaRa, jól vagy? Kérlek mondd el!-lépett elém, mire erőtlenül felnyitottam szemeim, és arcára pillantottam. Szívem hevesebben kezdett dobogni, és a vér a fejemben lüktetni kezdett.

Miért most?

-Yoongi...menjünk...haza...-mondtam egy lépést előre lépve, de egyre rosszabbul lettem és neki estem a mellkasának, ha pedig nem tart meg, tuti a padlóval kötök barátságot.

Francba! Tudtam...

-RaRa! RaRa figyelj rám! Nehogy elájulj itt nekem!-ütögette meg egy kissé az arcom, mire csak halk nyöszörgést kapott.-Lélegezz mélyeket! Hallod!-nézett rám aggódó tekintettel, de már annyira nem is tudtam kivenni, hogy mit is csinál, vagy mond. Egyszerűen nem ment. Iszonyatosan lüktetett a fejem, és nagyon rosszul voltam.

Miért pont a verseny előtt? Maradj ébren! Maradj ébren! Ne hunyd le a szemed! Ne hunyd...le...

Ennyi volt a próbálkozásom. Gyenge voltam. Mint mindig. És elragadott a sötétség.

*naidemostmitírjak,hogyelrepüljünkazidőbenazestére*

Ne...kérlek ne menj el...Yoongi ne!

-Ne menj!-kiáltottam el magam, miközben ülőhelyzetbe tornáztam magam. Arcom tiszta verejték volt, és a levegőt is szaporábban vettem. Körül néztem a helyiségben, s a szobámban találtam magam. De Yoongi...nem volt bent. Pedig mikor felébredek akkor itt szokott lenni...mellettem.

Sóhajtva hátradöltem az ágyamon, kezemet pedig fejemre helyeztem. Nem sokkal voltam jobban. És azért is akartam haza jönni, mert itt vannak.a gyógyszereim, amit ilyen esetekben be kell vennem. A nevét sosem jegyzem meg, mert minek?

A fiókomhoz nyúlva, elővettem a kis dobozkát, majd egy gyógyszert kiszedve belőle, az asztalomon lévő vizesüvegemhez battyogtam és megittam az orvosságot. Sóhajtva visszasétáltam az ágyamhoz, majd hátradőlve rajta, vissza aludtam.

*lö tájmszkip az időben a napon (J-hooope) keresztül a másnap reggelre*

Arra ébredtem, hogy Sugar egész testével rám vetette magát, amitől szinte sec perc alatt kipattantak szemeim és már fel is ültem az ágyamon, kutyámat lerugva magamról. Fáradtan megtöröltem szemeim, majd egy kis ideig még ültem, majd mikor észbe kaptam, hogy milyen nap is van, ijedten kiugrottam az ágyamból.

Ma van a verseny!

-Ma van a verseny!-gondoltam hangosan, majd kitárva az ajtóm kirohantam a szobámból, egyenesen le a lépcsőn.-MA VAN A VERSENY!-kiáltottam el magam, ahogy a nappaliba értem, de hirtelen megálltam. Mindkét szülőm ott ült a kanapén, engem furcsállva méregetve, mire kínosan elmosolyodtam, és tarkóm kezdtem maszírozni zavaromban.-Emm...jó reggelt?-nevelő szüleim elnevették magukat, majd fejüket csóválva engedtek utamra.

A verseny egésszen este ötkor kezdődik, de nekem ott kell lennem két órával előbb, hogy legyen egy "próba verseny". Tehát háromkor már ott kell, hogy legyek a pályánál...

Egész reggel csak a verseny járt a fejemben, így gyorsan el is telt néhány óra hossza. Nagyon unatkozni kezdtem ezért gondoltam nyújtok egy kicsit a nappaliban, és így is tettem.

Míg nyújtottam, eszembe jutott Yoongi.

Vajon most merre lehet? Miért viselkedik ilyen furcsán? Tegnap óta nagyon...máshogy viselkedik. Talán...nem! Nem lehet semmi baja! Hisz tegnap engedték ki a korházból. Milyen badarságok jutnak nekem az eszembe!? De...egyáltalán eljön a versenyre...? El kell, hogy jöjjön, hisz megigérte!

-RaRa!-szólított meg nevelő anyukám, mire fejemet megrázva hátrafordultam és egyenesen rá pillantottam.-Készülődj, fél óra múlva indulunk!-ezzel el is ment. Sóhajtva felmentem szobámba, majd neki láttam a készülődésnek.