Tell Me That You Love Me

29. Never

Két hét telt el azóta, hogy Dylannal "barátok vagyunk". Én inkább nevezném magunkat idegeneknek, akiket arra köteleznek, hogy együtt dolgozzanak. Nem nagyon beszélünk. Néha próbáltam beszélgetést kezdeményezni, de Dylan valahogy mindig különböző indokokkal lelépett. Én már úgy érzem, hogy nem tudom ezt így tovább csinálni. Amíg együtt voltunk, Dylan már a részemmé vált. És már ott tartok, hogy semmi esélyt nem látok arra, hogy minden olyan legyen, mint régen. Dylan már nem szeret. De én sosem tudnám elfelejteni őt. 

- Thomaaas! - kiáltott a húgom, valószínűleg a ház legtávolabbi pontjából. 

- Mondjad! - ordítottam vissza. Aztán hirtelen kivágódott a konyhaajtó, és Lily trappolt be rajta. Csak egy köntöst viselt, a haja pedig csurom vizes volt. 

- Nem tudod, hogy hol van a hajszárító? - kérdezte.

- Nem. - válaszoltam. - De te vagy az egyetlen aki használja, neked kéne tudni, hogy hol van. 

- Aaaargh, ezzel nem segítesz. - morgott, majd megfordulva kisétált a konyhából, és becsapta mag mögött az ajtót. Nem sokkal később viszont hallottam, ahogyan beindítja a hajszárítót. Szóval ebből levontam ama roppant okos következtetést, hogy megtalálta. Felálltam, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Megálltam az ajtó előtt, és bekopogtam. 

- Gyere! - jött a válasz, szóval lassan lenyomtam a kilincset, és benyitottam.  Az egész hely tiszta pára volt, csodálkozom, hogy Lily nem fulladt meg odabent. A húgom éppen a tükör előtt állt, és nagyban vakolta az arcát. Éppen valami trutyit kent fel a szemhéjára.

- Amúgy meg elfelejtettem megkérdezni. Hová ez a nagy készülődés? - kérdeztem, fél oldalammal az ajtófélfának dőlve. 

- Lesz egy buli, amit az egyik osztálytársam rendez. - nézett rám egy pillanatra, és úgy válaszolt. De aztán azonnal visszafordult a tükör felé, és tovább fojtatta a mázolást. 

- Tényleg? És mikor akartál szólni? Vagy megkérdezni? - kérdezte szemrehányóan, ellökve magam az ajtófélfától, a kezeimet keresztbe fonva. 

-Bocsi, ANYU, nem gondoltam, hogy ez olyan fontos. - vetette oda hanyagul. 

- Már hogy ne lenne fontos? - kérdeztem, két karomat széttárva. - Ha egyszer én vigyázok rád, nem ártana tudnom, hogy hol vagy. Akartál egyáltalán szólni? 

- Hááááát, nem igazán... - vallotta be a húgom, mire megráztam a fejem. 

- Lily... engem nem érdekel, ha találkozol a barátaiddal, de igenis szólnod kell, ha lelépsz valahová, főleg, ha egy házibuliba mész! - mondtam kiabálva, miközben Lily elkerekedett szemmel bámult rám. - B-bocs, ne haragudj... nem akartam kiabálni, csak... - mondtam, majd egy nagy sóhaj kíséretében folytattam. - Én vagyok a felelős érted, és nem akarom, hogy bajod essen. - folytattam, most már normális hangerővel. Lily odalépett hozzám, és megölelt. 

- Tudok vigyázni magamra, oké? - kérdezte mosolyogva, mire megint nagyon sóhajtottam.

- Inni fogsz? - kérdeztem.

- Nem.

- Drogozni? 

- Nem.

- Na és pasizni?

- Természetesen nem. - válaszolt a húgom komoly arckifejezéssel.

- Akkor meg minek mész? - kérdeztem vigyorogva, mire Lily arcára először döbbenet ült ki. Vagy öt másodpercig szó nélkül, összeráncolt homlokkal meredt rám, majd olyan hangosan kezdett röhögni, hogy szerintem még az utca végén is hallották.