Age-restricted love

Part 28/ Apró drámák

Sziasztok. Nagyon régen nem volt rész, sokan azt hihettétek, hogy befejeztem és bevallom én is azt hittem. Végeztem az iskolával és nem volt kiről ihletet merítenem. Most viszont összehoztam egy kisebb részt, remélem van aki még elolvassa..❤

3 hónappal később

Aaronról már rég nem hallottam, ami meglepő mert egy ideig még küldözgette az idióta leveleit. Sokat stresszeltem miatta, ezért Becka, a húgom átjött, és elég sok időt töltött nálunk. Aggódott értem és a piciért.

Ami engem illet, mostanában sokat álltam a tükör előtt. A pocakom egyre nagyobb lett, de sajnos a testem többi része is vele nőtt. A levelek miatt stressz evő lettem, ami nem segített abban, hogy kordában tudjam tartani a súlygyarapodásomat.

-Már megint magadat bámulod?

-Tudod Kevin, ha néha nem azzal a leplezetlen undorral néznél rám akkor talán nem az lenne az érzésem, hogy már soha nem leszek elég jó, neked aki természetesen az első pillanattól fogva tökéletes a számomra.

-Tudod, nem szeretnék vitába szállni veled, mert semmi értelme. Amikor megismertelek, kitűntél a tömegből. Egy életvidám lány voltál, akit semmi nem érdekelt, csakis az, hogy egyszer valóra váltsa az álmát. Tudod én még emlékszem azokra a lopott pillantásokra, azokra a fél mosolyokra, amiket az ebédlőben váltottunk, vagy azokra a kockázatos csókokra, amivel ha lebukunk nem lett volna szép vége. És most nézz magadra. A szerelmünk gyümölcsét hordod a szíved alatt, és ez sem tesz boldoggá. Egy megkeseredett háztartásbeli lettél. Nem értem, hogy hova lett az a lány akibe bele szerettem.

-Akkor nem értem, hogy miért is vagy még mindig velem.

Azt hiszem ez a mondat volt a kegyelemdöfés számunkra. Vállamat meglökve rohant fel a lépcsőn.

A levegőt hangosan kifújva rogytam le a kanapéra. Tényleg az lennék? Egy megkeseredett háztartásbeli? Mostanában sokat veszekszünk, ami nem tesz jót egyikünknek sem, főleg nem a babának.

A gondolatmenetemből egy monoton csattogás szakított ki. Felnéztem, és Kevint láttam lejönni a lépcsőn, bőröndöt húzva maga után.

-Mégis mit akarsz csinálni? -kérdeztem tőle.

-Elmegyek, mert nem bírom nézni ahogyan tönkre teszed magad. Nem engeded, hogy segítsek rajtad. Csak azokkal a rohadt levelekkel vagy elfoglalva. Hát akkor tessék, olvasgasd őket és savanyodj meg még jobban. Engem már nem érdekel.

Azzal hátat fordított és kilépett az ajtón.

Ezt nem vártam. Vagyis azt gondoltam, hogy kimegy sétálni, hogy kiszellőztesse a fejét, de hogy rögtön elhagy..

Már rég nem sírtam, de most hirtelen éreztem ahogyan elszorul a torkom. Nem kaptam levegőt. Próbáltam vissza tartani a sírást, de a könnyek erőszakosan törtek ki. Éreztem, ahogy a lábaim elgyengülnek. Kezdett elsötétedni minden.

-Ne, nem akarom- suttogtam elhalóan.

Mikor kinyitottam a szemem, mindenhol fehér fényeket láttam. Próbáltam kicsit feljebb emelni a fejem, de mintha tele lett volna sárral. Tele voltam csövekkel, gépek csipogtak mellettem. Furcsa érzésem támadt. Fel akartam kapni a fejem de ekkor, valaki lágyan megérintette a kezem.

-Nagyon megijesztettél..

-Mi történt velem Becka? Miért vagyok kórházban?

-Amikor rád találtam, ott feküdtél..és ..és én azt hittem, hogy meghaltál.

-Beszélni akarok valakivel. Kérlek hívj egy orvost.

-Rendben, máris jövök.

Egy perc sem telt el, és a húgom már ott állt az ajtóban az orvossal.

-Doktor úr, mondja mi történt velem?

-Nagyon sajnálom, kisasszony de rossz híreket kell közölnöm...

Ebben a pillanatban tudtam, hogy be fog igazolódni a sejtésem.

-Kérem ne... Az nem lehet

-Sajnálom, de nem találtunk a babánál életre utaló jeleket...