Hated Love | BTS Suga ff. | VÉGRE ÁTÍRÁS ALATT-ami per pillanat szünetel- |

29. rész

-RaRa, te következel!-intett fejével, a pálya fele, a verseny szervezője, mire aprót biccentettem, és mély levegőt véve, felléptem a jégre. A ruha még nem volt rajtam, hisz ez csak egy próba volt. Tehát mindenki abban táncolt amiben csak akart. Én egy kényelmes kis szerkót választottam, ami egy fekete melegítő naciból, és egy lenge szürke pólóból állt. Hajam természetesen össze volt fogva egy lófarokba.

A zene elindult, és vele együtt én is. A szám eleje, nem nagy szám (hehe, de SZELLEMes vagyok). Majd mikor jön a refrén akkor kezdődik a nagy lecsó! Csakhogy...az ugrást azt el basztam. Későn ugrottam és neki estem a palánknak, amitől a tegnap szerezett sebem sajogni kezdett, de nem állhattam meg, muszáj volt folytatnom.

Miért nem ment az ugrás? Máskor figyelj oda RaRa!

A második ugrást is elbaltáztam. Igaz nem annyira, mint az elsőt, mert ebben csak annyi volt a hiba, hogy nem voltam stabil az esés után, és kissé mozogni kezdtem, de mégis elhibáztam. Pár másodpercen belül, pedig sikeresen vissza is nyertem az egyensúljom.

Miért nem megy? Mi történt velem?

-Jól van, most te jössz Tzuyu!-hívta a következő versenyzőt a jégre a verseny szervezője, mikor én onnan leléptem. Lihegve, s lehajtott fejjel battyogtam oda nevelő szüleimhez, kik engem tapsolva vártak. Csak, hogy nem volt mit megtapsolni. Mindegyik ugrásom elbasztam, mint valami tökfilkó. Milyen leszek akkor, mikor élőben fog menni ez az egész? Főlleg, hogy mindenem sajog az eséstől, hisz már a gyakorlásaimnál is sokszor estem-keltem, és már így is össze vagyok verve tisztára. De legalább annyi szerencsém van, hogy ezek a sebek nem nagyon látszanak, így nem nagyon kell félnem attól, hogy akárki is észre veszi ezeket.

-Nagyon ügyes voltál, kicsim!-ölelt át anyukám, mikor odaértem hozzájuk, apukám meg szintén megdicsért, majd összeborzolta a hajam. Egy erőltetett mosolyal az arcomon megköszöntem a dicséretüket, majd elmentem a mosdóba, ahol arcom gyorsan megmostam hideg vizzel.

Jól van RaRa, nyugodj le! Ez csak a próba volt, a versenyen már Yoongi is itt lesz! Legalábbis...itt kéne, hogy legyen...

Miután úgy éreztem, sikeresen lenyugodtam, sóhajtottam, majd kiléptem a mosdóból, de véletlenül neki ütközzem egy hátnak. Azt kifelejtettem, hogy egy IZMOS hátnak.

-El-...-kezdtem bele, de ahogy megláttam Vihogi barátom, elakadtam, és valamiért valami melegség járta át testem.-Vihogi!-ugrottam mosolyogva a nyakába, mire ő halkan elkuncogta magát, s vissza ölelt.

-Neked is szia Jégenjáró ősember!-mondta gúnyosan, mire szúrós pillantásokat kapott tőllem, mikor végre leszakadtam róla.

-Többiek?-kukkantottam érdeklődve a hátamögé, de ott nem volt senki, így vissza vezettem tekintetem felé.

De jó, hogy újra láthatom! Mióta is nem láttam? Három napja...?

-Szüleidnél.-mondta mosolyogva, majd elindultunk az említettek felé. Hát na igen...ők még nem tudják, hogy a szüleim, a nevelő szüleim...

Reménykedve, és hevesen dobogó szívvel, lépkedtem a nagy csorda fele, és Őt kerestem tekintetemmel. De mikor nem találtam sehol, alig láthatóan, szomorúan lebiggyesztettem ajkaim.

-Sziasztok!-köszöntem a fiúknak, egy hamis mosoly kiséretében, mire ők felém kapták tekintetük és elmosolyodtak.

-Szia RaRa!-köszöntek, szinte kórusban, majd néhányan meg is öleltek. Mondjuk az a néhány azt jelentette, hogy mindenki, Jimin kivételével, hisz már őt átöleltem. Na meg...Yoongi kivételével. Tehát hét minusz kettő az öt.