Homonculusszal az élet

Hetedik fejezet

Envy csak ült Ed ágya mellett, és meredten nézte a még mindig eszméletlen fiút. Nem tudta, mit kéne tennie, hogy az apró termetű Acél alkimista végre magához térjen, kinyissa a szemét és ránézzen. A homonculus nem tehetett mást, mint hogy ott ült, fogta a fiú kezét és megpróbált nem arra gondolni, hogy Ed meghalhat. Ha meghal, az az ő hibája lesz, hiszen ő juttatta ilyen állapotba, ő volt az, aki eszét vesztve, a másikra nem figyelve majdnem megölte. Senki mást nem okolhatott érte, csakis saját magát. Már két nap telt el, az orvos szerint pedig Ed előbb-utóbb magához fog térni, de Envy nem volt ennyire bizakodó. Eddig fogalma sem volt róla, mekkora ereje van valójában, hogy milyen kegyetlen és erőszakos is tud lenni. Most pedig megfizetett érte, így csak várhatott és reménykedhetett benne, hogy ha Ed egyszer magához tér, nem fogja őt gyűlölni, nem fogja eldobni, vagy nem fog tőle halálra rémülni. A homonculus mindhármat megértette volna, elvégre valóban szörnyeteg volt, egy szívtelen, kegyetlen lény, amelynek nem is itt lenne a helye az emberek között.

Adam Dunhurst és emberei távol tartották magukat tőle, csak Emily nézett be hozzá néhányszor. Envy a maga módján kezdte megkedvelni a nőt, aki az elmúlt pár napban tartotta benne a lelket. Nem omolhatott össze, főleg Ed miatt nem. Nem érdemelte meg, hogy összeomoljon, ezt ő is tudta. Az ő hibája minden, ő tehet róla, nincs hát joga arra, hogy szomorú legyen. Óvatosan megsimogatta Ed arcát, hátha a szőke végre megmoccan, de semmi.

– Ed... kérlek... térj magadhoz... – suttogta Envy, mint már annyiszor az elmúlt két nap során. – Szükségem van rád... Ed! Könyörgöm... Sajnálom, hogy... hogy ezt tettem. Én nem akartam... tényleg... én...

Halk kopogás szakította félbe, majd nyílt az ajtó, és Emily lépett be rajta egy törülközővel és egy váltás ruhával a kezében. Envy gyorsan, lopva megtörölte a szemét és akkor döbbent rá, hogy majdnem elsírta magát. A nő egy szót sem szólt, csak csendesen odalépett a homonculushoz, majd felé nyújtotta a kezében tartott holmikat.

– Menj, zuhanyozz le! – mondta kedves hangon, mire Envy döbbenten nézett rá. – Talán jobban leszel tőle, és egyébként sem tesz jót, ha folyton itt ücsörögsz. Ideje, hogy kissé kitisztítsd a fejed.

– Nem akarom magára hagyni – suttogta halkan Envy. – Mi van, ha... ha közben történik vele valami, amíg nem vagyok itt?

– Tudod mit? Én itt maradok, amíg te lezuhanyozol – ajánlotta fel Emily. – Ne félj, nem lesz semmi baj, biztos vagyok benne, hogy Ed hamarosan magához tér.

Envy meghányta-vetette magában a dolgot, aztán úgy döntött, hogy Emilynek igaza van. Hiszen azzal, hogy csak itt ül, nem segít Ednek, ráadásul a végén megint be fog golyózni, annak pedig nem lenne jó vége. Ha nem csinál semmit, abba bele fog őrülni, így végül bólintott, majd átvette a ruhákat és a törülközőt a nőtől és elhagyta a szobát. Valami azt súgta neki, hogy Emily Cameron nem hazudik neki, megbízhat benne, hiszen végig segített neki. Ráadásul mind ő, mind az egysége tagjai megtartották a titkát, amiért módfelett hálás volt. Azonban az nem tetszett neki, hogy ez az altábornok fel akarta őt használni, de jelenleg nem ért rá vele foglalkozni. Viszont, ha róla tudott, akkor mi van Eddel? Vajon Ed ment el hozzá, vagy a férfi másképp szerzett tudomást az ő létezéséről? Ezeket nem kérdezte meg, mert nem tartotta eddig fontosnak, de ahogy most jobban belegondolt, furcsának tartotta, hogy a katonák elég hamar rájuk bukkantak. Mintha tudták volna, hol keressék őket. Envy nagyot fújt, majd úgy döntött, elhalasztja a kérdéseket a zuhany végéig. Emilynek igaza volt, meg kellett nyugodnia, ki kellett tisztítania a fejét.

A fürdőbe lépve, üresen találta azt. Ezt hála égnek nem a betegek használták, hanem az orvosok és nővérek, de Envynek megengedték, hogy ő is megtisztálkodhasson benne. A homonculus egy kis polcra helyezte a ruhákat, a törülközőt szépen felakasztotta, majd kibújt azokból, amik rajta voltak. Nem azokat viselte, amiket még Ed adott neki, hiszen azok véresek voltak, Emily pedig felajánlotta, hogy hazaviszi kimosni őket. A mostani összeállítása egy rövid ujjú, fekete ingből és egy hosszú, kék farmerből állt, amik egészen jól álltak neki. Szépen összehajtogatta őket, majd a tiszta ruhák mellé helyezte a kis halmot, aztán belépett a zuhanykabinba. Megnyitotta a vizet, amely először jéghideg volt, csak aztán kezdett felmelegedni. Envyt nem zavarta a hideg, érzékelte ugyan, de nem fázott és melege sem volt soha. Nem tudta, hogy minden homonculus ilyen-e, vagy az a rohadék csak őt alkotta meg ilyenné. Igaz, más homonculusszal még sosem találkozott életében.