Egy merész döntés...

34.Együtt

"Volna kedved... -kezdett bele - volna kedved randizni velem?

Kitágult szemekkel pillantottam rá, majd felnevettem.

-Akkor valami jó helyet kell kitalálnod. -mondtam- És kérlek ne valami puccos helyet."

-Bízol bennem?-kérdezte egy szerény mosollyal az arcán.

Kérdőn néztem fel rá, nem értettem mire fel mondja most ezt.Fekete felsője szorosan fedte felső testét, nadrágként pedig egy térdig érő rövidnadrágot viselt.

Hajtincsei össze-vissza csiklandozták gyermekded orcát, a kissé hűvös nyári szellőben.Zöldes íriszei ámulatba ejtőek voltak a mai reggelen.Nem is tudom...mintha teljesen máshogy csillognának a megszokottnál.Ajkaimat óvatosan beharaptam,hisz akár mi is történt azon az estén...Rettentően kívántam őt.

-Jó, még most nem kell válaszolnod -válaszolt zavartan a saját kérdésére.Fekete autója a házunk előtt parkolt, a jobb oldal felőli ajtaja tárva nyitva állt. Egy apró mozdulattal behajolt a jármű belsejébe és egy fekete sál szerű dolgot vett elő belőle -Nem muszáj feltenned, de hidd el, élvezetesebb lesz.-lengette meg előttem a szemfedőnek titulált sötét anyagot.

Akár mennyire is elporladt a bizalmam vele kapcsolatosan, valahol...valahol legbelül éreztem.Éreztem, hogy ő ezt az egészet nagyon jóvá akarja tenni.Ahogyan én is, hiszen nem csak ő hibás.Mind a ketten azok vagyunk.Én is ugyan úgy eljátszottam a bizalmával és a legrosszabb, hogy pont a testvérével sikerült ezt elkövetnem.

-Add csak.-nyögtem ki, a full menőt játszva, mintha én lennék maga a megtestesült önbizalom.A kezéből elvéve rögtön a szemem elé helyeztem.

-Had segítsek.-suttogta egyre közelebb hozzám,majd egy pillanat alatt a hátam mögött termett.

-Nem kell, egyedül is boldogulok!-csattantam fel, még magam sem értem miért ilyen ellenséges modorral.Talán az idegesség..mindig az idegesség.

Ethan mit sem törődve az előbbiekkel, lassan körülfonta ügyetlenkedő kezemet hosszú ujjaival, majd helyet nyerve magának a lehető legóvatosabban kötötte meg fejem mögött a kendőt.

Szemeim elől eltűntek az utcánk zöldellő,nyári színei és csak a sötétség volt látható számomra.Még a kendőnek is volt egy tipikus illata.Az a tipikus Ethan illat, pedig tudom hogy nem szeret sálat hordani.Kezeit hátamra helyezte, majd biztatásképpen megsimította nyitott pólóm alatt lévő vállaim.Megborzongva emeltem fel immár én is a kezeimet, majd tapogatózni kezdtem az autó irányába.

-Gyere.-markolta meg szorosan ujjaim, majd az anyós ülés felé kezdett navigálni.Derekamat óvatosan körbefogva tolt közelebb az üléshez, a kezeimmel kapaszkodva huppantam  be a nekem szánt helyre.

-Kényelmesen ülsz?-kérdezte, kisfiús hangon, amitől rögtön mosolyra húzódott a szám.Megbírnám ezt a törődést szokni.Hell térj észhez!Nem gondolkozhatsz már az elején arról, amit csak álmodban mertél gondolni.

Aprót bólintottam, majd óvatosan becsapta az ajtót.Egy szempillantás alatt ő is mellettem termett a kocsiban.

-Óh, majd el felejtettem...-mondta közelebb hajolva,megérezve mentolos lehelettét a bőrömön, amitől a hideg végigfutott a gerincoszlopomon-A biztonsági öv...-suttogta a nyakamra, közben bal kezével mellettem matatott, hogy megkeresse az imént említett dolgot - meg is van.

Izmos kezét a combom mellett pihentette, miközben szerencsétlenkedett az öv becsatolásával.Hajtincsei párszor megcsiklandozták csupasz felkarom, amitől a mosoly még mindig ott éktelenkedett elvörösödött arcomon.

