Homonculusszal az élet

Tizenharmadik fejezet

Kimblee alig tudott félreugrani a homonculus útjából, amikor Envy rávetette magát. Csupán centiken múlott, hogy a másik nem találta el, amikor elsuhant mellette. A homonculusnak el kellett ismernie, hogy a másik reflexei igencsak kiválóak, ha ki tudott térni előle, de nem adta fel. Megérezte, hogy a férfi veszélyes, hogy bántani akarja Edet, ő pedig ezt nem akarta szó nélkül hagyni. Senki sem nyúlhatott az ő alkimistájához, mert annak előbb vele kellett számolnia. Ráadásul volt egy olyan sejtése, hogy ez az alak nem véletlenül őgyelgett a kórházban, ráadásul pont azon a folyosón, amelyen Ed szobája is van. És még ha Envy tévedett volna is, az idegen az előbb elárulta magát, a homonculus szerint szándékosan. Vagy talán nem is Edet kereste olyan nagyon. Envy szája kaján mosolyra húzódott, ahogy újra szembefordult az ellenfelével. Ha kell, kiveri belőle a kellő információkat, utána pedig szép lassan végez vele. Ednek nem kell tudnia, hogy számára veszélyes és ártó szándékú ember meghalt.

– Jók a reflexeid, cimbora – vigyorgott Envy, ahogy újabb támadáshoz készült. Most már óvatosan körülnézett, felmérve az erőviszonyokat. Jobb volt vigyázni az idegennel, mintsem óvatlannak lenni. – Eddig nem sok embert ismertem, aki képes volt félreugrani előlem.

– Te sem panaszkodhatsz, homonculus – mosolyodott el Kimblee, miközben felkészült az újabb ütközetre. - Igen, tudom, miféle szerzet vagy, bár kissé megbántva érzem magam, amiért nem az igazi formádat mutatod meg nekem.

– Honnan tudod, hogy nem így nézek-e ki? – döntötte oldalra a fejét a homonculus, miközben csillogó szemekkel nézte a másikat. A küzdelem izgalmasnak ígérkezett, ő pedig imádott erős ellenfelekkel harcolni. - Elvégre, ha nem ismered az igazi formám, akár lehet ez is.

– Mert szinte lerí rólad, hogy ez csak álca. De ha már itt tartunk, hadd mutatkozzam be, ahogy illik, ha már ilyen méltó ellenféllel hozott össze a véletlen – mondta az alkimista. – A nevem Solf J. Kimblee, a Karmazsin alkimista. Szolgálatodra! – Azzal bemutatott egy színpadias meghajlást.

– A nevem Envy – mondta egyszerűen a másik, enyhén meghajolva. – Örvendek a találkozásnak Karmazsin alkimista. És most, ha nem bánod, engedelmeddel végeznék veled. Nem szeretném nagyon megváratni Edet.

– Majd meglátjuk, melyikünk kerül ki győztesen a küzdelemből, Envy – mondta Kimblee, majd ő maga is óvatosan felmérte ellenfelét.

A Karmazsin alkimista nem volt ostoba. Tudta, hogy Envy jóval veszélyesebb, mint amilyennek mutatja magát. Az előbbi kis bemutatója csak erőfitogtatás volt, így úgy döntött, mindent bevet, amit csak tud, hogy legyőzze a homonculust. Azonban óvatosnak kellett lennie, mert olvasott már ezekről a veszélyes teremtményekről, amelyeket a tiltott humán transzmutáció útján lehet létrehozni. Ő maga még sosem látott élő homonculust egészen eddig, de nem is volt olyan ostoba, hogy bármit feláldozva létrehozzon egyet. De úgy tűnt, másoknak semmi sem elég nagy ár. Hogy ki hozhatta létre Envyt, mi volt vele a célja és, hogy a homonculus mit keres most itt, nem tudta. De őszintén szólva, nem is nagyon érdekelte. Viszont égett a vágytól, hogy megharcoljon vele és legyőzze. Kimblee imádott harcolni, bántani másokat, felrobbantani bármit és bárkit, ami és aki csak az útjába került. És jól tudta, hogy egy robbanást még az olyannyira erős Envy sem lenne képes túlélni. Vagy legalábbis csak remélte, hiszen nem tudhatta, hogy a másiknak az alakváltáson és a szemmel láthatóan igencsak fürge mozgásán kívül még miféle képességei lehetnek. De alig várta, hogy megtudhassa, hiszen így akár esélye is lehetett legyőzni a lényt. Ha pedig sikerül, akkor Frank Archer akár elő is fogja léptetni, mondjuk ezredessé, ami igencsak imponált volna Kimblee-nek.

Envy eközben óvatosan felmérte ellenfelét. Habár Solf J. Kimblee nem tűnt erősnek, de mégiscsak egy alkimista volt, akivel jobb volt vigyázni. Envy nem tudta, hogy a férfi milyen képességek birtokában van, de azt látta, hogy gyors és veszélyes, akivel nem tud majd könnyen elbánni. A homonculus, bármennyire is mondta, utálta a fájdalmat és a hosszan elhúzódó küzdelmeket. Harcban szeretett gyorsan végezni az ellenfelével, de a kínzás... Az igencsak más lapra tartozott. Azt szerette órákig, akár napokig húzni, miközben élvezettel hallgatta áldozata nyögéseit, ordítását, imádta látni a fájdalmat, a félelmet, a szenvedést az emberek tekintetében. Elvégre az emberek mind gonoszak, kegyetlenek, akik bántják azt, aki más, mint ők. Ed képezte az egyedüli kivételt, aki az élete kockáztatásával is megvédte őt. De az Acél alkimista különleges volt, Envy ezért kötelességének érezte, hogy bármi áron is távol tartsa tőle az olyanokat, mint Kimblee, vagy Frank Archer.