Age-restricted love

Part1/ Kezdetek

Ez a reggel is úgy kezdődött mint a többi. Szürke reggelek, szürke hétköznapok. Mindig ugyanaz a mókuskerék. Felkelek, megmosakszom, felveszem az egyenruhát, majd lemegyek az étkezőbe ami szintén egy hatalmas szürke hely. Mindenki ugyanolyan. Talán csak a haj színéről lehet megkülönböztetni minket. Az ebédlő végén egy hosszú asztalnál ülnek a nevelők. Akárhányszor odanézek csak komor, savanyú arcokat látok. Kivéve az övét. A nyelvtanárom. Kevin arca mindig ragyog. Nem illik ebbe az egyhangú, elszigetelt kis világba. Néha mikor kicsit közelebb ülök, sikerül elkapnom a tekintetét. Ilyenkor mélyen belenéz gyönyörű mogyoróbarna szemeivel az enyémbe. Ilyenkor érzem magam igazán szabadnak. Talán csak képzelődöm de Ilyenkor mintha ugyan azt érezné mint én. Talán kezdek bekattanni. Mit is képzelek? Egy 40 éves férfiról beszélünk. Hogy is érezhetne bármit is egy fiatal lány iránt? Ha ő nem is érez semmit, nekem akkor is ő az egyetlen boldogságom ebben a börtönben.

Miután a reggeli véget ér, mehetünk órára. Ma tudomány lesz az első órám. Egyhangúan bekullogtam a terembe, amiben pár padon, egy táblán és a pár kopott függönyön kívül csak egy életerősnek kicsit sem mondható páfrány foglalt helyet a sarokban. Nem mintha ez bármennyire feldobta volna a szoba kinézetét. Leültem egy székre, és vártam, hogy végre történjen valami. Lassan elkezdtek beszivárogni a diákok, és nemsokára megérkezett a tanár is. Hosszas magyarázás után kicsöngettek és mindenki indulhatott a kötelező szünetre. Ilyenkor mindenki az udvarra gyűlik, és indulhat a kötelező társalgás, a kommunikáció fejlesztésének érdekében. Őszintén szólva bárki bármit mond, a világ megváltozott. Ma már senki nem beszélget személyesen. Ezért kellünk mi. Hogy ezt vissza hozzuk.

Mikor innen kilépünk kapunk egy nyomkövetőt, hogy ne tudjuk el hagyni az országot.

De engem ez nem fog megakadályozni abban, hogy elmenjek és valóra váltsam az álmom. El fogok utazni, és idegenvezető leszek. Fel fogom használni a nyelvtudásom. Azt akarom, hogy büszke legyen rám.

Noraa: -Kat, ébredj. Nem gondolod, hogy kicsit sokat vagy távol tőlünk? Mindig álmodozol. Csak tudnám kiről...

Katy: - Egyáltalán nem álmodozom, csak gondolkoztam. És amúgy is, kiről kéne álmodoznom?

Mire a mondatom végére értem Noora már ott is hagyott. Tulajdonképpen ő az egyetlen barátom itt. De még ő sem tud az érzéseimről. Senki sem tud róla...

Egy padon ültem, magas fák vettek körbe és lágyan lengedezett a szél. Ilyenkor szeretek gondolkozni. Senki nem zavar, és nem a szürke falak közé vagyok zárva.

Ám ekkor valaki megzavarta a gondolatmenetemet. Egy kéz érintette meg lágyan a vállamat.