Age-restricted love

Part19/ Kell-e a változás

Katy szemszöge:

Még mindig öleltem Kevint, és nem is akartam elengedni. Csak magamnak akarom. Még 5 percig állhattunk így, mikor a nővér jött be a szobába.

Nővér: Katy, elmehetsz.

Egy doboz nyugtatót nyomott a kezembe, majd kinyitotta az ajtót és kitessékelt. Kiléptünk majd a folyosón elindultunk a szobám felé. Csak aludni akartam és elfelejteni mindent. Kevin ott sétált a jobb oldalamon. Kezét ökölbe szorította amiből rájöttem, hogy ideges. Az erek kilátszottak alkarján, ami másik szituációban észvesztően szexi, de most ilyesztő volt. Megpróbáltam elé kerülni majd lábaim lecövekeltek.

Katy: Miért vagy ideges? Ki az oka?

Bármit mondhatott volna, de a név hallatán azt hittem, hogy megint összeesek.

Kevin: Te, Katy. Te vagy az oka. Amióta veled vagyok, csak azon aggódom, hogy nehogy bajod essen. Félek, hogy mikor esel össze. Hogy mikor unsz rám és tálalsz ki mindenkinek.

Katy: Tessék?

Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Egész testem remegett a hirtelen ért sokktól. Fájt amiket mondott de még jobban fájt, hogy éppen most mondta. Amikor Noora élet és halál között lebeg. Amikor minden egyes porcikájára szükségem lenne ahhoz, hogy túléljem. De nem... Ő csak magára gondolt. Csak arra gondolt, hogy neki mi lenne a legjobb. Az is nagyon fájt, hogy nem bízott meg bennem. Azt hittem, hogy szeret de ezek szerint csak úgy megtartott mert miért ne?  Éreztem, ahogyan végtagjaim ismét elgyengülnek de meg akartam neki mutatni, hogy erős vagyok. Összeszedtem magam, letéptem magamról a tőle kapott ékszert majd a tenyerébe csúsztattam. Fájdalmas tekintettel nézett rám. Mind a ketten próbáltuk lenyelni a könnyeinket. Láttam rajta, hogy neki már nem megy. Kibukott belőle minden. Hullottak a könnyei. De az arca még mindig hűvös volt. Nem enyhült, egy cseppet sem. Pontosan ez adta meg az utolsó döfést. Hátat fordítottam neki és elindultam.

Éreztem ahogyan elkapja a kezem és visszaránt. Egy centire sem volt tőlem az arca. Lángolt a tekintete. Égett benne a vágy, de ebben a pillanatban nem vadított meg inkább csak dühített. Kirántottam a kezem, erős karja szorításából és felrohantam a szobámba. Az ajtót becsapva magam mögött dőltem el az ágyon és ekkor kitört belőlem minden. A hihetetlen szerelmem iránta, a vágy és a vonzódás, a hatalmas csalódottság és a düh egyszerre. Kiabálni akartam, csapkodni, törni-zúzni, de ehelyett csak elővettem a bőröndöm és mindenem összepakoltam. Levettem minden képet a falról. Kiürítettem a szekrényeim és a fiókokat. Miután készen lettem leültem az ágyra és hívást indítottam. Egy kedves női hang szólt a telefonba.

Mary: Igen, Tessék?!

Katy: Ohm, szia.. Anyu..

Mary: Katy? Kicsim te vagy az?

Hallottam ahogyan elérzékenyül a hangja.

Katy: Igen én vagyok. Anyu.. Szeretnék haza menni. Szeretném ha értem jönnétek.

Vártam hogy azt fogja mondani, hogy nem jönnek vagy hogy meg volt a lehetőségem haza menni. De nem..

Mary: Azonnal indulok kicsim. 20 perc múlva a kapuban találkozunk.

A kattanásból ítélve már le is tette. Elemeltem a fülemtől a készüléket és zsebre tettem. Felvettem a táskáim majd levonszoltam magam az igazgatóhoz. Pillanatok alatt elintéztem a kiiratkozást. Az a nő valamiért mindig pikkelt rám. Talán nem tetszett neki a kapcsolatom Kevinnel. És ha megtudná, hogy valójában miket csináltunk... Kitérne a hitéből...

A papírok kitöltése után, könnyes búcsút vettem az igazgatótól majd kiléptem az irodából.

Az udvarra lépve megláttam az édesanyám. Elindultam felé. Vissza sem akartam nézni. Ekkor azonban valaki megragadta a csuklóm. Hátra kaptam a fejem és megláttam az egyik embert a kettő közül aki hiányozni fog innen.

Hazel: Elmentél volna köszönés nélkül?

Mosolygott de a könnyek csak gyűltek a szemébe.

Katy: A búcsúzkodás nem az én terepem. De nagyon fogsz hiányozni.

Eldobtam a táskákat és a bőröndöt, majd a lány nyakába borultam. Hosszas ölelkezés után eltoltam magamtól.

Katy: Mostmár tényleg mennem kell. Vigyázz magadra.

Felvettem a cuccaim és elindultam az autó felé. Betettem mindent a csomagtartóba, majd az anyukám ölelő karjai felé vettem az irányt. Akkor valahogy megnyugodtam. Hiába a rossz viszony. Egy édesanya ölelését semmi sem tudja pótolni. Percekig így álltunk majd ő törte meg a csendet.

Mary: Induljunk, Kat.

Beszálltunk a kocsiba, majd elindultunk kifelé. Ekkor azonban két erős ütést hallottunk a hátsó szélvédő felől. Az anyukám leállította a kocsit és szitkozódva nézett hátra.

Mary: Ki ez a seggfej?

Ahogyan hátra néztem, megláttam Kevint. A kocsi elejéhez sétált és megállt az ajtó mellett.

Katy: Ezt.. Majd én elintézem.

Mary: Siess drágám.

Katy: Rendben.

Kiszálltam és megálltam előtte.

Katy: Mi a francot akarsz?

Kevin: Tudod jól, hogy mit akarok. Téged. Mindenestől. Csak most vettem észre, hogy elveszíthetlek. Eddig természetesnek vettem, hogy itt vagy de rájöttem, hogy egy perc is elég ahhoz, hogy el tűnj az életemből és azt nem akarom. Abba bele halok. Maradj itt kérlek, ne menj el.

Katy: Erre gondolhattál volna az előtt is, hogy olyan dolgokat vágtál a fejemhez. Tudod jól, hogy mit érzek irántad és te kihasználtad. Nem tudom mit vártam ettől az egésztől hiszen te is csak férfi vagy aki egy kis kalandra vágyott. Megkaptad. Most pedig a kis kalandod tovább áll. Remélem boldog leszel.

Kevin: Nélküled nem megy...

Katy: Köszönök mindent.

Ebben a pillanatban megfogta a kezem, magához rántott és megcsókolt. De most nem a fenekem fogta, vagy a hajamat markolta hanem a kezeim fogta. Mintha nem akarna elengedni. Ekkor egy hideg fémes anyagot éreztem a kezemben. Ezután eltoltam magamtól.

Katy: Nem szeretek búcsúzkodni.
Talán majd egyszer még találkozunk.
Ezután beszálltam a kocsiba.

Katy: Menjünk innen.

Anyu elindította a kocsit és ki hajtott a kapun. Az anyós ülésen ülve kinyitottam a markom és megláttam benne a kicsi arany karkötőt. Ekkor elkapott a sírás. Az aprócska nő óvatosan emelte rám tekintetét.

Mary: Szeretted?

Katy: Szeretem...