Sweet Creature [ H.S. ] (BEFEJEZETLEN)

Season 2; Chapter 3

Éppen az autóban ültünk, úton Harry szüleihez, amikor elkapott egy szörnyű érzés. A hasam görcsölni kezdett, én pedig azt éreztem hogy valami nagyon rossz dolog történik.
A szívverésem felgyorsult, én pedig csak kapkodtam a levegőt. Bepánikoltam.

- Baba, mi a baj? - nézett rám zavarodott tekintettel Harry, mire nem bírtam tovább.
Elsírtam magam.

- Annyira aggódom. - sírtam fel, de Harrytől csak egy kuncogást kaptam.

- Ne félj már! A doktor úr elmondta hogy előfordulhat ilyen. - szorította meg a kezem.

Először teljesen felháborodtam, amikor ő nem is aggódott egy cseppet sem, de mikor megfogta a kezem, teljesen megnyugtatott. Hihetetlen, hogy egy-egy gesztusával mennyire hatással van rám.
Az út további része viszonylag csendben telt, főleg azért mert rengeteget aludtam. S amikor ébren voltam, akkor is csupán annyihoz volt erőm, hogy kábult tekintettel bámuljak kifelé az ablakon.

Több óra átbambult kocsikázás után, odaértünk Holmes Chapelbe, ahol elkápráztatott mindaz, ami a szemem elé tárult. Még sosem jártam itt, de csodaszép volt.
Az egész közeg sugározta magából azt a családiasságot, amit annyira szerettem.
Mindenhol gyerekek játszottak, a belvárosban fiatalok, felnőtt nők és férfiak vásároltak, miközben próbáltak odafigyelni a gyermekeikre, hogy a nagy játék hevében el ne vesszenek.
Megmosolyogtatott a gondolat, hogy 4 év múlva mi is hasonlóan fogunk festeni.
Azonban hamar rántott vissza Harry a gondolatmenetemből, mikor közölte, hogy megérkeztünk, majd leállította az autó motorját, és csendben várta hogy végre én is észbekapjak.

- Baby...mehetünk? - mosolygott szélesen vőlegényem.

- Persze. - vigyorogtam vissza rá, miközben kiszálltam a hatalmas autóból.

Remegő térddel tipegtem Harryvel a nyomomban az ajtó elé. Miután Hazz bekopogott, már nyílt is a bejárati ajtó, és egy barna hajú, mosolygós nő állt mögötte. Anne.

- Sziasztok Kedveseim. Anne Twist vagyok, Harry már nagyon sokat mesélt rólad. -nyújtotta a kezét felém, de eközben egy percig sem vette le szemét a hasamról, vagy éppen a fiáról. Furcsa volt, mert rám sem nézett.

- Örvendek! Rhea Bolton! - Próbáltam vele felvenni a szemkontaktust, ami azokban a percekben lehetetlennek bizonyult. Ennyire utált volna már akkor?

Miután megismertem Gemma-t, és a testvérpár is örömködve köszöntötte egymást, a nappaliban telepedtünk le, hogy megkezdődhessen az a tipikus "kínos beszélgetés".

- Na és, mikor ismerkedtetek meg? - kérdezte tőlünk Anne somolyogva.

- Augusztus végén... - suttogtam teljesen bizonytalanul azért, mert féltem a nő reakciójától. Igazából, nem tűnt ő ellenszenvesnek, de egyáltalán nem akart tudomást venni a létezésemről.

Mint aki meg sem hallotta eme megjegyzésemet, ugyanúgy várt tovább a válaszra, ami természetesen már megérkezett; tőlem.
Nevetséges, egyben idegesítő pillanatok sokasága következett, amiből Gemma húzott engem ki, mikor közölte, hogy beszélnünk kell négyszemközt.

Szélsebesen rohantam fel a lépcsőn a lány után, aki miután berántott a szobájába, be is zárta annak ajtaját, majd az ágyára ülve, már szólásra is nyitotta tűzvörös ajkait.

- Szóóval...Rhea...tudnod kell, hogy nagyon szimpatikus vagy nekem. - mosolygott szélesen, mire megjelentek azok a tipikus "Styles" gödröcskék. Nekem is felfelé görbültek ajkaim a látványtól. - de...biztosan észrevetted, hogy az anyánk érdekesen viselkedik most veled. Ez azért van, mert kiskorunkban Harryvel ők nagyon közel álltak egymáshoz, de mikor Harry híressé vált, ez megváltozott. - komorodott el egy pillanatra. - és most hogy vagy neki Te, nem érzi magát a legjobban...de félre ne érts, kedvel, és meg fogja szokni, csak adj neki időt.-fogta meg a kezem bíztatásképpen.

- Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem. - néztem bele rikító zöld szemeibe, amiből a szeretet áradt.

- Ugyan már! - legyintett. - nagyon vagány lánynak tűnsz és ez tetszik!

Azok után, hogy elmeséltük egymásnak a fél életünket, úgy döntöttünk, nincs mit tenni, valahogyan be kellett vágódnom a leendő anyósomnál, amiben Gemma szívesen segédkezett nekem.
Visszamentünk a nappaliba, ahol nem várt látvány fogadott...Harry kipirosodott arccal nézett maga elé, míg az Édesanyja könnyeit próbálta eltűntetni, de ez csakugyan nem sikerült neki.

- Itt meg mi történt? - vonta fel kérdőn szemöldökét Gemma.

- Semmi, kincsem semmi. Egy pillanat és jövök. - nézett rám bűnbánóan Anne, mire a szívem szakadt meg. Lehet, hogy miattam történt mindez.

Nem sokáig bírtam, rögtön utána mentem, és mielőtt még bármit is mondhatott volna, átöleltem. Éreztem, ahogyan szusszan egyet, majd ahogy két kar a derekam köré fonódott.
Tudni akartam hogy elfogad engem, mint a fia mennyasszonyát. Ennél nagyobb áldás nincs.
Azt akartam, hogy a születendő gyermekeinket majd úgy vihessem át a nagyszüleikhez, hogy ők is láthassák, miszerint a családunkban minden rendben, és hogy szeretjük egymást. Mindent, tényleg mindent csakis az én két életemért tettem.
Szerettem volna őket biztonságban, szeretetben felnevelni.