Tell Me That You Love Me

22. Come with us

Dylan

- Gyere velünk. - suttogta Thomas, mire leesett az állam. Tényleg azt szeretné, hogy menjek velük? Egy olyan útra, amit a húgának ígért meg? Én nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet lenne. Vajon mit szólna hozzá Lily? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben. Alíg hittem el, amit hallottam. Na, nem mintha nem akarnék Thomassal világkörüli útra menni... a világon talán erre vágyom most a legjobban. De én nem illek bele a képbe.

- Te-tessék? - kérdeztem dadogva, szemöldököm az plafont súrolta.

- Komolyan mondom. Gyere el velünk. - ismételte, majd megragadta a nyakam, és magához húzva egy hosszú csókba vont, de elhúzódtam tőle. Egyik kezem a mellkasára tettem, majd mélyen a szemébe néztem.

- Tommy... - sóhajtottam, mire Thomas arcára csalódottság ült ki.

- Nem akarod, igaz? - mondta lehajtott fejjel. - A fenébe, tudtam, hogy rossz ötlet rákérdeznem... Ne haragudj, csak...

- Nem erről van szó. - szakítottam félbe, mire Thomas ismét rám nézett.

- Hát akkor? - kérdezte halk, bizonytalan hangon.

- Ezt az egész utat...Lilyvel tervezted. Ő pedig veled. Én nem illek bele a képbe, nem akarom elrontani. - mondtam szomorúan. - Tudom, hogy jobb lenne, ha csak ketten mennétek, mert ha én is ott lennék... Te is úgy éreznéd, hogy nem tartozom oda. Nem akarnád, hogy ott legyek. - mondtam el egy szuszra. A szemem a takarót gyűrő kezeimet szuggerálták. Nem akartam Thomas szemébe nézni, mert féltem, hogy elsírnám magam. Tommy megfogta az állam, és szép lassan felemelte, hogy tekintetét az enyémbe fúrhassa. Egy percig némán bámultam a barátom gyönyörű, világosbarna szemeibe, majd halványan elmosolyodtam.

- Mi az? - kérdezte Thomas, kizökkentve a bambulásomból.

- Csak a szemeid. - válaszoltam, mire fél szemöldökét felvonva, elvörösödve nézett rám.

- Mi van velük? - kérdezte zavartan.

- Semmi. Gyönyörűek. - mondtam. - Gyönyörű vagy. - tettem még hozzá, mire Thomas megragadta a vállam, és hátradöntött az ágyon, majd fölém magasodott, és erőszakosan számra nyomta ajkait. Közben egy-egy szó erejéig húzódott csak el.

- Először is...- csók. - Lily imádná...- csók. - Ha velünk jönnél. - csók. - Másodszor pedig - most már végleg elhajolt. - Olyan élethelyzet, hogy én ne akarnám, hogy velem legyél, olyan nem létezik. Érted? - bólintottam. - Szóval. Velünk jössz?

- I-igen. Azt hiszem..Vagyis...Tommy, egy ilyen út...rengeteg pénz... Nem mintha nem tudnám, vagy nem akarnám kifizetni, csak hát...

- Egy szót se többet... - szakított félbe, mire összeráncolt homlokkal néztem rá. - Én fizetem. - jelentette ki olyan könnyedén, mintha csak azt állapította volna meg, hogy kék az ég.

- Nem! - mondtam határozottan.

- De igen. És erről nem nyitok vitát.

- Thomas, nem fogom hagyni...

- Nem. Nyitok. Vitát. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

- Rendben... - adtam meg magam, mert tudtam, hogy úgysem győzhetem meg. - Tommy, most már aludnod kellene. - suttogtam. - Késő van.

- N-n-nem akarok. Megint rosszat fogok álmodni. Nem megy.- hadarta, és úgy tűnt, hogy nagyon közel áll egy újabb pánikrohamhoz.

- Hé-hé, nyugi...minden rendben lesz, jó? Nem fogsz rosszat álmodni, mert én itt vagyok veled. Itt vagyok most, itt leszek egész éjszaka, és megígérem, hogy itt leszek, amikor felébredsz. - suttogtam, finom csókot lehelve ajkaira. Thomas csak bólintott. Mindketten hátradőltünk az ágyon, Thomas a mellkasomnak döntötte a fejét, én pedig átkaroltam őt, majd lekapcsoltam a lámpát. Hosszú percekig néma csend töltötte be a szobát. Azt hittem, hogy Thomas már elaludt, de hirtelen megszólalt.

- Nagyon megnyugtató.

