Örökkön örökké

23.

- Lydia, nyugi - csitította Scott. Lydia remegve ernyedt el a karjaiban.

- Szerintem menjünk innen - intett a kocsik felé Liam.

- De akkor nem tudjuk meg... - kedzte Malia.

- Valaki meghal - rebegte Lydia könnyes szemekkel.

- Ki? - kérdezte Kira. Lydia nem szólt semmit, csak rám nézett. Kínosan megköszörültem a torkom, ahogy mindenki aggódó pillantásokat vetett rám.

- Indulunk - húzott a pulcsimnál fogva Malia.

- Tudok járni - morogtam, ellegyintve a kezét. Utálom, hogy mindig én vagyok a gyenge láncszem, akire vigyázni kell.

- Ne! Vájatok - suttogta Malia. - Arra vannak - egyenesedett fel, az autóink felé biccentve. Malia nem lassított, Scott átalakulva gyorsan mellé sietett. Kira is felkészült a védekezésre.

- Gyere elő! - kiáltotta Malia. - Tudjuk, hogy itt bújkálsz! - üvöltötte.

- Hülye vagy? Mit provokálod? - sziszegte Scott, a karjánál visszafogva Maliát.

- Nézd - biccentett Malia a fák felé. Én nem láttam semmit, ezért meg is lepődtem, amikor Scott hirtelen elrugaszkodott. A levegőben találkozott egy másik, átalakult vérfarkassal. Marie volt, az "ápolónő".

- Gyere - rángatta a karom Lydia, majd elkezdett húzni a pince felé. Közben körülvettek minket a berzerkerek, Malia, Kira, Liam és Patrick próbálta feltartóztatni őket.

- Nem kéne segíteni nekik? - toporogtam kényelmetlenül a lépcsőn.

- Mégis hogy segítenél nekik? - vágta oda keményen, mire hátrahőköltem. Lydia maga is meglepődött a hevességétől. - Ne haragudj - suttogta könnyes szemekkel.

- Nem haragszom - simítottam meg a vállát.

- Már csak egy csók kéne, és igazi filmjelenet - lépett ki a pince sötétjéből egy férfi, elvétve tapsolva. Vak volt, mégis olyan érzésem volt, mintha látott volna minket.

- Ki vagy? - lépett elém Lydia.

- Kislány, pontosan elég az, hogy én tudom, ti kik vagytok - mondta fenyegető hangon.

- És hol jöttél be? Vagy mikor? - próbált Lydia csevegő hangon beszélni.

- Van egy másik bejárat. Egy rejtett ajtó - magyarázta a férfi. Eközben észrevettem egy baseball ütőt, a fal mellett a lépcsőnek volt támasztva. Odahajoltam érte, majd amikor felemeltem, Lydiára pillantottam.

- Én a helyedben nem tenném - húzta gúnyos mosolyra a száját a pasas, majd kinyúlt a botjával, és felnyomta a villanyt. Legalább 10 vöröslő szempárral néztünk farkasszemet, ráadásul mind vicsorgott. Halkan káromkodtam egyet, majd felkaptam a fejem a csapóajtó felé. Két berzerkers hozta Scott-ot, a kezeit az oldalához szorították, lábai nem érték el a talajt. Véres, szakadt volt a pólója.

Félrelöktek volna engem és Lydiát, de gyorsan elugrottunk. Pár másodperc múlva a többieket is lehozták újabb berzerkerek. A sort pedig Marie zárta.

- Ez könnyű volt. Nem volt velük az Azuki - jelentette a vak embernek. Biztos ő volt a főnök.

- Mit csináljunk velük? - dörmögte az egyik berzerkers.

- Sokat érnek, az igaz - sétált lassan el mellettünk, majd megállt Lydiánál. - De az ő képessége lenne nekem a legfontosabb - fogta a tenyerébe Lydia állát.

- Mi legyen a többivel? - kérdezte Marie megvetően.

- Az Igaz Alfa... lehet, tudna segíteni nekünk ő is. Egy kitsune is ritkaság errefelé. Béták... belőlük már így is sok van. Majd meglátjuk.

- És az ember? - a kérdés hatására minden vörös szempár engem vizslatott.

- Az nem kell. Nem is ér semmit - legyintett a vak.

Meg se mertem moccani. Scottra pislantottam, aki izgett-mozgott, hogy szabaduljon, de hiába.

Két oldalról felém lépett két alfa.

- Várjatok egy kicsit - szólaltam meg hirtelen. - Mondtál valamit - néztem Marie-re. Scotték is csodálkozva, elkerekedett szemekkel bámultak rám. - Ki az az Azuki? - kérdeztem, mire az alfák között sutyorgás támadt, de Marie lepisszegte őket.

- Pontosan tudod. Vagy neked nem mondta el? - nézett rám "szánakozva". - Nem csodálom. Én se mondanám el az ember pasimnak, hogy én is természetfeletti vagyok, nem csak a barátai - kacagott fel gúnyosan.

- Luca? - néztem rá, de még csak egy pillantást se vetett rám. - Nem lehet. Ez tévedés - néztem Scottra, aki azonban megrázta a fejét.

- Nem tévedés - mondta halkan.

- Mi?! Te tudtál erről? - a többiek is bűntudatosan félrefordították a fejüket. - Ti mind tudtatok erről, és nem mondtátok el nekem?!

- Nem volt rá alkalom - nézett mélyen a szemembe Scott.

- Persze, mert valami hülye letámadta apámat, aztán minket! - néztem vádlóan Patrickre, aki elkezdett kényelmetlenül fészkelődni.

- CSEND! - kiáltotta el magát a vak. - Öljétek meg - legyintett felém.

- NE! - kiáltott fel Scott és Lydia egyszerre.

- Átváltoztatom - mondta ki hirtelen Scott. Szavaitól a vér is megfagyott bennem.

- Miért tennéd? Akkor nem lennél többé Igaz Alfa. Omega lennél - ütögette a botjával a padlót a vak alfa.

- De egy csomó képességet át tudnák neki adni - nézett rám Scott.

- Lehet. Igaz. Lehet így jobban járunk - motyogta elgondolkozva. - Hagyjátok - intette le a két alfát, aki közre fogott engem. Tétován arréb léptek.

- Deucalion - kiáltott valaki odafent.

- Mindjárt jövök - indult el felfelé a vak Deucalion. - Szeretném látni, ahogy megharapod - mondta, majd felment a lépcsőn. Lassan ment, és mindig egy nagyot koppantott a botjával.

Ott maradtunk lent egy falkányi alfával.