Tell Me That You Love Me

17. Hospital

Dylan

Mikor felébredtem, iszonyatosan fájt a fejem. Kinyitottam a szemem, de azonnal be is csuktam, mert a szobában minden fehér volt, és túlságosan is világos. Azt hiszem, egy kórházban vagyok. Gondoltam. Egy ideig gondolkodtam, hogy vajon mit kereshetek itt, aztán beugrott az utolsó emlékem, az apám, amint éppen ökölbe szorítja a kezét. Próbáltam felülni az ágyon, de amint megmozdultam, a fejem tízszer olyan fájdalmasan kezdett lüktetni, mint azelőtt. Szóval csak feküdtem ott, aztán egyszer csak kinyílt az ajtó, és egy fehér köpenyes férfi lépett be rajta. 

- Áh, látom felébredt. Nagyszerű! - mondta a pali, majd leült az ágyam melletti fotelba, és felém fordult. - A nevem Dr. Smith, én vagyok az orvosa. - mutatkozott be. - Hogy érzi magát? 

- Nagyon fáj a fejem. És szédülök is egy kicsit. - mondtam. 

- Ennyi? - kérdezett vissza, miközben lefirkantott valamit az ölében pihenő lapokra. 

- Igen, ennyi. 

- Rendben van. A fejfájás és a szédülés mind az agyrázkódás következtében fellépő tünetek, de ezek nemsokára el fognap múlni. - Itt megállt, majd egy nagyot sóhajtott. - Viszont kötelességem feltenni önnek néhány kérdést. - Fél szemöldökömet felhúzva jeleztem, hogy csak tessék, mire folytatta. - A fiatalember, aki kihívta a mentőket azt állította, hogy senki más nem volt a hotelszobában, amikor rátalált önre. Emlékszik, hogy ki tette ezt önnel? 

- Honnan tudja, hogy nem csak baleset volt? - kérdeztem. 

- A seb a koponyáján túl mély ahhoz, hogy baleset legyen. Megállapítottuk, hogy valaki nagy erejű ütést mért a koponyájára. - Ez ésszerű magyarázatnak tűnik. 

- Az apám volt. - mondtam, mire az orvos eléggé ledöbbent.

- Az..az apja? 

- Igen, az apám. De az ok nem tartozik önre. Még valami? 

- Csupán annyi, hogy tudja-e esetleg, hol tartózkodik most az apja. Az ilyen szintű testi sértésért tíz évet is kaphat. Már ha úgy dönt, hogy feljelenti. - az orvos a szemembe nézett. - Úgy dönt? - Nem is kellett gondolkodnom, csípőből válaszoltam is.

- Csak tíz év? - kérdeztem, mire az orvos elröhögte magát. 

- Most jobb lesz, ha pihen egy kicsit. - mondta.

- Várjon! - állítottam meg. - Beszélni akarok Thomassal. 

Thomas 

Mikor megláttam Dylant a falnál feküdni, csurom véresen, teljesen bepánikoltam. De nem húztam az időt, azonnal kihívtam a mentőket. Szólongattam őt, de nem volt magánál. Amíg vártam a mentőket, egy rongyot szorítottam Dylan fejéhez, hogy ne veszítsen túl sok vért. Közben pedig SMS-eztem a többieknek, hogy mindenki menjen a kórházba. 

Amikor odaértünk, Dylant bevitték a műtőbe, hogy összevarrják a fejét. Közben pedig a többiek is szépen lassan megérkeztek. Először Kaya, majd Will, Ki Hong, Dexter, Aml, Blake és a többiek. Órákig ültünk a váróban. Miután Dylant megműtötték, be akartam menni hozzá, de nem engedték. Majd úgy egy másfél órával később kisétált az orvos Dylan szobájából, és felénk vette az irányt. 

- A barátjuk jól van. ugyan fáj a feje, és szédül is egy kicsit, de hamar rendbe fog jönni. Most pihennie kell egy kicsit, de előtte...

- Igen? - siettette Kaya. 

- Beszélni akar...- Körbenézett a társaságon, majd megakadt a szeme rajtam. - Thomas, ugye? - Bólintottam. - Magát akarja látni. 

Besétáltam Dylanhaz, de amikor megláttam, teljesen ledöbbentem. A bőre fehér volt, mint egy vámpírnak, a szeme alatt sötét karikák húzódtak. A feje be volt kötözve. Nagyon meggyötörtnek látszott. Annyira ledöbbentett Dylan látványa, hogy észre sem vettem, hogy bámulom őt.