Remegő végtagokkal álltam az ajtóban. Lassan kinyújtottam a kezem, és lenyomtam a kilincset. Féltem attól, amit látnom kellett. Féltem attól, milyen állapotban találom apámat.
Amikor beléptem, a gépek halk, csipogó, monoton hangja fogadott. Apa ott feküdt, sápadtan, bekötözött sebekkel, infúzióval, lélegeztetőgéppel. Óvatosan becsuktam az ajtót, majd lerogytam a földre. Nem mertem közelebb menni.
De úrrá lettem a félelmemen, felálltam, és odaléptem mellé. Megszorítottam azt a kezét, amelyikből kevesebb vezeték lógott ki. Hirtelen bevillantak a képek anyáról. Tíz éve ugyanígy álltam mellette, szorongattam a sovány kezét, és könnyes szemekkel néztem, ahogy elsorvad előttem. Odahúztam egy széket az ágya mellé, majd leültem, fejemet lehajtottam a matracra, és csendesen sírtam.
El is bóbiskolhattam, mert arra ébredtem, hogy valaki megsimítja a fejem. Hunyorogva néztem fel, és megláttam, hogy apa kinyitotta a szemeit és engem néz. Kiegyenesedtem, majd mielőtt megszólaltam volna, halk, reszelős hangon ennyit mondott:
- Nem foglak itthagyni - szorította meg a kezem, ijesztően erőtlenül, gyengén, mire újra könnybe lábadt a szemem, de a pulcsimba, könyökhajlatomba beletöröltem.
- Hogy vagy? - kérdeztem. Láttam, hogy szenved attól, hogy sírni lát. Megköszörültem a torkom.
- Voltam már jobban is - húzta félmosolyra a száját, mire én is megeresztettem egy halvány mosolyt.
Kinyílt mögöttünk az ajtó, Melissa lépett be. Ellenőrizte a gépeket, majd apához fordult.
- Hogy vagy? Szükséged van valamire?
- Egy fájdalomcsillapító jól jönne - nézett felé apa.
- Mindjárt hozom - sietett ki Melissa. Egy injekcióstűvek tért vissza. - Egy kis nyugtató is. Sokat kell pihenned. Stiles, te is most már búcsúzz el lassan. Apukádnak pihennie kell.
- Oké - mondtam félrehúzott szájjal. Nem szívesen hagytam egyedül, de amikor lassan lehunyta a szemét, kijöttem a kórteremből. Melissa a folyosón várt rám.
- És te jól vagy? - kérdezte halkan, fürkésző szemekkel, mire én félrekaptam a tekintetemet. Melissa amolyan "gondoltam" sóhajt hallatott. - Pihenned kéne.
- Nem, nem pihenhetek most- ráztam meg a fejem, majd tárcsáztam Scottot.
- Stiles. Stiles! - szólított meg erőteljesebb hangon Melissa, majd kivette a telefont a kezemből de kinyomta a hívást. Felháborodva néztem rá.
- De... - kezdtem.
- Pihenned kell, látom, hogy kikészít ez az egész - magyarázta.
- Lucát most hozza be Scott. Lehet agyrázkódása van - mondtam, kissé dühösen, de nem akartam ezt az egészet Scott anyukáján levezetni. -Megtámadta őt is - folytattam suttogva, mire Melissa arckifejezése megváltozott, szánakozóvá. Visszaadta a telefont.
- Szegény gyerek! Túl hamar kell felnőnöd - mondta, majd a szája elé kapta a kezét, mintha az utóbbi mondat csak úgy kicsúszott volna a száján. Mivel nem nagyon tudtam ezt a kijelentést hova rakni, figyelmen kívül hagytam és úhra hívtam Scottot. Második csengésre fel is vette.
- Most jött ki, még várunk az eredményre - mondta köszönés nélkül.
- Odamegyek, pár perc - mondtam, majd elindultam a lift felé. Meglepetésemre Melissa is velem jött, de nem szóltam semmit.
Amikor megláttam Lucát a folyosón, odarohantan hozzá és szorosan megöleltem.
- Mit kerestél te Deaton-nél? - néztem rá szúrós szemmel, de megkönnyebbülve, hogy látszólag semmi sérülése nincs.
- Infókat - nyögte ki. - Otthagytál egyedül, nem gondolod, hogy nem aggódtam szét magamat értetek! - mondta vádlón. - Jól vagy? Elég nyúzottnak tűnsz.
Erőltetten elmosolyodtam. Melissa a vállamra tette a kezét.
- Gyere, mutatok egy helyet, ahol pihenhetsz. Nem muszáj hazamenned - mondta.
Nagynehezen otthagytam Lucát Scott-tal, majd követtem Melissát. Benyitott egy üres szobába, én pedig követtem.
- Igazából, Melissa, nem nagyon tudok, khm, aludni - kezdtem, de ő már elő is kapott egy tűt. - Jaj, ne. Mi az? - húztam össze a szemem, amikor felém közelített vele.
- Nyugtató. Segít pihenni - mondta.
- De nekem nem kell pihennem... - kedztem, de közben már belém is juttatta. Elhúztam a számat.
- Nagyon megviselt ez a nap - mondta. - És rád néz az ember, azt hinné, mindjárt összeesel - mondta, száját mosolyra húzva, mintha csak viccelne, de a szemei komolyak maradtak, és aggodalomtól terhesek.
- Kössz - motyogtam, majd ledőltem az ágyon, elkezdett hatni a nyugtató. Melissa gondosan betakart. Mélyet sóhajtottam, majd lehunytam a szemeimet. Tényleg jól esett egy kicsit lepihenni. Éreztem, ahogy megigazítja rajtam valaki a takarót, ahogyan anya szokta, amikor kiskoromban beteg voltam.
- Köszi, anyu - suttogtam, majd elnyomott az álom.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Örökkön örökké
Фанфик"Az én hősöm" folytatása Stiles, Luca és a többiek egyetemre mentek, és új kihívásokkal kell szembesülniük a szerelemben, barátságban és az életben egyaránt.