- Micsoda? - kérdeztem mosolyogva, miközben egyik kezemmel beletúrtam a hajába, a másikkal pedig még közelebb húztam magamhoz.

- Hallani a szívverésed. Lassan, és egyenletesen. Megnyugtat. - elmosolyodtam, és nyomtam egy puszit a homlokára. A következő percben már mindketten aludtunk.

______________________________________________________________________________

Másnap reggel ahogy felkeltünk, Thomas rögtön a kórházba akart menni. Bekaptunk egy gyors reggelit, fogtunk egy taxit, és öt percen belül már a kórházban is voltunk. Még túl korán is értünk be, mert a recepción azt mondták, hogy a látogatási idő csak fél óra múlva kezdődik. Addig Thomassal bementünk a váróterembe. Az összes szék szabad volt, mivel senki sem tartózkodott a szobában. De amikor leültem, Thomas ahelyett, hogy egy másik széken foglalt volna helyet, lehuppant az ölembe. Összeráncolt szemöldökkel, de mosolyogva néztem rá.

- Zavar? - kérdezte, és már kezdett volna felkelni, de megragadtam a derekát, és visszahúztam az ölembe.

- Nem. Imádom. - mondtam halkan, majd egy apró csókot nyomtam a nyakára. Majd mégegyet, és mégegyet. Éreztem, hogy Thomas libabőrös lett, mire elvigyorodtam.

Élvezed, mi?

Fél órával később egy nővér lépett be a szobába, és szólt, hogy most már bemehetünk Lilyhez.

Thomas

Mikor beléptünk a húgom szobájába, olyan volt, mintha tegnap óta semmi sem változott volna. Mintha tegnap, amikor elmentünk, megállt volna az idő, és csak most indult volna újra. Lily ugyanolyan sápadt volt, ugyanolyan védtelen, mint tegnap. Éreztem, hogy a legrosszabb gondolatok százai özönlenek az agyamba, de mind elszálltak, amikor Dylan, becsukva mögöttünk az ajtót összekulcsolta a kezeinket. Akkor és ott biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz. Egyszerűen éreztem. Megfogtam Dylan csuklóját, és a Lily ágya melletti fotel felé kezdtem tolni, jelezve, hogy üljön le. Miután helyet foglalt, én is elhelyezkedtem ugyabba a pozícióba, mint a váróteremben, vagyis Dylan ölébe ültem. Odafordultam a húgomhoz, és megszorítottam az eszméletlen teste mellett fekvő kezét.

- Emlékszel.. hogy az orvos azt mondta, előfordulhat, hogy hall minket? - kérdezte Dylan, mire kíváncsi tekintettel fordítottam felé a fejem.

- Mi jár a fejedben?

- Szerintem beszélj hozzá. - mondta hirtelen, majd beletúrt a hajába.

- Komolyan mondod? Szerinted ez tényleg beválik?

- Szerintem egy próbát megér. Rontani nem ronthatsz vele. - magyarázta.

- És mégis...mégis mit kellene mondanom neki? - kérdeztem Dylantől, mert nem igazán volt ötletem, hogy mit kéne mondjak a kómában fekvő húgomnak.

- Valamit. Bármit. Mesélj neki a világkörüli utunkról, például. - ajánlotta Dylan, mire felcsillant a szemem.

- Igazad van, ez jó lesz. Végülis egy próbát megér. - mondtam, majd ismét a húgom felé fordultam. És elkezdtem mesélni neki. Először csak az útról beszéltem. Hogy megvettem a jegyeket, és hogy már elterveztem az egészet. Elmeséltem, hogy milyen helyekre fogunk menni, és hogy miket fogunk csinálni. Természetesen azt sem hagytam ki, hogy Dylan velünk tart. Biztos vagyok benne, hogyha hallotta, amit mondtam neki, akkor majd' kiugtott a bőréből (gondolatban), higy Dyl is velünk jön. Aztán a forgatásról kezdtem neki mesélni. Hogy mennyire szeretem ezt a csapatot, és hogy élmény velük forgatni. És hogy egyszer találkozniuk kell, mert biztos vagyok benne, hogy Lily imádná őket. Tulajdonképpen órákig meséltem neki, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egy nővér kopotat az ajtón, jelezve, hogy a látogatási időnek tíz perc múlva vége.

- Nem tudom, hogy hallasz-e... - kezdtem halkan. - De ha igen, akkor szeretném, hogy tudd, hogy nagyon szeretlek. Mindennél jobban. - mondtam, és egy puszit nyomtam a homlokára.

______________________________________________________________________________

Remélem tetszik a rész, ha igen, ne felejtsetek szavazni! Igyekszem hamar hozni a következőt!