Homonculusszal az élet

Huszonnyolcadik fejezet

Az autó sebesen haladt, hogy minél előbb úti céljához érjen. Meg is volt rá az oka, hiszen az idő sürgetett, a tennivaló pedig temérdek sok volt. Riza Hawkeye magabiztosan ült a volánnál, és örült neki, amiért útitársával együtt idejében leszállt a vonatról, mielőtt még felfedezték volna őket. Bár álöltözetet viselt, de sosem lehetett elég óvatos. Tudta, hogy Archer és az emberei rájuk vadásznak, egész pontosan arra a személyre, akinek a felkutatásával Mustang megbízta a főhadnagyot. Ez a személy nem volt más, mint a Tim Marcoh, más néven a híres Kristály alkimista, aki most szorongva, magába roskadva ült az autó hátsó ülésén és csak arra tudott gondolni, nem akart belekeveredni ebbe az egészbe. Tudta, hogy miért keresték meg, ez pedig még inkább nem tetszett neki. A Bölcsek köve halálos fegyver lehet azok kezében, akik rosszra akarják használni az erejét. Marcoh-nak volt alkalma megtapasztalni a nyers kövek pusztító erejét, amikor kényszerítették, hogy bevesse azokat az ishvali háború vége felé. Minden idegszálával tiltakozott ellene, de nem volt választása. Most pedig valaki újra köveket készített, és ami még rosszabb, egy olyan lényt is a világra szabadított, amelynek nem lenne szabad léteznie. De ha minden igaz, a lény már több száz éve él és eddig legfeljebb azoknak ártott, akik akarattal, vagy anélkül háborgatták az otthonát.

– Amiket mondott, doktor, azok nagyon érdekesek – mondta Riza, miközben részben az utat figyelte, részben az út melletti bokrokat és fákat. Nyílt vidéken haladtak, nem lehetett tudni, nem bújik-e meg valaki a levelek között. – Bár az igazat megvallva, nem sokat értettem belőle. Majd előadhatja ugyanezt az ezredesnek és ha szerencsénk van, az Edward Elricnek is. Ők alkimisták, valószínűleg nekik jobban el tudja magyarázni a dolgokat.

– Az Acél alkimistának?! – hökkent meg Marcoh. – Maga azt mondta, nála van a homonculus.

– Vele van – bólintott a főhadnagy –, de veszélytelen, legalábbis az Acél alkimistára és ránk nézve. Úgy tűnik, inkább a teremtőjére feni a fogát, amit meg tudok érteni. Amennyit Hohenheimről tudunk, az alapján veszélyesnek kell gondolnunk és feltételeznünk, hogy bármire képes. Ahogy a bizonyára magát olyan bőszen kereső Archer altábornok is.

Marcoh nem válaszolt, csak a gondolataiba süllyedt. Arra gondolt, bár soha senki ne tudott volna a Bölcsek kövéről, sem most, sem a múltban. Rengeteg katasztrófa megelőzhető lett volna nélküle. De az emberi faj már csak olyan természetű, hogy saját magát is a kipusztulás szélére szereti sodorni.

– Ha minden jól megy, holnap estére a Központi városban leszünk – mondta Riza. – Reménykedjünk, hogy sikerült tévútra vezetnünk Archer embereit. Ha a parancsnokságon leszünk, védőőrizetbe vesszük magát. Mustang ezredes személyesen fog felügyelni a biztonságára, doktor.

– Ez megnyugtató – válaszolta a Kristály alkimista. – Jól tudom, hogy Shou Tucker után is nyomoznak?

– Ahogy mondja – biccentett a szőke főhadnagy. – Ön a Bölcsek kövének szakértője, de a Létszobrász alkimista talán felvilágosítással tud nekünk szolgálni a homonculusokról.

Marcoh nem tett megjegyzést arra vonatkozóan, hogy bár ne lenne szakértő az adott témakörben. De tudta, hogy a tudása fontos, hiszen ennek segítségével talán megállíthatnak valakit, aki veszélyt jelent Amestrisre. Habár Riza Hawkeye elmondása alapján Hohenheim csak Edwardot akarja visszakapni, de úgy tűnik, ennek érdekében semmitől sem riad vissza. Természetes, hogy mindenki tudni szerette volna, pontosan mivel is állnak szemben.

~*~

A vonat végre zötyögve beérkezett a Központi város pályaudvarára. Envy megkönnyebbülten felsóhajtott. Már nagyon elege volt az utazásból, a sok emberből és a lármából. Az utolsó három állomást egy öttagú családdal volt kénytelen kibírni, akiknek három gyereke hol ezért, hogy azért nyavalygott fülsértő hangon. Ráadásul folyton fel-alá trappoltak a vagonban, amivel nemcsak Envy, de a többi utas idegein is játszottak. Ha Envy még a régi lett volna, a három idegesítő kölyök az első hisztinél felvette volna a néhai előnevet. De a homonculus már nem gyilkolt embereket, legalábbis nem ártalmatlan, hétköznapi utasokat. Bár a három visító gyerek azért Envy szerint erősen túl volt az ártalmatlan utason. A homonculus megvárta, míg a szülők a gyerekekkel leszállnak, csak aztán állt fel ő maga is. Kinyújtóztatta a tagjait, majd elhagyta a vonatot.