Hated Love | BTS Suga ff. | VÉGRE ÁTÍRÁS ALATT-ami per pillanat szünetel- |

18. rész

-Yoongi...-szólítottam meg mikor felém jött a folyosón, de Ő csak elment mellettem, mint az eddigi kettő napban is. Amióta együtt zongoráztunk, azóta nem is szólt hozzám. Még csak rám sem nézett. Abban a kettő napban vagy dolgozni ment, vagy a szobájában gubbasztott és ki tudja mit csinált. És még vele sem aludhattam. Na de még aludni sem bírtam. Nem azért, mert féltem egyedül a sötétben, vagy valami, hanem miatta. Egész végig rajta kattogott az agyam. Hiányzott a hangja, a közelsége, az érintése. Hiányzott Ő. És Ő csak szellemnek nézett. Borzalmasan fájt. Némikor úgy éreztem, hogy mindjárt elsírom magam. De ez nem történt meg, mert ott voltak a többiek. Főlleg Jimin. Vele voltam a legtöbbett, abban a kettő napban.

Jobb kezemmel megfogtam bal karom, majd összehúztam magam és lehajtott fejjel lépkedtem vissza a vendégszobába ahol most alszom. Magam után becsapva az ajtót az ágyra borultam és próbáltam visszatartani könnyeim. Amit nagy nehezen sikerült is, mivel eszembe jutott az az egy dolog, amit a világon mindennél jobban szerettem csinálni. Korcsolyázni.

*2036...jah csak egy órával később*

Már javában egy szívemhez nőtt zenére  mozogtam és táncoltam a kihalt jégen. Este volt, tehát 1-2 órára kibéreltem a helyet. Egyedül, akkor pont jó volt. Mindent kizártam a fejemből, egyedül a fájdalom maradt bennem. De az leginkább a lábamban. Annyiszor estem, keltem, hogy az rekord volt. Életemben ez volt az első legborzalmasabb korcsolyázásom.

A zene, mikor véget ért, az újra indult. És ez így ment elég sokáig. Legalábbis a fél óra az nekem iszonyatosan és kínzón lassan telt el. Végül már azt vettem észre, hogy könnyeim folynak, amitől megkellett állnom. Na de ez nem volt valami jó ötlet, mert lábaim borzalmasan fájtak és nem tudtam megállni rajtuk, így összeestem a jégen. Ekkor már zokogásban törtem ki. Nem érdekelt, hogy nem tudok felkelni és, hogy ott fekszem a hideg jégen. Egyébként sem tudtam volna felkelni egyhamar.

Miért? Yoongi miért? Mit titkolsz előlem? Utállak! Tudod menyire? Annyira, hogy azt te elképzelni sem tudod. Utállak!

-UTÁLLAK! TE IDIÓTA VADBAROM! UTÁLLAAhahaak...!-kiáltottam zokogva és egyre jobban csak halkulva.

-RARA?-kiáltotta valaki a hátammögül, de a hangját nem sikerült beazonosítanom, mivel a zokogásomtól nem hallottam konkrétan semmit.-RaRa, mi a jó Istent csinálsz te a földön zokogva??!!!-szaladt oda hozzám riadtan, majd próbált felsegíteni a jégről, amit hála izmainak, sikerült.

-J-Jimiihi-in...-bújtam a fiúhoz zokogva, fejem mellkasába fúrva.

-Gyere ülj le eslőnek!-óvatosan lehúzott a jégről, majd leültetett a padra és fejem felemelve egyenesen szemeimbe nézett. Könnyeimtől viszont én alig láttam valamit az arcából.-Mi a baj RaRa? Mi történt? Miért sírsz? És kiről beszéltél, aki egy idióta vadbarom?-bombázott kérdéseivel, de én egyikre sem tudtam válaszolni. Torkomból egy szó sem tudott kijönni. Jimin sóhajtva hagyta az egészet és inkább megragadva karom, magához rántott, majd szorosan átölelt. Csak zokogtam és zokogtam.

*teleportájmszkip Yoongi idióta vadbarmon keresztül a másnap reggelre*

Hogy, hogy is sikerült elaludnom? Az jókérdés. Jiminnel aludtam. Megengedte, hogy vele aludjak. Azt mondta, fél, hogy valami rosszat teszek majd, meg hogy ő egy jó alvómaci és nyugodtan átölelhetem, mert akkor eltudok aludni. (az a rengeteg szóismétlés)

Reggel arra ébredtem, hogy egy tekintetet éreztem magamon. Szemeim kinyitva észrevettem Jimin aggódó arcát. Bal karjával derekamnál tartott szorosan magához, mintha azt hinné, akárki is bánthatna.

-Hogy aludtál hugi?-kérdezte kissé halkabban a kelleténél, egy mosolyt erőltetve magára.

-Hugi?-kérdeztem fáradtan, egyben értetlenül.