Hated Love | BTS Suga ff. | VÉGRE ÁTÍRÁS ALATT-ami per pillanat szünetel- |

31. rész

Annyit sírtam, hogy úgy ahogy voltam, Yoongi karjaiban, be aludtam. Röviden: Álomba sírtam magam.

*Haldokló...akarom mondani, Yoongi szemszöge*

-Te hol voltál egész nap? És hol van RaRa?-támadott le azonnal a konyhában lévő Jimin, ahogy meglátott engem.

-RaRa a szobámban van...alszik.-mondtam kissé lehajtott fejjel, megtörten.-Jimin...el kell mondanom valamit.-pillantottam fel a fiúra, ki összehúzott szemöldökkel méregetett.

*fél órácskával később*

Már mindenki a nappaliban volt, RaRa-n kívül, ki még mindig aludt...az én szobámban.

-Mi a baj Suga?-kérdezte szinte azonnal Nam, mire sóhajtottam és körültekintettem.

-Én...-egy pillanatra megálltam.-Meg fogok hallni.-nyögtem ki gombóccal a torkomban, könnyeimmel kűszködve. Mindenkin a megdöbbentség és a sokk volt látható. És a fájdalom.

-Hyung, te miről beszélsz?-kérdezte JungKook, értetlenül összehúzva szemöldökeit.

-Yoongi, ne viccelj, mert ez nem olyan dolog amivel simán lehetne!-förmedt rám Jimin, de láttam rajta, hogy elég bizonytalan.

-Én nem viccelek. Sajnos most nem...-hajtottam le fejem, majd sóhajtottam.-Mikor...megtörtént az a baleset...az orvosok azt mondták...ha folytatom a karrierem...tönkretehetem magam, és bele is hallhatok. De ezt én nem fogom!-csattantam fel idegesen.-Idáig eljutottunk, én nem hagyhatom, hogy most álljunk meg!

-De Yoongi, ha nem hagyod abba...meghalsz!-nézett mélyen szemembe NamJoon, és egyre feszültebb lett mindenki.-Ha pedig folytatod tovább, akkor is...a bandának annyi.-sütötte le tekintetét a padlóra.

-De én nem fogom eldobni csak úgy a zenét! Az a mindenem NamJoon!-ugrottam fel ülőhelyzetemből.

*RaRa szemszöge*

Hangos kiabálásra ébredtem. Szemeim azonnal kipattantantak, és ahogy realizálódott bennem, hogy az lentről jön, azonnal kipattantam az ágyból.

-Hívjatok mentőt!-hallottam meg Jin kétségbeesett hangját, majd a többiekét is, ahogy levágtattam a lépcső. Szívem egyre hevesebben kezdett dobogni, majd ahogy a nappaliba értem, hirtelen lesokkolódtam. Yoongi...ott feküdt a földön...eszméletlenül. Szemeimben könnyek gyűltek, és már ki is folytak ahogy amilyen gyorsan csak tudtam odaszaladtam, és letérdeltem hozzá.

-Yoongi! Yoongi ébredj! Hallod!? Idióta, kérlek! YOONGI NEM HAGYHATSZ ITT! HALLOD?! YOONGIII!-kiáltottam torkom szakadtából...majd hirtelen elhomályosult minden és, mire észbekaptam már a földön hevertem.

VALÓSÁG (hehe...) (a verseny napja, reggel)

Fejem iszonyatos lüktetésére, és valami kellemes cirógatásra ébredtem, amitől gyorsan fel is nyitottam szemeim. A szobámban voltam. Yoongi mosolyogva szembe velem feküdt, és derekam ölelgette.

-Yoongi...-suttogtam ahogy arcát figyeltem ledermedve.-YOONGI!-pattantam fel ülőhelyzetbe vágva magam, amit Ő is megtett értetlenül összefonva szemöldökeit. Ahogy Ő is ténylegesen felült azonnal ráugrottam szorsan magamhoz ölelve, ezzel eldölve az ágyamon.-Yoongihihii...-bőgtem el magam, és ahogyan csak tudtam úgy húztam magamhoz. Finoman Ő is átölelt, majd egyik kezével hátam kezdte simizni, és kedves szavakat suttogott fülembe.-Yoongi...annyira borzalmas álmom volt. Azt...álmodtam, hogy...-nem tudtam befejezni mondandóm, annyira zokogtam, és féltem.

-Szóval azt szeretnéd, hogy meghaljak?-kérdezte hitetlenkedve, próbálva feldobni a hangulatot. Szipogva, hevesen nemlegesen rázni kezdtem fejem, mire óvatosan eltolt magától.