Hated Love | BTS Suga ff. | VÉGRE ÁTÍRÁS ALATT-ami per pillanat szünetel- |

26. rész

Megmentőm nem más volt, mint...Yoongi.

-Gyorsan! Hívjanak mentőt! GYORSAN!-kiáltottam a minket körülvevő embereknek, kik ijedten, és össze-vissza kapkodva fejüket próbálták meg feldolgozni a történteket. A történteket, minek áldozata Yoongi lett.-Yoongi, tarts ki! Kérlek tarts ki! Nem akarlak elveszíteni! Hallod?! Kérlek ne hallj meg! Yoongi, ne hallj meg, kérlek!-mondtam, már zokogva, ahogy a fiú élettelen és vérző arcát figyeltem, már amennyire láttam könnyeimtől. Feje ölemben feküdt, míg kezeit enyéim közé fogtam.-Yoongi...khérlek...!

*nem akarom ezt a szomorú pillanatot megzavarni, de muszáj lesz ugrásazidőben párórávalkésőbbre*

Kezeimet térdelve és holt fehér arccal próbáltam meg szabájozni légzésem, ahogy a többi tag is, de semmire sem jutottam. Össze-vissza sétáltam a kis folyosón, minek végén egy kórterem volt, ahol eppen Yoongi-t műtötték. Könnyeim néhol kipotyogtak, s a végén már nem is volt belőlük. Tisztára ki voltam száradva.

-RaRa, kérlek ülj le. Pihenned kell!-szólt rám Jimin, miközben megragadta csuklóm, ezzel magára vonva figyelmem, s tekintetem is egyszerre.

-De Jimin nem megy! Mi van ha súlyos a sérülés?-kérdeztem idegesen pásztázva arcát.-Mi van ha többet nem tud szinpadra lépni? Mi van ha...nem éli túl...?-kérdeztem elhaló hangon, és éreztem ahogy az a maradék könny, ami megmaradt bennem, elkezd ismét csordogálni, majd fájdalmasan csattanva a földre zuhanni. A fiú magához rántott, és szorosan átölelt védelmező karjaival, majd ide-oda kezdett el dölöngélni próbálva nyugtatni engem, de az nem nagyon ment. Csak sírtam és sírtam. Hisz tudtam...ez az én hibám...

Egy kis idő elteltével az ajtó kitárult és egy doktor sétált ki rajta, egyenesen felénk tartva. Szívem torkomban kezdett dobogni, ahogy egyre közelebb ért hozzánk. Lélegzet vételem felgyorsult, és arcom verejtékkel lett tele.

Csak jó hír legyen, csak jó...!

-Maguk hozzá tartozói?-szólalt meg kissé mély és recés hangján. A fiúk aprót bólintottak, mire a doktor megköszörülte a torkát és bele kezdett.-Nos...néhány bordája megrepett és egy el is tört. Más csont törést, vagy hasonlót nem szerzett, csak néhány karcolást, és a fején egy nagy sebet amit be kellett kötöznünk. Ez viszonylag jó hír, de...-húzta el a száját kissé szomorkásan, mire érdeklődve kissé előrébb hajoltam.

-Mi "de"?-kérdeztem feszülten, és majd' megevett az ideg.

Csak mond, hogy nincs semmi komolyabb baja! Kérlek...nagyon szépen kérlek!

-A fiatal úr...kómába esett.

Hogy...mi?

-Nem tudjuk mikor fog felkelni. Azt sem tudjuk, fel-e fog ébredni. Sajnálom...-elhúzta száját, majd meghajolva előttünk el is ment mellettünk, s vissza se nézett. A hallottak után lesokkolódtam és csak magam elé tudtam meredni.

-Nem. Nem, nem, nem! Yoongi ezt nem teheted velem!-kezdtem el tisztára kiakadni.-Nem most! Mindjárt itt a verseny és megigérted, hogy eljössz! Megigérted, hogy ott leszel velem! Megigérted, hogy soha nem hagysz el! YOONGI, NEM!-kezdtem el zokogni, mire Jimin, gyorsan magához rántott, majd nyugtatólag hátam kezdte simogatni és csitítgatni kezdett.

-Sshhh...nem lesz semmi baja. Igérem!-suttogta fülembe, de az ő hangján is lehetett hallani, hogy nem bírja tovább, mindjárt sírni kezd.

-NamJoon, most mi lesz?-kérdezte Jin vészjóslóan.

-Nem tudom...-válaszolt az előbb említett, alig hallhatóan. Belőlem meg...tisztára kiszállt az élet.

*ugrás az időben a mikrofonon keresztül a másnapra*

-Kicsim hova mész?-jött utánam nevelő anyukám, mikor már az ajtót kezdtem el zárni. Sóhajtva hátra fordultam.

-Apa tegnap kibérelte a korcsolya pályát. Muszály gyakorolnom még úgy is...hogy Ő most nincs itt...-mondtam kissé lehajtott fejjel, majd meg sem várva anyukám válaszát, kiléptem a házból és egyenesen a korcsolya pálya fele vettem az irányt.

