Homonculusszal az élet

Tizenkilencedik fejezet

A két hét hamar elröppent, Ed pedig végre arra készült, hogy elhagyja a kórházat, amely annyi hónapon át fogságban tartotta. Envy is örült, habár aggódott egy kissé a kedvese állapota miatt. Az orvos ugyan azt mondta, hogy az alkimista teljesen felépült, de figyelmeztette, hogy ne erőltesse meg még túlságosan magát. A homonculus tisztában volt vele, hogy Ed, amilyen mozgékony és nehezen ül meg a fenekén, nem fogja túlságosan jól fogadni a dolgot. Igaza is lett, mert a fiú veszekedett egy sort az orvossal, de végül csak morgott, amikor Envy rávilágított, hogy ha sokat ugrál, akkor megint a kórházban fog kikötni.

Végre, Ed végzett a csomagolással, de amikor fel akarta emelni a bőröndöt, Envy nemes egyszerűséggel kivette azt a kezéből.

– Nem kéne még cipekedned, Edward – jegyezte meg a homonculus, aki ezúttal egy barna hajú, barna szemű fiúnak álcázta magát. – Nem tesz jót az egészségednek. Kímélned kell magad, az orvos is megmondta.

– Nem vagyok cukorból! – morogta Ed, de mikor a homonculus összehúzta a szemét, inkább nem szólt semmit. Nem volt értelme Envyvel vitába szállni, aki legalább olyan makacs volt, mint ő maga. Ha nem makacsabb. – Inkább menjünk! Minél előbb el akarok tűnni innen.

– Akkor irány Riesenbool? – kérdezte a másik, az alkimista pedig kihallotta a homonculus hangjában bujkáló kelletlen felhangot.

– Nem maradunk sokáig, csak pár napig, legfeljebb két hétig, amíg kitalálom, merre tovább – nyugtatta meg Ed a párját, aki nem szólt egy szót sem, de látszott rajta, hogy annál többet gondol. – Hé, te magad mondtad, hogy ne erőltessem meg magam. Riesenbool pedig a nyugalom szigete.

Envy a szemét forgatta, de ezúttal nem tett megjegyzést. Nem is volt értelme, mert tudta, hogy a kis falu Ed szülőhelye és természetes volt, hogy haza akar látogatni. De a homonculus akkor sem akart újra találkozni Winryvel, még akkor sem, ha a lány sokat segített nekik. Tudta, hogy az az automail-bolond szerelő még mindig nem mondott le teljesen az ő Edjéről. Nem akart vitába keveredni senkivel, mert félt, hogy ha újra találkoznak, akkor Ed talán a lányt választja. Envyben még mindig rengeteg félelem, bizonytalanság és rettegés volt, de ezeket igyekezett nem kimutatni. Nem akarta, hogy Ed miatta is aggódjon.

Szerencséjük volt, a vonat, amellyel Riesenboolba akartak utazni, már a peronon állt, és alig negyed óra volt hátra az indulásig. Envy, tanulva a legutóbbi esetből, belekapaszkodott Edbe, nehogy megint elvesszen. Semmi kedve nem volt átélni ugyanazt, amit a legutóbbi alkalommal. Bár most már tudta, hogy az alkimista nem szándékosan hagyta őt magára akkor, de mégis megvolt benne a félsz, hogy esetleg újra elkeveredik. Ed megérezte a homonculus félelmét, így gyengéden megszorította a kezét.

– Ne félj, nem fogom hagyni, hogy megint eltűnj – mondta, tőle szokatlanul lágy hangon, mire Envy idegessége engedett egy kicsit.

Megvették a jegyeket, majd Ed még némi enni- és innivalót is vásárolt. Enyvnek ugyan homonculus lévén nem volt szüksége ételre, de szerette a finom falatokat, különösen, ha az valamiféle édesség képében érkezett. Ed vásárolt is némi csokoládéval gazdagon leöntött, meg mindenfelé színes cukorkával meghintett süteményt, amitől a homonculus szemei felcsillantak. Legszívesebben ott helyben befalta volna őket, de fel is kellett szállniuk a vonatra. Miközben Ed azon veszekedett Envyvel, hogy majd a vonaton megeheti az összes édességet, egyikük sem figyelt fel arra az alakra, aki feszült figyelemmel, arcán széles mosollyal figyelte őket a tömegben.

~*~

Solf J. Kimblee nem siette el a dolgot. Tudta, hogy Ed mikor fog kijönni a kórházból, valamint azt sem volt nehéz kitalálnia, hogy a fiú nagy valószínűséggel először a szülőfaluját fogja meglátogatni. A vonat kiváló alkalmat kínált arra, hogy jól kiszórakozza magát, felrobbantson pár embert – talán a vonatot is –, elintézze a kis mitugrász alkimistát, valamint megszerezze a homonculust. Tudta, hogy az utolsó lesz a legnehezebb, habár Edward Elric sem volt éppen egy könnyen legyőzhető ellenfél. Annak idején, a harcuknál nemcsak Ed sebesült meg súlyosan, de maga Kimblee sem úszta meg könnyen. Bár nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, de attól még nem úszta meg pusztán horzsolásokkal. A börtönorvosoknak néhány helyen úgy kellett őt összevarrni, de mégiscsak jobban megúszta, mint a kis alkimista.