Homonculusszal az élet

Tizedik fejezet

Nagyjából egy hét telt el azóta, hogy Ed magához tért, majd megbocsátott Envynek. Igazából nem haragudott a homonculusra, de úgy érezte, muszáj vele ezt éreztetnie is. Egy hosszú beszélgetés után, amely alatt Emily Cameron tapintatosan nem zavarta a párost, Envy végre egy kicsit megnyugodott. A bűntudata ugyan nem múlt el maradéktalanul, de boldog volt, amiért Ed nem akart őt elküldeni maga mellől. Ettől kezdve mindent megtett, hogy segítsen az Acél alkimistának, szó szerint még inkább nem mozdult mellőle, mint eddig. Megtanult kötszert cserélni, ha kellett, lemosdatta az ő drágáját, etette, itatta, pátyolgatta, amit a másik szó nélkül tűrt, hiszen nem nagyon volt más választása. A szőke tisztában volt bele, hogy élete párja így akar neki törleszteni és bár néha eléggé nehezen viselte a homonculus állandó sürgés-forgását maga körül, mégsem emelt szót ellene. Nem emlegette fel, hogy utál kiszolgáltatott lenni, utálja, ha valamit nem tud ő maga megtenni és egyszerűen nem bírja elviselni, hogy még vagy három hétig nem kelhet fel az ágyból. Igaz, nem is lett volna képes rá, mert amint megmozdult, iszonyatos fájdalom áradt szét az egész testében. A bordái kezdtek ugyan összeforrni, de ahhoz még idő kellett, hiába akart minél előbb kikerülni innen. Legalább a lába nem tört el, aminek örülhetett. Ki akart menni, itt akarta hagyni a szobát, hogy legalább friss levegőt szívhasson, de az orvos szerint ezzel még várnia kell, hiszen nem volt elég erős ahhoz, hogy felüljön.

Envy valóban nem tágított Ed mellől, mindent megtett, amit az Acél alkimista kért, még azt is, amit nem, hiszen csak így tehette jóvá, hogy majdnem végzett vele. Viszont eszébe jutott, amit Emily mondott, hogy egy alkalommal valaki más is majdnem megölte a szőkét. De hogy ki, azt a nő nem mondta el, Edet pedig jelenleg nem kérdezhette meg, hiszen ez nem a megfelelő pillanat volt. Mindenesetre kíváncsi volt rá, nyugtalanította, akárcsak Frank Archer, aki azóta az este óta nem jelentkezett. Envy biztos volt benne, hogy a férfi forral valamit, ami arra engedte következtetni, hogy legyen óvatos és tartsa nyitva a szemét. Ed nem tudta megvédeni magát, legalábbis a jelen helyzetben, így neki kellene helyette harcolnia, ha úgy hozná a sors. Napok óta tépte a gondolat, hogy mi is csináljon Archerrel. Meg kellett volna ölnie aznap éjjel, ahogy másokkal is tette, de valamiért csak rá akart ijeszteni. Nem értette saját magát, olyan volt, mintha Ed miatt nem gyilkolta volna meg azt a rohadékot.

Ednek is feltűnt, hogy a homonculus valami miatt rágja magát, aminek semmi köze kettőjükhöz, ám nem tudta, hogyan is kérdezzen rá a dologra. Tudta, hogy Envy tagadna, ennyire már jól ismerte, vagy előállna valami kifogással. Nem akarta erőltetni, inkább az automail karjára fordította figyelmét. Az orvosok képtelenek voltak megjavítani, Ed pedig a gondolatba is beleborzongott, hogy felhívja Winryt. Tudta, hogy mire számíthat a lánytól, ha kiderül, sikeresen tönkretette egy újabb mesterművét. Viszont nem volt más, aki úgy ismerte volna a karját, mint gyerekkori barátja. Barát... Ed túlságosan is jól emlékezett rá, hogy Winry pár hete szerelmet vallott neki, bevallotta, hogy mennyire fontos is számára a fiú. És emlékezett a lány tekintetére, amikor visszautasította, de Winry ennek ellenére is kiállt mellette. Talán néha gondolt úgy a lányra, ahogy a fiúk szoktak, de sosem tekintette őt potenciális feleségjelöltnek. Winry a gyerekkori barátja volt, akire mindig számíthatott, amikor úgy hozta a sors, aki mindig ott volt mellette, segítette, bátorította. Talán pont ezért esett olyan rosszul számára, amikor el kellett utasítania az érzéseit, hiszen ő valaki mást szeretett. De nem volt mit tennie, muszáj volt telefonálnia Winrynek, különben sosem fogja tudni ismét használni a jobb karját.

Envy észrevette, hogy Edet is foglalkoztatja valami, de sokáig nem merte megkérdezni, mi lehet az. Sejtette, hogy nem kettőjükkel kapcsolatos, bár még mindig aggódott, hogy Ed esetleg megváltoztatja a szándékát és mégis elküldi őt maga mellől. Végül csak erőt vett magán, és miután befejezte a napi kötéscserét, valamint az ápolónő is távozott, leült az ágy melletti székre és megköszörülte a torkát.