Örökkön örökké

10.

~ Luca szemszöge ~

Fogalmam sem volt, merre menjek. Rácsörögtem Scottra, de kinyomta. Vajon hol lehetnek?

Elég sokan jártak az utcán, nem féltem, hogy valaki ilyenkor megtámadna. De mégis mi történhetett?!

Elkezdtem futni Deaton klinikája felé. Már évek óta nem voltam ott, de mindig nála futnak össze a szálak. Legalábbis futottak.

- Hát te? - nézett fel, amikor lihegve kitártam az ajtót.

- Stiles... Scott... - fújtattam. Deaton összeráncolt homlokkal nézett rám, azon filózva, hogy mit akarok kinyögni. - Scott írt valamit Stilesnak, aki erre elsietett valahova - nyögtem ki egy szuszra. Deaton szeme villant egyet, de újra fevette a pókerarcot. Szóval valamit tud, de nem akarja velem megosztani.

- Engem is értesített Scott - kezdte óvatosan. - Stiles apukája helyszínelés közben megsérült - folytatta. Ijedten a szám elé kaptam a kezem.

- De jól van, ugye? - suttogtam könnyes szemekkel.

- Nem tudom. Azóta nem hívtak - tárta szét a kezét tehetetlenül. - Neked nem szabadna csak így az utcán flangálnod - húzta össze a szemeit.

- Nem fogok otthon tétlenkedni, amikor Stiles apukája élet-halál között is lehet! - vágtam vissza.

- Inkább halál - szólalt meg egy hang mögöttem. Riadtan fordultam Patrick felé, aki hangtalanul lépkedett felénk. - Már nem fogja sokáig bírni az öreg sheriff - nevetett fel gúnyosan. Fellobbant bennem a harag. Stiles apukájáért. Stilesért. El sem tudom képzelni, mit érezhet... nem elég, hogy az anyukáját korán elvesztette, most az apja életéért is izgulhat. Bele sem merek gondolni, mi lenne Stilesszal, ha...

- Mit keresel itt? - szegtem fel az állam, de a hangom megremegett.

- Nem is tudom - nézett körbe, majd a tekintete megállapodott rajtam. Hirtelen kieresztette a karmait, majd nekem támadt.

Olyan gyorsan történt minden, hogy nem tudtam ellene tenni semmit, ráadásul ahogy elestünk, mimtha bevertem volna a tarkómat valami keménybe, talán az asztalba, de ekkor már elsötétült a világ...