Age-restricted love

Part2/ Talán...?

„Ám ekkor valaki megzavarta a gondolatmenetemet. Egy kéz érintette meg lágyan a vállamat. „

Ijedten hátra kaptam a fejem. Mikor megláttam, hogy ki az, rögtön fényesebbnek láttam mindent. Kevin állt a hátam mögött, és ragyogó szemeivel kereste a tekintetem. Mikor ránézek erre a férfira, a világ összes boldogságát magamban érzem. Szükségem van arra, hogy itt legyen mellettem.

Kevin: Szia Katy. Sajnálom, hogy zavarlak de oda szerettem volna adni ezt a feladat lapot. Ha esetleg holnapra meg tudnád csinálni és behoznád az irodámba akkor annak nagyon örülnék.

Mindeközben tekintetét belefúrta az enyémbe, mosolygott és kezét továbbra is vállamon pihentette.

Katy: Persze, természetesen.

Zavarba voltam. Teljesen rákvörös lettem, amit észre is vehetett, mert még szélesebb mosolyra húzódott a szája. Imádtam a mosolyát. Ilyenkor még jobban kivirult az arca.

Az idilli pillanatot a leányotthon vezetője zavarta meg.

Mrs. Parker: Kevin. Muszáj lenne beszélnünk.

Kevin rögtön levette a vállamról a kezét, és zavartan nézett a szigorú arckifejezéssel megáldott asszonyra. Tudtam, hogy ebből még baj is lehet. Ez a nő mindent észrevesz és nem akartam, hogy Kevinnek ebből bármi baja is legyen. A nő még a türelem legapróbb cseppjét sem mutatta.

Ellentmondást nem tűrve nézett Kevinre. A férfi elindult majd a nő mellé szegődött. Néztem ahogyan elsétál. Félútról még visszanézett és küldött felém egy halvány mosolyt.
Noora: Kat, mi volt ez?

Katy: Micsoda?

Noora: Ne is próbáld tagadni. Izzik körülöttetek a levegő. Csak rád mosolyog úgy, hogy közben ragyog a szeme.

Katy: Nem értem miről beszélsz. - mondtam, majd otthagytam.

Besétáltam egy kopott ajtajú terembe, ahol művészet órát tartottak. Alapvetően szeretem ezeket az órákat. De most, nem tudtam másra gondolni csak arra ami történt. Ahogyan mosolygott, miközben végig a szemembe nézett. Ahogyan csillogtak a szemei.
Ahogy a hatalmas folyosón lépkedtem, azon gondolkodtam, hogyha Noora ezt észrevette, akkor mások is észre fogják.
Nem tudtam eldönteni, hogy a boldogságot válasszam vagy inkább húzzam meg magam csendben és akkor nem veszélyeztetem sem az ő munkáját, sem az én életemet.

Végre vége lett az órának, és indulhattam az ebédlőbe. Csendben kullogtam a hatalmas folyosón, amikor valaki mellém szegődött. A pillangók jeleztek a gyomromban ezért felnéztem és megláttam ŐT. Ott sétált mellettem a koptatott farmerében és a mustársárga pulcsijában. Kitűnt a szürke tömegből, és ez eléggé imponáló volt sok diák számára bele értve engem is. De valahol legbelül, nagyon mélyen éreztem, hogy engem valamiért kifejezetten kedvel.

Kevin: Zavarok? -kérdezte, és gyönyörű fogsorát megvillantva mosolygott rám.

Katy: Nem, dehogy. Mindig öröm látni önt.- azt hiszem látta rajtam, hogy legszívesebben a nyakába ugranék, de nem tehettem.

Kevin: Nos, kifejezetten örülök, hogy ilyen érzéseket váltok ki önből. -mosolyodott el.

Ebben a pillanatban, a lábaim gyökeret eresztettek a padlóba. A végtagjaim elkezdtek remegni, mint a kocsonya és a következő pillanatban a térdeim már a hideg kövön pihentek. Ezután minden, teljesen sötét lett. A következő pillanatban az orvosi szobában ébredtem. Minden fehér volt körülöttem, de bármilyen nyomasztó is volt az egész hely, mégis éreztem azt a felemelő szabadságot, amit csak akkor érzék mikor a közelemben van. Mikor oldalra fordítottam a fejem, megláttam Kevin arcát. Először láttam aggódást és őszinte fájdalmat az arcán. Kezével lágyan tartotta az enyémet és aggódva vizslatott.

Láttam, hogy egy hatalmas kő esik le a szívéről és enyhén megszorította a kezemet. Láttam, hogy szóra nyitná a száját és mindennél jobban meg akartam hallgatni, hogy mit szeretne mondani, de ekkor belépett a nővér és kiküldte a szobából, mondván, hogy a beteggel kell beszélnie...