-A szemfedőt a kocsiban is ideadhattad volna.-mondtam kuncogva, majd az utóbbi szónál már kattant is az öv.

-Abban mi lett volna érdekes?-kérdezte még mindig közel hozzám.Már így is rettentően zavarban voltam, ez még csak tett rá egy lapáttal.Hell!TÉRJ ÉSZHEZ!

Karja melegsége lassan eltávolodott tőlem, majd a slusszkulcs kattanása tompa morajt váltott ki a kocsi motorjából.

-Remélem nem bánom ezt meg...-szólaltam meg.

-Hidd el, ezt nem fogod.-mondta, és már éreztem is ahogy a kocsi puha, bőrülésébe préselődök: elindultunk.

*****

A kocsi motorja elhallgatott, Ethan pedig egy mozdulattal a kézi féket hátra húzta és kirántotta a csilingelő kulcsokat a helyükről.Az utat végig beszélgettük és még úgy is élveztem a vele töltött időt, hogy semmit sem láttam.Sőt amit a legjobban bánok, hogy őt sem. Szívesen néztem volna egész úton a sötét haját, a káprázatos szemeit és a ámulatba ejtő mosolyát.

-Azt hittem sose érjük el a végállomást.-mondtam nyújtózkodás közben.Halk matatás hallatszott mellőlem.Elnyílt ajkakkal vártam, hogy mit akar csinálni, majd egy óvatos mozdulattal ki engedett az öv fogsága közül.

-Ennyire rossz volt velem?-tette fel kérdését, miközben ujjaival ismét a fejem mögött kezdett ügyeskedni.Egy sikeres mozdulattal kigubózta a szemeimet eltakaró kendő csomóját, aminek elmondtam magamban egy imát.

A sötét anyag lefejtődött szemeim elől és mikor újra észleltem a feketeségen kívül mást is, Ethan felé fordítottam fejem.Telt ajkai mosolyra húzódtak, majd szikrázó szemei mélyen az enyémekbe fúródtak.

-Minden egyes percét imádtam.-mondtam megsimítva arcát, majd szemeim már máris a háta mögött lévő tájra szegeződtek.

Kezeim lehulltak a fiú ölébe, ajkaim most még inkább tátva maradtak. Eth, ajkait beharapva mérte végig elnyomott arcomat, majd ő is a kilátás felé fordította tekintetét.

-Hova hoztál Ethan Grant Dolan?-suttogtam a maradék levegőmmel ami maradt a tüdőmben.Az autó ajtaján kilépve, neki támaszkodva figyeltem a zöldellő tájat.

Az új környéket kémlelve szemeim még tágabbra nyíltak.Annyira mesébe illő volt az egész: A messzi hegyek szorosan ölelték egymás, zöldellő domborulatait, a magas lombosok sorakozva ékeskedtek egymás mögött, a kéklő égen csak egy-két bárányfelhő akadt, a nap pedig szikrázva sütötte sugarait.A közelben egy kis tó tündöklött, visszatükrözve felszínén a hegyek formáit.Sűrű aljnövényzet mentén, pár kitaposott út volt látható.Rengeteg színes virágzat pompázott a dús pázsit között, a bogarak fürgén repkedek össze-vissza a növények körül.

Ethan szorosan mellém lépett, tekintete az arcom, a táj és a kezem között cikázott.Egy kis idő elteltével tétlenül állt mellettem.Mint egy kisfiú, mikor nem kap elég csokit Halloweenkor. Rá emeltem tekintetem, majd elvesztem a látványában.

Szemei az eget kémlelték, arccsontjai befeszültek, ajkai szorosan zárva voltak.Hajkoronája a hegyi szellőkben táncra perdültek, könyökével az autó tetején támaszkodott.A nap lemenőben lévő sugarai aranysárgán megvilágítva minket, tündöklöttek a hegyek mögött bujkálva.

-Imádom a hegyvidéket...-szólaltam meg végre, mire Ethan rám pillantott.

-Tudom.-mondta röviden.Tekintetét lassan rám vezette, arca fénylett a naplementében.

-Mégis... honnan tudtad?-kérdeztem összeugrott szemöldökkel.

Erre ő csak elvigyorodott és szorosan mellém lépett, mit sem törődve a reakciómmal ujjait körülfonta az enyémekkel és ott álltunk. A naplementében, kézen fogva és ami a legfontosabb: együtt.