Örökkön örökké

14.

~ Stiles szemszöge ~

Valami nagyot koppant, mire összerándultam.

- Hupsz - hallottam Luca suttogását.

- Felébreszted - susogta megrovóan Lydia.

Résnyire nyitottam a szemeimet. A két lány az ajtó mellett állt, Luca épp a telefonjáért hajolt le, majd megvizsgálta, műkődik-e. Amikor bekapcsolt, nagykt fújva dugta zsebre.

- Mennyit aludtam? - emeltem fel a fejem, majd körülnéztem. Sehol nem láttam órát.

- Nem sokat, úgy egy órát - nézett rám Luca. - Bocsi. Nem akartalak felébreszteni - mentegetőzött.

- Ami azt illeti, én meg nem akarok aludni - ültem fel, majd felálltam, de kicsit megszédültem a hirtelen mozdulattól. Megkapaszkodtam az ágyban, majd mikor már nem fekete pontokat láttam magam előtt, a lánylk fele fordultam. - Mi járatban?

- Jöttem megnézni, hogy vagy - fürkészett Lydia. Utálom ezt a sok fürkésző szempárt. Minden csak rosszabb lesz tőle.

- Én meg most megyek, és megnézem apát - mondtam, kikerülve őket. Lehet, hogy megbántottam Lydiáékat, de ezt a fajta körülugrálást nem bírom elviselni. Inkább leráztam őket.

Apa kórtermébe lépve halkan leültem az ágya melletti székre. Megszorítottam a kezét, majd csak ültem, és a történteken gondolkoztam.

Vajon hol van most Patrick? Scott nem mondta, hogy azóta megtalálták-e. Vajon másokat is megtámad? Épp indultam volna kifele, amikor bevillant az agyamba, hogy akár ide is jöhet, hogy apával végezzen. Melissa pont jött az órás vizitre, így az ajtóban összefutottam vele.

- Neked nem aludnod kéne? - nézett rám összehúzott szemmel, de figyelmen kívül hagytam a kérdését. - Hova mész? - szólt utánam.

- Csak valamit el kell intéznem - szóltam vissza a vállam felett.

- Ne csinálj semmi meggondolatlant - nézett utánam kétkedőn, mire válasz nélkül otthagytam.

Az utcán felhívtam Scottot, majd elindultam az erdő irányába.

- Szia, hol vagy? - kérdeztem, miután felvette.

- Kirával, Maliával meg Liammel azob gondolkozunk, hova mehetett Patrick. De egy lépéssel mintha előttünk járna - mondta elgondolkozóan, mire biccentettem, hiába nem láthatta a telefonon keresztül.

- El tudnál dobni a jeephez? Ott maradt az erdőben, amikor... - haraptam félbe a mondatot. - Meg hátha találunk valami nyomot is - érveltem.

- Jó, hol vagy? - kérdezte, mire megmondtam neki. - Fél perc és ott vagyok - felelte.

- Ugorj fel - kiáltotta, majd egy bukósisakot nyújtott felém.

- Kössz - húztam a fejembe.

Az erdőben a jeepet hamar meg is találtuk. Kirázott a hideg, amikor megláttam, hogy mennyi vér van ott, ahol apa feküdt pár órával korábban... Újra elfogott a pánik, nehezen lélegeztem, kapkodva szedtem a levegőt.

- Jól vagy? - lépett mellém Scott.

- Nem - ziháltam, majd a földre rogytam. Hátamat egy fának vetettem, úgy próbáltam levegőhöz jutni. Lehunytam a szemem.

- Figyelj - hallottam Scott hangját a közelemből. Résnyire nyitottama  szemeim, ott guggolt mellettem. - Elkapjuk Patricket, jó?

- Nem érdekel Patrick! - fakadtam ki. - Apa lehet, hogy meg fog halni! - bokszoltam idegesen a fatörzsbe, mire megroppantak az ujjaim, és borzasztóan fájni kezdett a kezem. Könnyek szöktek a szemembe, de visszatartott levegővel elfordultam Scott-tól.

- Hadd nézzem meg - szólt halkan.

- Jól vagyok - nyögtem ki.

- Hadd nézzem meg! - ismételte meg  erőteljesebben, mire visszafordultam. Nem szólt semmit, csak a kezét az enyémre tette. Amikor a fekete erek megjelentek a kezén, felszisszent, én pedig újbol mozgatni tudtam az ujjaimat, nem fájtak.

- Kössz - néztem rá szomorúan.

- Értem, min mész keresztül. Én sem akarom elveszteni. Olyan, mintha az apám lenne - mondta olyan halkan, hogy épphogy csak hallottam.

- De Scott,... nekem tényleg az apám. Az utolsó élő családtagom - néztem rá, szemeimből sugárzott a fájdalom.

Scott nem szólt semmit, inkább körbejárta a területet.

- Hé, gyere csak - intett oda engem kis idő múlva.

- Találtál valamit? - kérdeztem izgatottan.

- Úgy is mondhatjuk. Ez egy csapóajtó - nézett rám jelentőségteljesen. - És nézd! Szerintem valaki itt lakik - suttogta, karjával maga mögé tolt.

- Ez elég, khm, furán hangzik - ráncoltam a homlokom.

- Nem emlékszel? Malia meg régebben mondta, hogy egy ideig egy csapóajtóval lezárt helyen lakott, amíg még prérifarkasként élt itt. Addig tanyázott itt, amíg egy wendigo-család el nem kergette - suttogta izgatottan.

- Patrick családja - néztem elképedve az egyszerűen, de jól elrejtett csapóajtóra.