Olyan voltam, mint valami élőholt gyerek, de minden erőm összeszedve léptem fel a tiszta jégre, majd kezdtem el táncolni a...Yoongi-val közösen kitalált koreográfiát. Persze, ahogy az Ő rap része következett, meg is álltam. Szemeimbe könnyek gyűltek, és izmaim megfeszültek hagját hallva. Olyan tökéletes volt, de mégis...én élőben szerettem volna hallani. Azt szerettem volna, ha ott lenne előttem és Ő maga rap-elne nekem. Ha kezemet szorongatva suttogna füleimbe kedves szavakat. Ha együtt tudnánk aludni, úgy, hogy Ő derekamnál fogva ölel, s húz szorosan közel magához, mintha attól félne, hogy valaki készülne elrabolni. Ha meleg és szenvedélyes csókokkal árasztaná el kiszáradt ajkaim, amit én nagy örömmel viszonoznék. Ha most itt lenne mellettem és bíztatna, hogy biztos megnyerem a versenyt. Szeretném hallani, mikor azt mondja "Most haza megyünk és pihenünk!". Szeretném hallani, hogy azt mondja..." Szeretlek, és soha többé nem hagylak el!"

-RaRa!? Miért ülsz te a jégen?!-hallottam meg Jimin egyre közeledő hangját, mire ijedtemben felkaptam fejem. Mikor a fiú elébem ért, csak akkor tudatosult bennem igazán, hogy én a jégen ülök szét fagyva és könnyekkel áztatott arccal.-Gyere! Segítek!-mondta miközben megragadta jég hideg karom, s gyengéden felhúzott a jégről, majd maga után húzva leültetett a már rég megszokott padomra.-Miért ültél a jégen? És egyáltalán mióta ültél ott?-kérdezte fejét hátra döntve a padon, hangján pedig lehetett hallani az aggodalmat. Csak magam elé meredtem. Nem érdekelt, hogy az arcom tiszta könny. Nem érdekelt semmi. Fejem lehajtva, arcom már szinte lefagyva, szintúgy kezeim. Apropó kéz. A vágáson még mindig az a kötés van, amit még Yoongi rakott fel nekem. Azóta nem szedtem le. Nem is szeretném. Kissé olyan illata van, mint neki. De lehet ezt csak beképzelem, mert annyira hiányzik, hogy már mindenben csak Őt látom...hallom...érzem...-Tudom...hogy nehéz...nekem is. Hidd el...nekem még nehezebb.-suttogta alig hallhatóan, de úgy, hogy én meghalljam. Igaza van. Ő régebb óta ismeri, mint én. Yoongi neki olyan, mint a bátja. Nekem meg csak a csávóm. Alig ismerem ráadásul. Pár hónapja ismertem meg csak úgy igazán. De nekem mégis...nagyon hiányzik. Nem tudok nélküle élni. Nem lennék képes rá.

*lö tájmszkip az időben a könnyeiteken keresztül pár órával későbbre*

-Kicsim? Hogy-hogy már ilyenkor itthon?-nézett rám értetlenül anyukám, mikor lehajtott fejjel bebattyogtam a konyhába. Ma szerencsémre nem dolgozik. Vagy hétvége van, és elfelejtettem volna? Jó lenne kicsit össze szedni magam. De nem megy...

-Anya...-kezdtem bele kissé rekedt, s halk hangon, miközben leültem egy székre az asztal előtt.-Anya én nagyon félek!-mondtam ki neki mi lelkem nagyon nyomta, s hangos zokogásban törtem ki. Arcom kezeim közé temettem, és amilyen hangosan csak tudtam zokogtam. Vállaim úgy remegtek, hogy már azt hittem, ki fognak esni a helyükről. Hallottam ahogy anyukám gyorsan odarohan hozzám, majd megéreztem meleg kezeit körülöttem, amikkel szorosan átölelt. Óvatosan és lassan simogatta háttam nyugtatás képp. De lenyugodni azt nem nagyon tudtam. Csak bőgtem, mint valami öt éves gyerek, kitől elvették a nyalókáját. Végülis...vehetjük úgy, hogy...én voltam az öt éves gyerek. Yoongi a nyalókám. És az élet az az ember ki elvette tőlem Yoongi-t. Igaz...nem halt meg. De mégis olyan érzés volt, hogy tudom, hogy kómában van, mintha már nem lenne velem, és soha többet nem jönne vissza. Szívem olyan üresnek tünt. Mintha kitépték volna a belseét. És csak egy rongy darab lenne ott. Amit összegyűrtek használat után, és elhalyították melegebb éghajlatra. Majd a napon porrá égne, és a szél szanaszét fújná, úgy, mintha soha nem is létezett volna.

Meddig kell még várnom? Meddig kell még várnom, hogy problémák nélkül élhessünk? Meddig kell várnom, hogy fájdalmak nélkül élhessünk? Meddig? Én csak...békében szeretnék végre élni. Senki, se semmi ne avatkozna bele az életembe. A Yoongi-val közös életembe. Egy közös jövőt szeretnék vele. És nem mással. És nem szeretném...ha pont most hagyna el...ilyen korán. Annyi mindent szeretnék még vele átélni. Még annyiszor szeretném érezni a csókjait. A meleg öleléseit. A szívmelengető hangját, s szavait. Miért nem vagy mellettem Yoongi? Miért löktél el? Miért kockáztattál? Miért nem hagytad, hogy elüssön engem az a kocsi? Miért?

Anya végig ott volt velem. Ahogy Sugar is. Végig meséltem mind a kettőjüknek, hogy mennyire is fáj, és hogy mennyire is félek attól, hogy elveszítem Yoongi-t. Ő életem szerelme, soha senkit nem szerettem jobban, mint Őt, és nem is szeretnék mást. Senki más sem helyettesítheti Őt.